Úszás: Gyurta Dániel bejelentette a visszavonulását

KOVÁCS ERIKA, NAGY-PÁL TAMÁS (CSÁSZÁR-KOMJÁDI SPORTUSZODA)KOVÁCS ERIKA, NAGY-PÁL TAMÁS (CSÁSZÁR-KOMJÁDI SPORTUSZODA)
Vágólapra másolva!
2018.03.27. 13:17
Bejelentette a visszavonulását Gyurta Dániel olimpiai bajnok, háromszoros vb- és kétszeres Eb-győztes úszó. 
A GYURTA DÁNIEL PÁLYAFUTÁSÁRÓL KÉSZÜLT KÉPGALÉRIA MEGTEKINTÉSÉHEZ KATTINTSON A KÉPRE
A GYURTA DÁNIEL PÁLYAFUTÁSÁRÓL KÉSZÜLT KÉPGALÉRIA MEGTEKINTÉSÉHEZ KATTINTSON A KÉPRE

A 28 éves Gyurta Dániel kedden a Császár-Komjádi Sportuszodában tartott sajtótájékoztatót, amelyen elmondta, hogy felhagy a profi sporttal.

Noha Gyurta egy külön kinyomtatott beszéddel készült, a papírt hamar összecsukta, és a folytatásban már „segítsége” nélkül, többször elérzékenyülve beszélt a döntéséről.

„A mai nappal a hivatalos pályafutásomat befejezem. Életem legnehezebb döntése, de egy ideje már csak 90 százalékos teljesítményre vagyok képes, nem 110-re, mint korábban.”

Gyurta beszédét azzal folytatta, sajnálja, hogy korábbi edzőjének, a 2017 májusában elhunyt Széles Sándornak már nem köszönheti meg, amit a szakember érte tett. Olimpiai bajnok úszónk immár könnyeivel küszködve megköszönte Virth Balázsnak és Kovácshegyi Ferencnek is a rengeteg segítséget.

„Élete utolsó 50 méterét” a helyszínen, hét kisgyerek kíséretében úszta le.

Gyurta Dániel az erős kezdést, a 15 évesen Athénban megszerzett ötkarikás ezüstöt túlszárnyalva 2012-ben ért fel a csúcsra, amikor szintén 200 m mellen aranyérmet nyert a londoni olimpián. A 28 éves úszó ugyanebben a számban 2009-ben Rómában, 2011-ben Sanghajban és 2013-ban Barcelonában világbajnoki címet ünnepelhetett, emellett 2010-ben Budapesten és 2012-ben Debrecenben Európa-bajnok lett.

Gyurta rövid pályán is remekelt: pályafutása során összesen kétszer nyert világbajnokságot, míg az Európa-bajnokságokon hatszor is ő állhatott fel a dobogó legfelső fokára (egy ízben a 100 méter után). Gyurta Dániel 18-szoros magyar bajnoknak vallhatja magát.

Az úszó 2013-ban a Magyar Úszószövetség tagja lett, ugyanebben az évben beválasztották az Európai Olimpiai Bizottság sportolói bizottságába, míg 2016-ban bekerült a NOB sportolói bizottságába.

Gyurta Dániel
Született: 1989. május 4., Budapest
Klubja: UTE
Versenyszámai: 100 m mell, 200 m mell, 4x100 m vegyes váltó
Olimpiai eredményei: 1. (2012, 2000 m mell), 2. (200 m mell, 2004)
További kiemelkedő eredményei: világbajnok (200 m mell, 2009, 2011, 2013), vb-3. (200 m mell, 2015), Európa-bajnok (200 m mell, 2010, 2012), Eb-3. (4x100 m vegyes váltó, 2012, 2014), rövid pályás világbajnok (2012, 2014),
A Nemzetközi Olimpiai Bizottság sportolói bizottságának tagja
Elismerései:
A Magyar Köztársasági Érdemrend lovagkeresztje (2004)
A Magyar Köztársasági Érdemrend tisztikeresztje (2010)
A Magyar Érdemrend középkeresztje (2012)
Az év magyar férfi sportolója (2009, 2012, 2013)
Budapest díszpolgára (2012)
Nemzetközi Fair Play-díjas (2013)

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik