Úszás: Késely Ajna először 16 perc alatt 1500-on

Cs. B.Cs. B.
Vágólapra másolva!
2021.11.14. 20:02
null
Késely Ajna először 16 perc alatt (Fotó: Földi Imre)
Pazar országos csúcsot úszott Késely Ajna, egyszersmind első magyar úszónőként került rövid pályán 16 perc alá az 1500 méteres gyorsúszásban a kaposvári rövid pályás ob utolsó napján. Szintén minden idők legjobb magyar idejét érte el 50 méter mellen Sztankovics Anna, igaz, ő már az előfutamokban rekordot döntött, délután „csak” nyert. Különleges sorozatot produkált Rasovszky Kristóf: a nyílt vízen olimpiai ezüstérmes veszprémi 100-tól 1500-ig minden távon érmes lett, és vasárnap századokkal maradt le az 50 hát bronzérméről – adta hírül a Magyar Úszószövetség sajtóközleménye.

 

Késely Ajna parádés országos csúcsa vezette fel az utolsó nap egyéni döntőit: 1500-on sikerült 16 perc alá vinnie a legjobb időt, nem is akármennyivel (15:55.69), ami lenyűgöző teljesítmény – egyébként a múlt heti Eb-n ezzel a hatodik helyen zárt volna.

„Nyolcszáznál kicsit megijedtem attól, hogy ez egy picit erős tempó, és hogy nem fogom bírni a végét. Nagyon meg akartam mutatni, hogy új országos csúcsot tudok úszni, ezzel is bizonyítva azt, hogy (Bernek) Petivel jó úton járunk. Szeretném, ha tisztelnék őt, ezért én mindent megteszek a vízben. A közel két hónapos közös munka során Peti nagyon rendbe rakott mentálisan, ez a győzelem és a rekord ennek köszönhető” – mondta Késely Ajna.

Sztankovics Anna is csúcsot döntött – igaz, ő már megtette délelőtt 50 méter mellen (30.41), délután csak nyert, hangyányival elmaradva az előfutamban elért legjobbjától.

„Nagyon örülök ennek, főleg úgy, hogy az elmúlt időben nem sokat tudtam készülni. Egész verseny alatt jól úsztam, a gyorsúszó számok is kiválóan mentek, ez is kellett ahhoz, hogy nyerjek, és délelőtt országos csúcsot ússzak. A reggeli és a mostani úszásom sem volt tökéletes, kicsit csúsztam a falra, ennek ellenére nagyon boldog vagyok!” – értékelt Sztankovics Anna.

Kisebb vidéki fellegvárak úszói is remekeltek: a zalai Varga Dominika az 50-es sikere mellé gyűjtötte be a 100 aranyát Jakabos Zsuzsanna előtt, míg a törökbálintiak egy történelmi első aranyat ünnepelhettek az 50 hátat megnyerő Komoróczy Lora jóvoltából.

„Ötvenen jobban számítottam az aranyra, mint százon. Azt gondolom, itt szorosabb volt a mezőny, mint ötvenen, hiszen reggel egy másodpercen belül voltunk nyolcan… Bármi megtörténhetett volna ebben a döntőben, úgy álltam neki, hogy itt az fog nyerni, aki a legjobban koncentrál a számra. Sprinterhez méltóan erősen elkezdtem, az előnyöm pedig kitartott. Nagyon örülök ennek az aranynak!” – mondta Varga Dominika.

Talán a nap legszenzációsabb döntőjét hozta a női 200 gyors, ahol a junior Eb-aranyérmes Pádár Nikolett őrületes hajrával fogta be a nagyjából 197 méteren át vezető Gyurinovics Fannit.

A férfiaknál az ötvenes specialisták keresztül húzták a triplázásra törők terveit. Mellúszásban a vásárhelyi Gál Olivér 38 századdal előzte meg a 100-at és 200-at megnyerő Horváth Dávidot, míg hátúszásban Szentes Bence 17 századmásodperccel előbb ért a falhoz a korábban duplázó Telegdy Ádámnál. Itt Rasovszky Kristóf épphogy lemaradt a dobogóról, mint mondta, elszámolta magát, és így az ő terve is meghiúsult, hiszen 50-től 1500-on minden távon akart érmet szerezni – az 50 emiatt hiányzik a nem mindennapi kollekcióból, mert később 800-on nagy csatában szerzett ezüstöt Kalmár Ákos mögött (azaz a hátúszó-számoknak köszönhetően 100, 200, illetve gyorson 400, 800 és 1500 méteren is dobogós lett a nyílt vízi olimpiai második).

„Egyéni csúcs, aranyérem! Nagyon boldog vagyok, örülök ennek az időnek, bár jobb lett volna, ha becsúszok huszonhét másodperc alá. Nekem nem a barátom a fal, nem tudok jól fordulni, így ez az arany még többet ér számomra” – értékelt boldogan Gál Olivér.

A pillangózóknál Tekauer Márk és Holoda Péter 1-1-re állt a 100 előtt, végül a 200-at nyerő Tekauer 13 századdal gyűrte le az ötvenen győztes riválisát. Németh Nándor a száz után a kétszáz gyorsot is gond nélkül húzta be kiváló hajrával, bő egy órával azután, hogy kivételesen a pillangó száz méterét bevállalva segítette újabb bajnoki címhez a BVSC-t, ezúttal a férfi vegyes váltóban – majd akárcsak szombaton, egy harmadik aranyat is begyűjtött, a 4x50-es gyorsváltóval.

A hölgyeknél ezúttal a Győr duplázta le a két váltóelsőséget, náluk a Jakabos Zsuzsanna, Safrankó Sára, Sebestyén Dalma trió állhatott fel kétszer is a dobogó legfelső fokára.

RÖVID PÁLYÁS ORSZÁGOS BAJNOKSÁG, KAPOSVÁR
FÉRFIAK
200 m gyors. Országos bajnok: Németh Nándor (BVSC-Zugló, edző: Plagányi Zsolt) 1:44.46,
2. Holló Balázs (Egri Úszó Klub) 1:45.16, 3. Szabó Norbert (FTC) és Mészáros Dániel (FTC) 1:45.97
800 m gyors. Ob: Kalmár Ákos (Balaton ÚK Veszprém, e: Szokolai László) 7:43.28, 2. Rasovszky Kristóf (Balaton ÚK Veszprém) 7:43.70, 3. Sárkány Zalán (Kőbánya SC) 7:45.89
50 m hát. Ob: Szentes Bence (Győri Úszó Sportegyesület, e: GYÚSE edzői kollektíva) 24.13, 2. Telegdy Ádám (Kőbánya SC) 24.30, 3. Kovács Benedek (BVSC-Zugló) 24.36
50 m mell. Ob: Gál Olivér (HÓD Úszó SE, e: Máté Hunor) 27.10, 2. Horváth Dávid (Kőbánya SC) 27.48, 3. Takács Tamás (BVSC-Zugló) 28.18
100 m pillangó. Ob: Tekauer Márk (Kőbánya SC, e: KSC edzői kollektíva) 52.19, 2. Holoda Péter (Debreceni Sportcentrum SI) 52.32, 3. Márton Richárd (Budafóka XXII. SE) 52.45
4x50 m gyorsváltó. Ob: BVSC-Zugló (Sződi Zsolt, Kovács Benedek, Bóna Benedek, Németh Nándor) 1:29.42, 2. Kőbánya SC (Telegdy, Tekauer, Horváth D., Tompos) 1:30.34, 3. Győri Úszó Sportegyesület (Szentes, Giczi, Andor, Pózvai) 1:30.38
4x100 m vegyes váltó. Ob: BVSC-Zugló (Kovács Benedek, Takács Tamás, Németh Nándor, Sződi Zsolt) 3:32.65, 2. Kőbánya SC (Telegdy, Horváth D., Tekauer, Tompos) 3:32.87, 3. Balaton ÚK Veszprém (Rasovszky, Áment, Kalmár, Betlehem) 3:41.38

NŐK
200 m gyors. Ob: Pádár Nikoletta (Szegedi Úszó Egylet, e: Gellért Gábor, Táczi Zsolt) 1:56.52,
2. Gyurinovics Fanni (Vasas SC) 1:56.64, 3. Kapás Boglárka (UTE) 1:57.83
1500 m gyors. Ob: Késely Ajna (Kőbánya SC, e: Bernek Péter) 15:55.69 – országos csúcs, régi: 16:04.13, Késely, 2019, 2. Mihályvári-Farkas Viktória (FTC) 16:06.25, 3. Ábrahám Lilla (UTE) 16:19.50
50 m hát. Ob: Komoróczy Lora (Bálint Úszó Sportegyesület, e: BÚSE edzői team) 27.43, 2. Ugrai Panna (HÓD Úszó SE) 28.00, 3. Molnár Dóra (Budafóka XXII. SE) 28.36
50 m mell. Ob: Sztankovics Anna (Nyíregyházi Sportcentrum, e: Szollár Gergő) 30.47 (előfutamban: 30.41 – országos csúcs, régi: 30.59, Sztankovics, 2018), 2. Jakabos Zsuzsanna (Győri Úszó Sportegyesület) 31.25, 3. Sebestyén Dalma (Győri Úszó Sportegyesület) 31.28
100 m pillangó. Ob: Varga Dominika (Délzalai Vízmű SE, e: DVSE edzői team) 58.62, 2. Jakabos Zsuzsanna 59.03, 3. Sebestyén Dalma 59.21
4x50 m gyorsváltó. Ob: Győri Úszó Sportegyesület (Jakabos Zsuzsanna, Sebestyén Dalma, Orbán Gréta, Safrankó Sára) 1:41.62, 2. UTE (Ábrahám, Tankó, Kapás, Nyírádi) 1:42.22, 3. Vasas SC (Galamb, Vákár, Gyurinovics L., Gyurinovics F.) 1:42.98
4x100 m vegyes váltó. Ob: Győri Úszó Sportegyesület (Jakabos Zsuzsanna, Megyesi Vanda, Sebestyén Dalma, Safrankó Sára) 4:03.58, 2. Vasas SC (Szabó-Feltóthy, György, Galamb, Gyurinovics L.) 4:06.48, 3. Kaposvári SI (Halmai P., Halmai B., Turi, Kovács N.) 4:11.92

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik