Úszás: Ryan Lochte elbukta az olimpiai válogatót, lemarad Tokióról

KOVÁCS ERIKAKOVÁCS ERIKA
Vágólapra másolva!
2021.06.19. 08:24
null
Ryan Lochte lemarad az ötödik olimpiájáról (Fotó: Getty Images)
Ryan Lochte 200 vegyesen a hetedik lett az amerikaiak ötkarikás válogatóján, így Athén, Peking, London és Rio után nem utazhat az ötödik olimpiájára.

 

Pályafutása ötödik ötkarikás válogatóján rajthoz állt, ötödik olimpiáján nem fog Ryan Lochte. Az amerikaiak 36 éves, hatszoros olimpiai bajnoka és 18-szoros világbajnoka – magyar idő szerint – hajnalban Omahában 200 vegyesen veselkedett neki a kvótaszerzésnek: az utolsó esélye Tokióra 200 vegyesen adódott, ám mert a szám döntőjében „csak” a hetedik lett (1:59.67), búcsút inthet Japánnak.

A szabályok értelmében egy távon egy országból csak két úszó indulhat, az amerikai válogató végeredményének köszönhetően Michael Andrew (1:55.44) és Chase Kalisz (1:56.97) léphet rajtkőre 200 vegyesen az olimpián.

Ahol egyébként úgy kezdődik meg majd a verseny, hogy a szám világcsúcstartóját Ryan Lochténak hívják (1:54.00 – 2011, Sanghaj)…

„Egyértelműen kijelenthetem, hogy innentől nincs nyomás rajtam – mondta a verseny után Lochte. – Mert eddig volt, mégpedig jócskán, és leginkább saját magam részéről: nagyon bizonyítani akartam. De nem ez volt az utolsó, amit láttak tőlem, szeretnék azért dolgozni, hogy a sportág nagyobbá váljék, mint amilyen most. Nem tudom, ez volt-e az utolsó versenyem. Szerintem nem. Még mindig vannak céljaim, azokat el akarom érni – innentől mindez szórakoztatóbb lesz számomra, mert a nyomás megszűnt rajtam…”

Világversenyeken szinte biztosan nem láthatjuk a későbbiekben az amerikai klasszist, mert egyfelől ő sem fiatalodik, másfelől hazája válogatója minden úszót mindig hatalmas próbatétel elé állít az éppen aktuális nagy viadalok előtt.

Ugyanakkor a sportág nagy ikonjának számít, aki sokak példaképe, vagyis az úszásból talán tényleg nem tűnik el – igaz, megosztó személyisége miatt akadnak, akik szeretnék, ha mégsem maradna…

Leginkább a riói játékok utáni viselkedését nem tudják sokan megbocsátani, akkor három társával randalírozott: megrongáltak egy benzinkutat, és az alkalmazottakkal is összetűzésbe kerültek. Lochte tíz hónapos eltiltást kapott az esett miatt.

Utána jött még egy botlás: egy legálisan beszerezhető és fogyasztható B12-vitamin tartalmú szert kapott intravénásan, csakhogy ezt a megengedett 100 ml-nél nagyobb mennyiségben tette. S mivel a kezelésről készült képet fel is töltötte a közösségi oldalára, jött az újabb eltiltás – immár 14 hónapra.

A kényszerpihenő alatt Lochte megváltozott. Mivel korábban voltak problémái az alkohollal, amíg felesége a második gyermeküket várta, elvonóra ment.

És új emberként távozott a klinikáról.

Azóta azért dolgozott, hogy ott lehessen pályafutása ötödik olimpiáján.

„Szerettem volna bekerülni az amerikai olimpiai csapatba – jelentette ki Lochte. – Nem sikerült. Elbuktam, és ez nem jó érzés. De itt volt a családom a versenyen, a gyerekeim látták az édesapjukat úszni. Tudják, mit jelent ez számomra? Mindent.”

Száz pillangó: Dressel fantasztikus!

Már a száz pillangó középdöntőjében nagyot ment Caeleb Dressel az omahai válogatón, merthogy minden idők harmadik legjobb idejével, 49.76-tal nyerte azt – csak, hogy tiszta legyen a kép: az első két eredmény is Dressel nevéhez fűződik, hiszen ő tartja a szám világrekordját (49.50), és emellett, szintén 2019-ből, van még egy 49.66-os ideje is. Amúgy az örök világranglista tíz idejéből hét (!) az övé így – egy jut belőle az amerikai Michael Phelpsnek (49.82), és kettő a szerb Milorad Csavicsnak (49.95, 50.01). Milák Kristóf hajszállal marad le az első tíztől, hiszen Dressel, egyébként a jelenleg zajló amerikai válogató előfutamában úszott 50.17-es eredményétől egyetlen századnyira van a magyar klasszis: Selmeci Attila tanítványa a májusi budapesti Európa-bajnokságon 50.18-cal nyerte meg a számot.

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik