Vizes vb: Rasovszky feladta, Gyurta 10. lett 25 km-en

H. K./MTIH. K./MTI
Vágólapra másolva!
2019.07.19. 05:59
null
Rasovszky Kristóf kétszer is hányt, fel kellett adnia a versenyt (Fotó: Getty Images)
Rasovszky Kristóf feladta a küzdelmet a nyílt vízi úszók 25 kilométeres versenyében a Dél-Koreában zajló világbajnokság pénteki napján. A másik magyar, Gyurta Gergely sokáig vezetett, ám a 10. helyen ért célba.

 

A szám Európa-bajnoki címvédője, ahogy edzője, Szokolai László a vízparton elmondta, kétszer is hányt úszás közben, ezért csaknem két óra versenyzés és több mint kilenc kilométer megtétele után úgy döntött, nem folytatja tovább.

Rasovszky múlt szombaton 5 kilométeren győzött, ezzel megszerezte a szakág történetének első magyar aranyérmét, míg 10 kilométeren negyedik lett, amivel indulási jogot szerzett a tokiói olimpiára.

Gyurta Gergely 3500 méterrel a vége előtt több mint egy perccel vezetett, ám visszacsúszott, s a tizedik lett – mint kiderült, Gyurta Rasovszkyhoz hasonlóan rosszul érezte magát, ez is közrejátszott abban, hogy ennyire elkészült az erejével.

További részletek hamarosan.

A Nemzeti Sportot a vizes vb-ről tudósítja: Csurka Gergely, Roska Emese Boglárka, Derencsényi István (Kvangdzsu), Kovács Erika (Budapest)

FINA VIZES VILÁGBAJNOKSÁG, KVANGDZSU

NYÍLT VÍZI ÚSZÁS
25 KM, FÉRFIAK

1. Axel Reymond (Franciaország) 4:51:06.2 óra
2. Kiril Beliajev (Oroszország) 4:51:06.5
3. Alessio Occhipinti (Olaszország) 4:51:09.5
...10. GYURTA GERGELY 4:52:57.5
Rasovszky Kristóf feladta a versenyt.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik