Úszó Eb: Hosszú Katinka mindent egy lapra tett fel

Kovács Erika (Róma)Kovács Erika (Róma)
Vágólapra másolva!
2022.08.16. 10:47
null
Hosszú Katinka a 200 vegyes és a 200 pillangó mellett a vegyes csapatok 4x200-as gyorsváltójában is indul (Fotó: MTI/Czeglédi Zsolt)
Minden magyar induló továbbjutott kedden a római kontinensviadalon, és eldőlt, hogy Hosszú Katinka a 200 vegyes mellett a 200 pillangót is vállalja, s mivel úszott délelőtt a vegyes csapatok 4x200-as gyorsváltójában, a száz világversenyes érme akár már Rómában meglehet.

Elég sűrű programot úszik ezen az Európa-bajnokságon Szabó Szebasztián, s még ha nincs is olyan formában, mint júniusban, a budapesti vb-n, nem mindegy, milyen eredménnyel teszi.

Az 50 gyorsot kifejezetten szereti, így kedden délelőtt nem volt kérdés, hogy továbbjut a középdöntőbe.

„Van még bennem, vettem egy levegőt közben, a döntőben nem fogok, de már ez a délelőtt is nagyon erős volt. Reális esélyem van a fináléra, noha ez a mezőny kifejezetten erős” – nyilatkozta Szabó Szebasztián a Nemzeti Sportnak Rómában.

Természetesen a döntőbe jutás a célja Kovács Benedeknek is 100 háton – a 200 háton ezüstérmes úszó úgy véli, ehhez egyéni csúcsra lesz, lenne szüksége este.

Merthogy a délelőtti előfutamból továbbjutott Plagányi Zsolt tanítványa: „Nyolcvan-nyolcvanöt méterig úsztam teljes erőből, aztán kiengedtem, hogy maradjon elég erőm a középdöntőre. A fináléhoz szerintem egyéni rekord körüli időre lesz szükség.”

Továbbjutott Kós Hubert is 200 vegyesen – Magyarovits Zoltán tanítványa a 400 vegyes, a 200 hát és a 100 pillangó után akár már nagyon fáradt is lehetne, de nem így van: „Még tart az Európa-bajnokság, úgyhogy fáradtnak lenni csak az utolsó nap estéjén lehet. Ez az előfutam egy kontrollált úszás volt, szükség is volt rá, hiszen reményeim szerint még kétszer kell leúsznom ezt a számot.”

Kedden délelőtt eldőlt, hogy Hosszú Katinka mindent egy lapra tett fel, vagyis azok után, hogy hétfőn este döntőbe jutott 200 vegyesen, vállalta a kétszáz pillangót és úszott a vegyes csapatok 4x200-as gyorsváltójában is.

„Azon gondolkoztam, ha mindentől visszalépek, akkor sem biztos, hogy sokkal jobb lesz a vegyes, úgyhogy kockáztatok" – mondta Hosszú. – Így döntöttem, és kábé úgy fáj a testem, mint régen, ez már a megszokott zóna ebben a tekintetben… A pillangó kemény lesz: az előfutam még könnyű volt, este már nem lesz az a kétszáz vegyes után. De lesz körülbelül egy órám a regenerálódásra a finálé után.”

Jakabos Zsuzsanna kedden délelőtt ugyanazt a programot úszta, mint Hosszú, és akárcsak társa, ő is továbbjutott az egyéni számban, majd a döntőhöz segítette a váltót.

EURÓPA-BAJNOKSÁG, RÓMA
Előfutamok
A magyarok eredményei
Férfiak
50 m gyors:
1. De Boer (holland) 21.59, …13. Szabó Szebasztián 22.22 – Szabó bejutott a középdöntőbe
100 m hát: 1. Ceccon (olasz) 53.72, …14. Kovács Benedek 54.67 – Kovács bejutott a középdöntőbe
200 m vegyes: 1. Lopes (portugál) 1:58.94, …4. Kós Hubert 2:00.65 – Kós bejutott a középdöntőbe
Nők
200 m pillangó:
1. Bach (dán) 2:08.66, …6. Jakabos Zsuzsanna 2:11.02, …11. Hosszú Katinka 2:13.59 – Jakabos és Hosszú bejutott a középdöntőbe
Vegyes csapatok
4x200 m gyorsváltó:
1. Franciaország 7:38.82, …6. Magyarország (Zombori Gábor, Mészáros II Dániel, Hosszú Katinka, Jakabos Zsuzsanna) 7:41.87 – a magyar csapat bejutott a döntőbe

Az esti program
18.00:
férfi 200 m pillangó, döntő (Márton Richárd, Milák Kristóf)
18.07: női 50 m gyors, döntő
18.12: férfi 50 m mell, döntő
18.17: női 200 m vegyes, döntő (Hosszú Katinka, Sebestyén Dalma)
18.24: férfi 50 m gyors, középdöntő
18.31: női 50 m mell
18.52: férfi 1500 m gyors, döntő
19.26: női 200 m pillangó, középdöntő (Hosszú Katinka, Jakabos Zsuzsanna)
19.36: férfi 200 m vegyes, középdöntő (Kós Hubert)
19.46: női 100 m hát, döntő
19.52: férfi 100 m hát, középdöntő (Kovács Benedek)
20.01: vegyes csapatok 4x200 m gyorsváltó, döntő (Magyarország)

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik