Rövid pályás úszó Eb: Ábrahám Minna 200, Sárkány Zalán 1500 gyorson, a mixed gyorsváltó 4x50 méteren lett ezüstérmes

Egyáltalán nem beszélt érmekről, helyezésekről a lublini rövid pályás Európa-bajnokság rajtja előtt, majdhogynem szabadkozva fogalmazta meg a saját magával szembeni elvárásait, mégpedig így:
„Tudom, sokan nem szeretik, amikor egy úszó azt mondja, egyéni csúcsot szeretne az adott versenyen, pedig ennél többet nem érhet el a vízben, és én sem tudok mást mondani, csak azt, hogy szeretnék egyéni csúcsokat úszni Lublinban.”
Négyszáz gyorson az Eb nyitó napján ezt duplán teljesítette, hiszen előbb az előfutamban faragott korábbi legjobbján, aztán meg a döntőben, ahol hatodik lett. Ezerötszáz gyorson szerdán gond nélkül biztosította a helyét a csütörtöki döntőben, olyannyira hogy ott a négyes pályán úszhatott – amúgy az elmúlt években a hosszú gyorsúszó számok nagy klasszisa az ír Daniel Wiffen mellett, aki amúgy 800 gyorson Párizsban olimpiai aranyat nyert.
De 1450 méterig úgy tűnt, nem lesz címvédés Lublinban ebben a számban. Aztán mégis lett…
A nyári szingapúri világbajnokságot vakbélműtét miatt kihagyó Wiffen mostanra magára talált, s magára talált ebben a csütörtök esti döntőben is, lehajrázta Sárkány Zalánt, aki bár nyilván nem lehet teljesen elégedett, hiszen már-már a kezében tartotta az Eb-aranyat, a hatalmas országos csúcs, a 14:15.51 miatt feltétlenül örülhet, pláne, hogy eddig egyéni rekordja 14:23.31 volt.
A döntőbe negyedik helyen bejutó Betlehem Dávid a célba is negyedikként érkezett, ráadásul a korábbi, éppen a nevéhez fűződő magyar rekordon (14:23.27) belül (14:19.65), de egyáltalán nem volt boldog, s ezt az is mutatta, hogy senkire sem nézve, szó nélkül „végigrobogott” a vegyes zónán.
Nála – érthető módon – sokkal boldogabban élte meg a döntője utáni perceket Ábrahám Minna, aki hatalmas egyéni csúccsal (1:51.47), közel Hosszú Katinka országos rekordjához (1:51.18) odaért a második helyre!
Ő nyilatkozott, igaz, csak a vegyes csapatok 4x50 méteres gyorsváltója után, ahol a magyar négyes, Ábrahámmal a végén, nagy magyar csúccsal (1:28.04) ezüstérmes lett! Ebben a számban megszületett az Eb első világrekordja, a győztes olasz váltó (1:27.26) hét századdal volt gyorsabb a 2022-es francia váltónál.
„Az a kétszáz gyors egy óriási úszás volt, de ilyen jó időre nem számítottam. Volt benne hiba, de ilyen az úszás, mindig van hová fejlődni, de volt benne egy szép hajrá is, ezzel értem oda a második helyre – mondta fülig érő szájjal Ábrahám Minna, a váltó kapcsán pedig elárulta, szólt a társaknak, hogy két éremmel akarja zárni a napot: – Az érem volt a cél, az egyéni számom után levezettem, úgy voltam vele, ötven métert bárhogy kibírok, de olyan jól ment az úszás, hogy nem is éreztem fájdalmat a vízben.”
– Ötven méterrel a vége előtt jött az ír Daniel Wiffen, majdnem sikerült a rajt-cél győzelem. Mi hiányzott hozzá? – Ugye azért nem elégedetlen? – Ezek után mit vár nyolcszáz gyorson? |
ÚSZÁS
RÖVID PÁLYÁS EURÓPA-BAJNOKSÁG, LUBLIN
Előfutamok. A magyarok eredményei. Férfiak. 100 m hát: 1. Oliver Morgan (brit) 49.55, …19. Jászó Ádám 51.66, …26. Kovács Benedek 52.11 – Jászó középdöntőbe jutott, Kovács kiesett. 200 m mell: 1. Carles Coll Marti (spanyol) 2:03.32, …32. Zombori Gábor 2:08.69, 33. Holló Balázs 2.08.95 – Zombori és Holló nem jutott a középdöntőbe. 100 m pillangó: 1. Maxime Grousset (francia) 49.58, …13. Márton Richárd 51.07 – Márton középdöntőbe jutott. Nők. 800 m gyors: Isabel Gose (német) 8:13.70, …4. Késely Ajna 8:20.66 – Késely döntőbe jutott. 100 m hát: 1. Lauren Cox (brit) 57.03, …8. Komoróczy Lora 57.97, …21. Molnár Dóra 1:00.03 – Komoróczy középdöntőbe jutott, Molnár kiesett. 200 m mell: 1. Angharad Evans (brit) 2:20.83, …9. Zsebők Laura 2:23.74, …19. Fángli Henrietta 2:27.13 – Zsebők középdöntőbe jutott, Fángli kiesett. 100 m pillangó: 1. Laura Lahtinen (finn) 55.39, …9. Ugrai Panna 57.64 – Ugrai középdöntőbe jutott. Vegyes csapatok. 4x50 m gyorsváltó: 1. Lengyelország 1:29.27, …5. Magyarország (Szabó Szebasztián, Németh Nándor, Senánszky Petra, Ugrai Panna) 1.30.42 – a magyar csapat döntőbe jutott
Az előfutamokból egy országból csak két versenyző juthat tovább.
Középdöntők. A magyarok eredményei. Férfiak. 100 m hát: 1. Oliver Morgan 49.62, …12. Jászó Ádám 50.94 – Jászó nem jutott döntőbe. 100 m pillangó: 1. Noé Ponti (svájci) 48.82, … 9. Márton Richárd 50.24 – Márton nem jutott döntőbe. Nők. 100 m hát: 1. Lauren Cox 56.52, …9. Komoróczy Lora 57.84 – Komoróczy nem jutott döntőbe. 200 m mell: 1. Ellie Mc Cartney (ír) 2:18.81, …12. Zsebők Laura 2:23.15 – Zsebők nem jutott döntőbe. 100 m pillangó: 1. Louise Hansson (svéd) 55.39, …8. Ugrai Panna 57.18 – Ugrai döntőbe jutott
Döntők. Férfiak. 200 m gyors. Európa-bajnok: Scott Duncan (Nagy-Britannia) 1:40.54, 2. Jack McMillan (Nagy-Britannia) 1:40.84, 3. Evan Bailey (Írország) 1:41.48. 1500 m gyors. Eb: Daniel Wiffen (Írország) 14:13.96, 2. Sárkány Zalán (Magyarország, klub: Balaton ÚK Veszprém, edző: Szokolai László) 14:15.51 – országos csúcs, régi: 14:23.27, Betlehem Dávid, 2023, 3. Florian Wellbrock (Németország) 14:19.26, 4. Betlehem Dávid (Magyarország) 14:19.65. 100 m vegyes. Eb: Noé Ponti (Svájc) 50.52, 2. Maxime Grousset (Franciaország) 50.53, 3. Heiko Gigler (Ausztria) 51.60. Nők. 200 m gyors. Eb: Marrit Steenbergen (Hollandia) 1:50.33 – Európa-csúcs, régi: 1:50.43, Sarah Sjöström (svéd), 2017, 2. Ábrahám Minna (Magyarország, k: UTE, e: Magyarovits Zoltán) 1:51.47, 3. Freya Colbert (Nagy-Britannia) 1:51.84, …5. Pádár Nikolett (Magyarország) 1:53.27. 100 m vegyes. Eb: Marrit Steenbergen 56.26 – Európa-csúcs, régi: 56.51, Hosszú Katinka, 2017, 2. Roos Vanotterdijk (Belgium) 56.80, 3. Anastasia Gorbenko (Izrael) 57.17. Vegyes csapatok. 4x50 m gyorsváltó. Eb: Olaszország (Leonardo Deplano, Lorenzo Zazzeri, Silvia Di Pietro, Sara Curtis – Guatti Giovanni, Agata Maria Ambler) 1:27.26 – világcsúcs, régi: 1:27.33, Franciaország, 2022, 2. Magyarország (Szabó Szebasztián, Jászó Ádám, Senánszky Petra, Ábrahám Minna – Németh Nándor, Ugrai Panna) 1:28.04 – országos csúcs, régi: 1:30.24, 2023, 3. Hollandia (Van den Berg, Niewold, Steenbergen, Van Roon – Simons, Giele, Wan Wijk) 1:28.42
A TOVÁBBI PROGRAM
December 5., péntek
10.00: előfutamok
Női 200 m vegyes (Sebestyén Dalma, Szabó-Feltóthy Eszter, Zsebők Laura), férfi 200 m vegyes (Zombori Gábor), férfi 800 m gyors (Betlehem Dávid, Sárkány Zalán), női 100 m gyors (Ábrahám Minna, Pádár Nikolett, Senánszky Petra, Ugrai Panna), férfi 100 m gyors (Jászó Ádám, Németh Nándor)
19.00: középdöntők, döntők
Női 100 m hát, férfi 100 m hát, női 200 m mell, férfi 200 m mell, női 800 m gyors (Késely Ajna), női 100 m pillangó (Ugrai Panna), férfi 100 m pillangó, női 200 m vegyes, férfi 200 m vegyes, női 100 m gyors, férfi 100 m gyors

Rövid pályás úszó Eb: biztató kezdés Lublinban







