nemzetisport.hu 2014.12.29 16:12 Frissítve: 2015.03.30 02:20

Hosszú Katinka végtelen éremfüzére - a 2014-es kaland

2014 valóban Hosszú Katinka éve volt. Tucatjával nyerte az aranyakat a világkupán, háromszor győzött a berlini úszó Eb-n, négyszer a dubai rövid pályás vébén, de kapott fair play díjat is, megválasztották a világ legjobb úszónőjének, itthon pedig az év női sportolójának. Neki a verseny a legjobb edzés, és minden hosszal Rióra készül. Áttekintettük az „Iron Lady” aranyos esztendejét.

Összeszámolni is nehéz, hányszor örülhetett az idén Katinka (nso archív)

Nizzában indult a parádé. Összesen hét számban lett első, és bár előző nap még gyomorrontással bajlódott, először 50 méter gyorson döntőzött és nyert 25.19 másodperces remek idővel, megjavítva az országos csúcsot.

Februárban Luxembourgban mindjárt az első nap 400 m vegyesen, valamint 800 méteren nyert, és 8:29.42 perccel nagy egyéni csúcsot is úszott. A 100 m hát (1:02.43 p), a 200 m pillangó (2:10.55), majd a 200 m vegyes (2:15.14) döntőjét is megnyerte, a pillangófináléban ráadásul versenycsúccsal diadalmaskodott. 50 méter háton 29.05 másodperccel, 400 méter gyorson 4:08.61 perccel, 100 méter pillangón 59.41 másodperccel végzett az élen, és mindhárom számban versenycsúcsot ért el a 16. alkalommal kiírt Euro-Meeten. Emellett még egy második helyet is begyűjtött.

Nem volt megállás, Orlandóban négy győzelmet aratott az Arena Grand Prix elnevezésű versenyen.

Húsvéthétfőn 50 m gyorson 24.89 másodperc alatt ért célba Sao Paulóban, a nyílt brazil bajnokságon, jókorát javítva januárban felállított csúcsán. Ugyanitt nyert 400 méter vegyesen, 200 méter pillangón, 200 méter vegyesen és 200 méter háton is.

Hosszú Katinka továbbutazott Charlotte-ba, ahol hat aranyat tett a zsákjába. 200 m gyorson 1:56.30 perces országos csúccsal diadalmaskodott, majd nyert 400 és 200 méter vegyesen, 200 háton, 100 háton és 200 pillangón is.

Norvégiában folytatódott a diadalmenet, a Bergeni Úszófesztivál elnevezésű eseményen 400 méter gyorson, 200 vegyesen, 50 háton, 200 gyorson, 100 háton, 200 pillangón és 100 vegyesen is nyert. Az 50 gyors selejtezőjében rövid pályás országos csúcsot állított fel 24.71 másodperccel.

Hosszú Katinka megkapta a MOB fair play díját (forrás: mob.hu)

Májusban pedig a MOB fair play díját is megkapta, mert a 2013-as barcelonai világbajnokság előtt – amelyen két aranyérmet nyert – részt vett a 2021-es budapesti világbajnokság pályázatának sikeréért tevékenykedő csapat munkájában, és ezzel négy nap felkészülésről mondott le. Hosszú Katinka nagy megtiszteltetésnek nevezte, hogy bekapcsolódhatott a magyar pályázat győzelméért lobbizó csapat munkájába, és azt mondta, bízik benne, hogy részese lehet az elnyert világbajnokságnak.

Júniusban aztán a Mare Nostrum elnevezésű, hagyományos nemzetközi úszósorozat nyitó versenyén Monte-Carlóban 200 és 400 méter vegyesen nyert, 400 méter gyorson országos rekordot állított fel 4:05.51 perces teljesítménnyel.

Rómában győzött 200 méter pillangón, 400 méter gyorson, majd az 50 méter hát selejtezőjében saját, csaknem pontosan egy éve elért 28.83 másodperces országos csúcsát 28.52-re javította.

Az országos bajnokságon 17 számban nevezett, vagyis az összes női számban elindult. Hosszú Katinka végül 200 méter pillangón, 400 méter vegyesen, 50 és 100 méter háton, 100 és 200 méter gyorson, 200 méter háton és 200 méter vegyesen is győzött a debreceni úszó országos bajnokság szombati záró napján, így nyolc aranyéremmel fejezte be a viadalt. Ezzel lényegében edzett egy jót a berlini Eb-re.

Jellemző kép: Hosszú Katinka nyilatkozik – itt éppen az NSO Tv-nek.

Augusztusban az úszó Európa-bajnokságon jöttek is a győzelmek. 400 méter vegyesen Európa-bajnoki csúccsal jutott a döntőbe, amelyben kiválóan rajtolt, és pillangón magához ragadta az irányítást. Hosszú 100 méter után elsőként fordult, egyedül a spanyol Mireia Belmonte García közelítette meg. Háton aztán Hosszú ellépett, messze az Európa-csúcson belüli idővel vezetett, 200 méternél több mint három másodperc előnye volt, amelyet mellúszásban is megőrzött. Végül 4:31.03-mal ért célba, ami ugyan nem Európa-csúcs, de Európa-bajnoki csúcs lett.

„A pillangó nem volt annyira erős, viszont a hátat nagyon megnyomtam, meg a mellet is, azért haltam meg ennyire a végére... Azért örülök, csak most nagyon fáj mindenem... De a lényeg, hogy megint sikerült előrelépnem. Az aranyérem az aranyérem, nagyon örülök, hogy sikerült így kezdenem. Az elején talán túlzottan erősen kezdtem, de az időket nézve összességében nem volt annyira nagy a tempó, viszont az utolsó száz méterre már eléggé kikészültem. Viszont így legalább megvan a feladat: az utolsó száz méteren igazítani még” – nyilatkozta a verseny után.

200 méter vegyesen egy pillanatig sem forgott veszélyben Hosszú Katinka győzelme, magabiztos úszással nyerte meg a számot, erős rivális hiányában az Európa-bajnoki címre rá sem kellett hajtania. Így is több mint három másodperces előnnyel nyert.

„Szerettem volna 2:08 alá becsúszni, 12 századon múlt, így jár az, aki egyedül úszik... Azért nagyon örülök az aranynak, most már a száz hátra kellene koncentrálnom, csak még ott az eredményhirdetés is. De hát magamnak kerestem a bajt” – mondta az Európa-bajnok.

A 200 vegyes eredményhirdetése után rögtön medencébe kellett ugrania Hosszú Katinkának, aki az első 50 méter után még negyedikként fordult, de a forduló után a másodikat megnyomta, és feljött előbb a harmadik, majd a második helyre. Az utolsó 10 méteren Mie Nielsent is majdnem lehajrázta, végül 59.63 másodperccel holtversenyben lettek elsők, ezzel a magyar úszónő megszerezte a harmadik aranyát is az Eb-n.

Pályafutása során kilenc normálmedencés Eb-aranyat gyűjtött be. Nála többel csak négyen büszkélkedhetnek: Franziska van Almsick (18), Heike Friedrich (11), Therese Alshammar és Jana Klocskova (10-10).

„Örülök ennek az aranynak, nagyon értékes, és megvan a három első hely, mehetünk haza. Na jó nem, inkább rohanok levezetni a váltó érdekében” – mondta a szövetségnek Hosszú.

Ezt a három aranyat még kiegészítette egy ezüst 200 m gyorson, valamint két bronz (200 m pillangó, 4x200 m gyorsváltó).

Az Eb után rögtön ment is Dohába, ahol rövid pályán ontotta a világcsúcsokat. Megdöntötte a 100 méter vegyes, a 200 méter vegyes, a 400 méter vegyes világcsúcsát is. 7–1–2-es mérleggel zárta a dohai kalandot, azaz összesen 10-szer állhatott a dobogón – így a nyitó állomáson az érmekért 12 500 dollárt, a világrekordokért 30 ezret, azaz összesen 42 500 dollárt kasszírozott (átszámítva csaknem 9.5 millió forintot).

Tovább vándorolt versenyről versenyre, és jöttek az újabb győzelmek és világcsúcsok. Dubaiban 200 és 100 méter vegyesen írta át a rekordlistát.

Szeptember végén Hongkongban Hosszú Katinka történelmet írt: az úszóvilágkupa történetében ő lett az első, aki egy versenyen 10 elsőséget szerzett (kilencre sem volt példa korábban) – bónuszként még egy Európa-csúcsot is felállított 100 háton. A viadal második napján ráadásul elhaladt egy másik mérföldkő mellett: megelőzte az örökranglistán 93 arannyal eddig második svéd legendát, Therese Alshammart, az első helyen álló Martina Moravcová (105) pedig bőven látótávolságon belülre került. Nem is kellett sokáig várni, mert október elején Hosszú Katinka moszkvai sikereivel utolérte, majd Pekingben el is hagyta a legendát. Az idény végén 122 győzelemnél állt meg a világkupákon.

November elején véget is ért a rövid pályás világkupa-sorozat. A mérleg parádés. 51 arany, 9 ezüst és 9 bronz, valamint 389 000 dollár lett a jutalom. Hosszú 155-ször állt rajthoz az előfutamokkal együtt, s mindösszesen 27 850 métert úszott a hét vk-viadal alatt.

„Nagyon örülök, hogy ilyen jól ment megint, és sikerült harmadszorra is megnyernem az összetett versenyt. Persze, kicsit elfáradtam, ez talán látszott ma is – de ne gondolja senki, hogy egy pillanatig is bánt a mai négyszáz vegyes. Csak arra tudok most gondolni, milyen sokat segített ez a sorozat a világbajnoki felkészülésben. El sem hiszem, hogy 2012 óta mennyit sikerült fejlődnöm – és persze még mindig bőven van min javítani!”

Ehhez képest jutalomjáték volt a rövid pályás ob, ahol 17 számból 16-ban nyert, majd fanatizmusára jellemző módon vaksötétben is edzett egyet a Komjádiban, ahol éppen az edzése alatt ment el az áram.

Sötétben is lehet edzeni... (forrás: Facebook)

Egész éves teljesítményével bőven megalapozta világszerte ismert beceneve, az Iron Lady hírét.

„Néha még mindig félek, hogy jön esetleg egy rossz verseny, és úgy jövök ki a medencéből, hogy nem sikerült megfelelni az elvárásnak. Ezért is jó a sok verseny, nincs idő gondolkodni egy kudarcon. Rio a nagy cél, hogy mire odakerülök, minden elképzelhető versenyszituációba belekerüljek. Sokan attól félnek, hogy túlversenyzem magamat, kiégek, de engem a győzelmek csak motiválnak – mondta Hosszú, aki hozzátette, Tusuppal sokat gondolkoznak a 2016-os olimpiai programon, kívülről fújják, de még csak körvonalazódik, hogy mely számokban indul. – A két vegyes úszószám a fő csapás, a többin még gondolkozunk.”

Hátravolt még a rövid pályás világbajnokság, de Katinka már előtte megkapta a 2014 legjobb úszónőjének járó kristálytrófeát.

Az év úszónőjének járó trófeával Gyárfás Tamás és Shane Tusup között (Fotó: MÚSZ/Szaka József)

„Ez félelmetes, hatalmas nagy megtiszteltetés… Rajtam kívül még ketten úsztak világcsúcsot és értek el kiváló eredményeket, Katie Ledecky és Sarah Sjöström, mégis engem választottak – az egyik legnagyobb elismerés, amit a pályafutásom során valaha kaptam. Sokan kérdezték a díjátadó előtt, izgulok-e, és mindenkinek azt mondtam, nem, mert a munkát elvégeztem, az eredményeket már elértem, azaz ami rajtam múlt, megvolt a gála előtt. Az, hogy a szavazók így döntöttek, fantasztikusan jó érzés” – mondta Hosszú Katinka.

„London után eldöntöttük, hogy adok magamnak négy évet. Ez a két idény arra jó volt, hogy már most biztos vagyok abban, nem csak négy év lesz ebből. És azt is érzem, nem a riói aranyon áll vagy bukik minden. Ahogy fel tudtam állni London után, egyértelműen azt mondatja velem, most már történhet bármi, az önmagában óriási teljesítmény, ahonnan indultam és ahová jutottam az elmúlt időszakban. Ellentétben kétezer-tizenkettővel, ha megint negyedik lennék csak az olimpián, gond nélkül mennék tovább, mert nem Rióban dől el, jó úszó vagyok-e. Persze, a cél természetesen továbbra is az olimpiai érem, de legalább ennyire fontos, hogy élvezem, amit csinálok. Márpedig az utóbbi két évben végre ez a helyzet – és ennél tényleg nincs csodálatosabb.”

A rövid pályás világbajnokságon is parádézott. Ő lett a legeredményesebb úszónő. Nyert négy aranyat (100 és 200 m hát, 100 és 200 m vegyes), három ezüstöt és egy bronzot, ráadásul mindegyik világbajnoki címét világcsúccsal nyerte meg.

Ezek után nem is meglepő, hogy Hosszú Katinka lett az év női sportolója, edzője-férje Shane Tusup pedig az év edzője. Ráadásul olvasóink is őt választották 2014 legjobb sportolójának. Mi kell több? Például néhány újabb verseny, mert a rövidke karácsonyi szünet után az Iron Lady újra versenyez…

 

2021.09.25 20:45:16

Úszás BALLAI ATTILA

ALAPVONAL. A harmadik évezred professzionális versenysportja azonban nem a harmónia világa, hanem testet-lelket folyamatos próbára kényszerítő, kimerítő hajsza, ami óhatatlanul konfliktusokat szül.

2021.09.20 11:24:53

Úszás SZABÓ GÁBOR

Az olimpiai bajnok Csik Ferenc nagy hatású beszéde az 1938-as eucharisztikus kongresszuson.

2021.09.11 21:10:42

Úszás BALLAI ATTILA

ALAPVONAL. A kötelező gratuláción túl egyetlen szót sem ejtett a legyőzőjéről, saját magáról ellenben kijelentette: bár eredetileg úgy tervezte, visszavonul, de ezt vesztesen nem teheti meg, folytatja az atlantai olimpiáig.

2021.09.10 23:24:37

Úszás KOVÁCS ERIKA

NS-VÉLEMÉNY. Ha Egerszegi Krisztina valamilyen ügy mellé áll, az „tudhat” valamit.