Vizes Eb: műúszással és műugrással kezdődik a budapesti kontinenstorna

Vágólapra másolva!
2021.05.10. 11:05
null
Már az is siker, hogy fiatal válogatottunk mind a négy csapatszámban ki tud állni (Fotó: MSZÚSZ/Tót Donald László)
Május 10-én két sportág, a műúszás és a műugrás küzdelmeivel elkezdődik a 2021-es budapesti vizes Európa-bajnokság.

 

MŰÚSZÁS: FELJEBB A PONTOKAT

Sűrű programot vállaltak a mieink, akiktől szép teljesítmény, hogy valamennyi csapatversenyszámban elindulnak. Ezúttal akár új arcokat is láthatunk a dobogón.

Mindössze két felnőttkorú sportolóval a soraiban, fiatal csapattal versenyez a magyar műúszó-válogatott a budapesti Európa-bajnokságon. A tizenéves sportolóknak nem lesz könnyű felvenniük a versenyt a tapasztalt klasszisokkal életük első felnőttmegméretésén.

„A rendkívül hektikus év után apróbb sérülések a felkészülés hajráját is megnehezítették. A versenyzők mentális állapotán nyomot hagyott, hogy gyakorta nem tudtunk teljes csapattal edzeni, ezzel együtt a kűrökkel időben elkészültünk, és a csapat valamennyi tagja nagyon várja a bemutatkozást– mondta a válogatott munkáját irányító Árkovics Petra szövetségi kapitány, aki a célt is rögvest megfogalmazta.– A lányok fizikuma nem mérhető még a huszonéves, kiforrott műúszókéhoz, ezáltal például a húsztagú mezőnyben a párostól nem lehet elvárni a döntőbe jutást, de nagyon fogunk küzdeni azért, hogy minél közelebb kerüljünk a finálés mezőnyhöz.”

A Gács Boglárka, Farkas Dóra Linda (BHSE) és az Apáthy Anna, Hungler Szabina (BHSE, Aqua SE) kettős teljesítményét az Eb-n is kiemelt figyelem kíséri. A két duó hónapok óta külön csatát vív azért, hogy eldöntsék, melyikük ugrik majd vízbe az olimpiai kvótáért.

„A teljesítményüket ezúttal nem tudjuk összevetni, miután az egyik duó a rövid, a másik a szabad programban versenyez. Ezzel kicsit megkönnyítettük a dolgukat, hiszen csak öt kűrre kell koncentrálniuk, ami így is ezerháromszáz mozdulat kivitelezését jelenti”– folytatta a kapitány.
A magyar csapatból a Farkas, Gács kettős adja meg az alaphangot a folytatáshoz, a páros hétfőn a rövid programban versenyez. Mint minden műúszóviadalon, a bírókra tett első benyomás ezúttal is fontos, a mieink nyitó pontszáma vélhetően hatással lesz a többi szám értékelésére is.

„A csapatszámokban kevésbé népes a mezőny, ugyanakkor olyan országok neveztek, amelyek egyértelműen előttünk vannak a rangsorban. Jó eredményt jelentene, ha bármelyiküket meg tudnánk előzni. Már önmagában siker, hogy egy rendkívül fiatal válogatottal, a vírusjárvány ellenére mind a négy csapatversenyszámban ki tudunk állni, ezt most több topcsapat sem tudta megtenni. A legfontosabb, hogy a lányok jó programokat mutassanak be, és hogy a pontszámokat minél feljebb tudjuk tornázni, hogy a jövőben minél jobb pozícióból indulhassunk”– tette hozzá Árkovics Petra.

A MŰÚSZÁS PROGRAMJA

Május 10., hétfő
9:egyéni, szabad program, selejtező
16:páros, rövid program, döntő (Farkas Dóra Linda, Gács Boglárka; tartalék: Hungler Szabina Mercédesz); vegyes páros, rövid program, döntő

Május 11., kedd
9:páros, szabad program, selejtező (Apáthy Anna, Hungler Szabina Mercédesz; t.: Farkas Dóra Linda)
16:egyéni, rövid program, döntő

Május 12., szerda
9:egyéni, szabad program, döntő
16:csapat, rövid program, döntő (Magyarország: Apáthy, Barta Niké, Farkas, Gács, Götz Lilien, Hungler, Rényi Luca, Szabó Anna Viktória; t.: Regényi Adelin, Csilling Katalin)

Május 13., csütörtök
9:csapat, szabad program, selejtező (Magyarország: Apáthy, Farkas, Gács, Götz, Hungler, Regényi, Rényi, Szabó, t.: Hatala Hanna, Barta)
16:csapat, kombinációs kűr, döntő (Magyarország: Apáthy, Barta, Farkas, Gács, Götz, Hatala, Hungler, Regényi, Rényi, Szabó; t.: Csilling, Csöppű Dalma)

Május 14., péntek
9:páros, szabad program, döntő; vegyes páros, szabad program, döntő
16.30:csapat, szabad program, döntő

Május 15., szombat
9:csapat, akrobatikus kűr, döntő (Magyarország: Apáthy, Barta, Csilling, Farkas, Gács, Götz, Hatala, Hungler, Rényi, Szabó, t.: Regényi, Csöppű); gála

 

A csapat legrutinosabb tagja a már több világ- és Európa-bajnokságon is versenyző Bóta Botond (Fotó: Földi Imre)
A csapat legrutinosabb tagja a már több világ- és Európa-bajnokságon is versenyző Bóta Botond (Fotó: Földi Imre)

MŰUGRÁS: IGEN MÉLY VÍZ

A magyar versenyzők értékes tapasztalatokat gyűjthetnek, míg a férfimezőny sztárjai nívós küzdelemben döntetik el az érmek sorsát.

Optimális esetben a magyar műugrócsapat zömének még ifjúsági világversenyeken kellene tapasztalatokat gyűjtenie, az öttagú hazai válogatott 2004-es és 2005-ös születésű versenyzői azonban a sportágban történő generációváltás miatt nem mindennapi lehetőséghez jutottak az Eb-szerepléssel.

„Nem könnyíti meg a helyzetet, hogy a versenyzőknek másfél éve nem volt még korosztályos megméretése sem. A mély víznél is mélyebb, amiben most meg kell mutatniuk magukat– szögezte le Ligárt Balázs szakmai vezető, aki kiemelte: a magyar versenyzők a vírusjárvány miatt megváltozott körülményekhez kiválóan alkalmazkodva, hatalmas munkát végeztek az edzéseken, amely eredményeként növelni tudták az ugrásaik nehézségi fokát.– Helyezésekben, eredményekben nem fogalmaztunk meg elvárást feléjük, a cél az, hogy önmagukhoz képest jól teljesítsenek, és hogy rontás nélkül, nehezített körülmények között is tudják hozni azt, amire az edzéseken képesek. A sportágban hosszú távra tervezünk, az építkezési folyamat elején járunk, az Eb egyfelől nagy teszt lesz a műugróinknak, másfelől a jövőre nézve igen értékes tapasztalatszerzési lehetőség.”

A csapat legrutinosabb tagja a már több világ- és Európa-bajnokságon is versenyző Bóta Botond, aki „nekifutásból” ugrik a Duna Arénában; a BVSC 26 éves sportolója a hét közepén még Tokióban versenyzett a sportág utolsó olimpiai kvalifikációs viadalán.

„Egy »kicsit« valóban közel van egymáshoz a két megméretés, de ezt a helyzetet is meg kellett oldani, ugyanúgy, mint ahogy leküzdeni a Covid okozta nehézségeket. Botond hosszú, verseny nélküli időszak után kiegyensúlyozott programot mutatott be Tokióban, ami jó jel az Eb-re nézve”– bizakodott Ligárt.

A MŰUGRÁS PROGRAMJA

Május 10., hétfő
19.30:vegyescsapat-verseny (Bóta Botond, Szabó-Seri Lilla, Kun Patrícia)

Május 11., kedd
12.30:1 m, nők, selejtező (Sándor Petra, Kun Patrícia)
19.30:vegyes szinkrontoronyugrás, döntő; 1 m, nők, döntő

Május 12., szerda
12:1 m, férfiak, selejtező (Bóta Botond)
13.30:3 m, szinkronugrás, nők, döntő (Sándor Petra, Veisz Emma); 1 m, férfiak, döntő

Május 13., csütörtök
12:toronyugrás, nők, selejtező
19.30:3 m, szinkronugrás, férfiak, döntő; toronyugrás, nők, döntő

Május 14., péntek
12:3 m, férfiak, selejtező (Bóta Botond)
19.30:szinkrontoronyugrás, nők, döntő; 3 m, férfiak, döntő

Május 15., szombat
12:3 m, nők, selejtező (Veisz Emma, Kun Patrícia)
17:szinkrontoronyugrás, férfiak, döntő; 3 m, nők, döntő

Május 16., vasárnap
9.30:toronyugrás, férfiak, selejtező
12.30:3 m, szinkronugrás, nők, döntő; toronyugrás, férfiak, döntő

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik