Öt érem, aranyos Hosszú-dupla az első napon

Vágólapra másolva!
2012.11.22. 17:39
null
Hosszú Katinka a világkupa-sorozaton bemutatott remeklés után Chartres-ban is kiválóan kezdett (Fotók: MTI)
Hosszú Katinka két aranyéremmel kezdte a chartres-i rövid pályás úszó Európa-bajnokságot: a világkupa-sorozatban is remeklő magyar versenyző 200 vegyesen és 200 pillangón sem talált legyőzőre. Ugyancsak nyert Cseh László, aki szintén 200 vegyesen nyert, míg Bernek Péter ezüst-, Jakabos Zsuzsanna pedig bronzéremmel gazdagodott.

 

A férfi 50 méteres gyorsúszás elődöntőjével kezdődött a program, Takács Krisztián az első futamba kapott besorolást, és 21.70-nel csapott célba, s végül a 11. helyen végzett összesítésben. Nem jutott döntőbe Sebestyén Dalma (31.62) és Sztankovics Anna (31.69) sem 50 m mellen, előbbi a 15., utóbbi a 16. helyen zárt.

A nap első fináléjában hazai győzelem született: a francia Yannick Agnel győzött két olasz, Gabriele Detti és Andrea Mitchell D’Arrigo előtt. A következő döntőben viszont már magyar érdekeltség is volt: Bernek Péter 1:49.41 mp-es idővel a második helyen végzett 200 méteres hátúszásban. Ifjúsági olimpiai bajnokunk ezzel tovább faragott délelőtti, 1:50.72-es országos csúcsán, ám a lengyel Radoslaw Kawecki – akivel kiemelkedtek a mezőnyből – 9 tizeddel így is előtte csapott a célba. A bronzot a francia Benjamin Stasiulis szerezte meg.

A férfi 100 m pillangó elődöntői során Pulai Bencéért szoríthattunk, nem hiába: a 21 éves úszó 51.52-vel a 7. helyen jutott be a holnapi fináléba.

Az első eredményhirdetések után következett a számunkra nagyon várt női 200 vegyes, és nem kellett csalatkoznunk: Hosszú Katinka és Jakabos Zsuzsanna is a dobogón végzett a számban. Hosszú 2:05.78-cal nyert, míg Jakabos 2:06.66-tal Hannah Miley mögött ért célba harmadikként.

A mieink közül Jakabos kezdett jobban, de Hosszúval együtt alig maradtak el 50-nél a rendkívül erősen kezdő Siobhan-Marie O’Connortól, aki még féltávnál is vezetett. Mellen aztán beelőztek a mieink, ám feljött Hannah Miley is, akinek Jakabost sikerült „megfogni”, ám Hosszút nem volt esélye megelőzni. Hosszú 2:05.78-cal nyert, Jakabos 88 századdal elmaradva mögötte lett bronzos.

Kétfutamnyi pihenőt kaptak a lányok (a férfi 100 mell elődöntőjét rendezték, a szerb színekben induló Szilágyi Csaba nem jutott tovább), és ismét vízbe kellett szállniuk, ezúttal 200 pillangóhoz szólították őket, és ismét brillíroztak. Hosszú két olaszt, Stefania Pirozzit és Alessia Polierit maga mögé utasítva ebben a számban sem talált legyőzőre, Jakabos kicsit elfáradt a végére, ám így is a megsüvegelendő 4. helyen csapott célba.

Cseh László magabiztos győzelemmel nyitott
Cseh László magabiztos győzelemmel nyitott

Következett a férfiak 200 m vegyes száma, és folytatódott a magyar remeklés: ezúttal Cseh László uralta a medencét. A hazaiak által buzdított Jérémy Stravius sokáig jól tartotta magát, ám mellen Cseh nagyon odatette magát, így a francia végül több mint 1 mp-et kapott. A harmadik az izraeli Gal Nevo, a hatodik Verrasztó Dávid lett.

Női 100 méter gyorson is volt magyar induló, Dara Eszternek azonban 54.69-cel nem sikerült kvalifikálnia magát a fináléra, olimpikonunk a 11. helyen végzett összesítésben. Négy finálé maradt hátra, magyar érdekeltség nélkül: az olimpiai bajnok Florent Manaudou nyerte meg a férfiak 50 méteres sprintszámát, míg női 50 mellen cseh siker született Petra Chocová révén. A férfi 4x50 vegyes aranya a franciáké, a női 4x50 gyorsé a dánoké lett.

HOSSZÚ: IGYEKEZTEM KILÉPNI A VALÓS IDŐBŐL

ÉRMESEINK MONDTÁK:

HOSSZÚ KATINKA
200 m vegyes és 200 m pillangó, aranyérem

„Mivel a világkupa-sorozat után elég keményen edzettem tíz napig, ez még nem volt annyira éles és jó úszás, mint amit várok magamtól, viszont az is kétségtelen, ilyen komoly versenyen még sohasem kellett negyedóra alatt két ennyire komoly számot úsznom. Igyekeztem úgy nekiállni, hogy mindig az adott szám az utolsó, ezt már a világkupákon begyakoroltam. Aztán amikor kétszáz vegyesen beértem, akkor sóhajtottam egyet: na, még van a kétszáz pillangó is. A kettő között igyekeztem kilépni a valós időből, lelassulni teljesen, mélyeket lélegezni, teljesen megnyugtatni a szervezetemet. Nagyjából sikerült is, a tüdőm teljesen rendben volt, a pulzusom viszont még eléggé fent maradt, ennek ellenére sikerült nyernem a pillangón is.”


CSEH LÁSZLÓ
200 m vegyes, aranyérem

„Mivel nem készültem erre a versenyre, nem kis öröm, hogy sikerült ennyire jó időt úsznom. Ennek ellenére egyértelmű: a pillangó-hát még lehet sokkal dinamikusabb, azaz ott van még mit javulni. A francia srácot (Jérémy Stravius) figyeltem kicsit, ugyanakkor tisztában voltam vele, erősen tud kezdeni, de a táv második felében nekem kell jönnöm. Szóval, kezdésnek nagyon jó volt, elégedett vagyok, a következő napokon igyekszem még jobban jönni.”


BERNEK PÉTER
200 m hát, ezüstérem

„Úgy érzem, ma egész jól ment, és nem csak az országos csúcs miatt. Amire figyelni kellett – például, hogy ne aludjak bele a második ötven méterbe –, arra figyeltem, talán a harmadik ötven lehetett volna kicsit erősebb, de így is eléggé elfáradtam a végére. Az ezüstéremmel elégedett vagyok, Kaweckit képtelenség megverni rövid pályán, annyira brutálisak a fordulói.”


JAKABOS ZSUZSANNA
200 m vegyes, bronzérem

„Jó volt ez így, egyáltalán nem bánkódom a kétszáz pillangó miatt: az egyik számban nagyon komolyan oda kellett tennem magam, és mivel a kétszáz vegyes volt az, ezért abban is maximumot adtam, a pillére aztán már csak ennyi maradt bennem. Alapvetően nem volt semmi gáz, örülök, hogy így sikerült ez a nap.”

 

RÖVID PÁLYÁS ÚSZÓ EB, CHARTRES
FÉRFI 400 M GYORS, DÖNTŐ
1. Yannick Agnel francia 3:37.54
2. Gabriele Detti olasz 3:41.66
3. Andrea Mitchell D’Arrigo olasz 3:42.32
FÉRFI 200 M HÁT, DÖNTŐ
1. Radoslaw Kawecki lengyel 1:48.51
2. Bernek Péter magyar 1:49.41
3. Benjamin Stasiulis francia 1:51.81
NŐI 200 M VEGYES, DÖNTŐ
1. HOSSZÚ KATINKA
magyar
2:05.78
2. Hannah Miley
brit
2:06.21
3. Jakabos Zsuzsanna magyar
2:06.66
NŐI 200 M PILLANGÓ, DÖNTŐ
1. HOSSZÚ KATINKAmagyar
2:05.78
2. Stefania Pirozziolasz
2:06.09
3. Alessia Polieriolasz
2:06.63
4. Jakabos Zsuzsanna
magyar
2:08.74
FÉRFI 200 M VEGYES, DÖNTŐ
1. CSEH LÁSZLÓ
magyar
1:52.74
2. Jérémy Stravius
francia
1:54.00
3. Gal Nevo
izraeli
1:55.14
...6. Verrasztó Dávid
magyar
1:56.53
FÉRFI 50 M GYORS, DÖNTŐ
1. Florent Manaudou francia
20.70
2. Vlagyimir Morozov
orosz
20.89
3. Frédérick Bousquet
francia20.97
NŐI 50 M MELL, DÖNTŐ
1. Petra Chocová
cseh
30.02
2. Rikke Möller Pedersen
dán
30.25
3. Sycerika McMahon
ír
30.34
FÉRFI 4x50 M VEGYES, DÖNTŐ
1. Franciaország
1:32.35
2. Oroszország1:33.87
3. Csehország
1:35.18
NŐI 4x50 M GYORS, DÖNTŐ
1. Dánia
1:38.10
2. Finnország
1:38.13
3. Fehéroroszország
1:38.39
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik