Birkózás: Sillei Janka továbbra is ellenállhatatlan formában

Hornyák Balázs utanpotlassport.huHornyák Balázs utanpotlassport.hu
2024.03.16. 19:41
null
A tavaly serdülő Európa-bajnoki címet szerző, 13 éves birkózó, Sillei Janka (42 kg) több mint egy éve nem szenvedett vereséget sem hazai, sem nemzetközi porondon.

Mint arról beszámoltunk, az U15-ös birkózók túl vannak az idei második korosztályos válogatóversenyükön, amelyet Angyalföldön rendeztek, és többek között a házigazda Vasas SC kiemelt reménysége, Sillei Janka (42 kg) is győzni tudott súlycsoportjában. Wöller Gergő tanítványa tavaly a 39 kilósok között szerzett serdülő Európa-bajnoki címet Kaposváron, és eddig idén is remekel: mindkét itthoni válogatóviadalt megnyerte, valamint januárban Németországban és Romániában is diadalmaskodott egy-egy nemzetközi versenyen.

„Számomra a legutóbbi válogatóverseny olyan volt, mint egy játékos edzés, mivel ezúttal igazából nem akadt komoly ellenfelem. Ezután jövő héten már Tallinnba utazom újabb nemzetközi versenyre. Bízom benne, hogy ott is jól fog menni a birkózás.

– mondta Sillei az Utánpótlássportnak.

Sillei Janka (jobbra) Fotó: Róth Tamás/MBSZ

A 13 esztendős Janka nem csak idén áll eddig veretlenül, hanem a tavalyi esztendőben sem talált legyőzőre, így immár hozzávetőleg másfél éve tart a remek szériája. Ráadásul ebben az időszakban a meccsei zömét nagy fölénnyel nyerte meg, a riválisai alig tudtak vele szemben pontot elérni.

Főleg a nemzetközi versenyek előtt, általában igencsak elfog a lámpaláz, amin nehezen leszek úrrá, de szerencsére most már ebben is sokkal jobb vagyok, mint korábban. A tavalyi Eb-győzelmem nagy önbizalomlöketet adott. Továbbá járok sportpszichológushoz is, aki szintén sokat segített abban, hogy jobban higgyek saját magamban. A Vasasban velem foglalkozó edzőm, Wöller Gergő és a klubtársak mellett egyébként nagyon sokat köszönhetek a nevelőapukámnak, Molnár Lászlónak is, aki szintén birkózóedzőként tevékenykedik. Otthon rengeteget foglalkozik velem, reggelente plusz munkát végzünk, és sokat dolgozunk az erőnlétem, illetve a technikai tudásom fejlesztésén. "

(Kiemelt képet készítette: Róth Tamás/MBSZ)

Legfrissebb hírek

Tenisz: nem jutottak nyolc közé a magyar fiúk a junior Davis-kupában

Utánpótlássport
1 órája

Tenisz: második meccsükön is nyertek a magyarok a junior Davis-kupában

Utánpótlássport
Tegnap, 15:41

Labdarúgás: csaknem 1200 fiatalperc az NB I 12. fordulójában

Utánpótlássport
Tegnap, 9:00

Tenisz: bravúr a hatszoros első spanyolok ellen

Utánpótlássport
2026.11.02. 19:10

Vitorlázás: ezüstérmes az U17-es Nacra15 Eb-n a Litkey testvérpár

Utánpótlássport
2026.11.02. 13:00

Tenisz: a világ legjobbjai között bizonyíthatnak az U16-os fiúk

Utánpótlássport
2026.11.01. 19:15

Cselgáncs: ötödik hely a vegyes csapatversenyben a nápolyi U23-as Eb-n

Utánpótlássport
2026.11.01. 17:21

Vízilabda: Biros után Béres vezeti az U20-as női válogatottat

Utánpótlássport
2026.11.01. 13:51