A sztárok parádéja világcsúcsokat is hozhat

K. E.K. E.
2025.10.09. 17:32
null
Kós Hubert (Fotó: Kovács Péter)
A három állomásból álló úszóvilágkupa-sorozat Carmelben rajtol pénteken – magyarokkal, köztük Kós Huberttel.


A jó ideig „hódító” hét, nyolc, sőt kilenc állomásos világkupa-sorozat már a múlté, mostanság a három (esetleg négy) viadalos széria „dívik”, s ezt a vizes sportokat tömörítő szövetség, a World Aquatics harmadik éve mindig másik kontinensre szervezi meg, így az úszók jártak már Európában, Ázsiában, ezúttal Észak-Amerika a soros: Carmel, Westmont és Torontó a házigazdája az idei versenyekre – a sort az elsőként jelölt város kezdi meg pénteken.

S mivel tudjuk, hiszen a klasszis és a szervezők is megerősítették, hogy Léon Marchand csak az első állomáson indul, biztos, hogy Carmelben lesz a legerősebb mezőny – a többi nagy ász a másik két viadalon is ott lesz.

Akkora nevek vállalkoznak a vk-sorozatra, hogy a szakportálok és a szakemberek több világrekord megdőlését is jósolják: ebben az összevetésben kiemelkedik a 2009-es széria, akkor 36 világcsúcs született, de olyan nagyon ezen nem is meglepődnünk, hiszen akkor „búcsúzott” az a bizonyos cápadressz, a következő évben már nem volt megengedett a használata.

S hogy miért is vizionálnak sokan rekordokat az idei világkupa-sorozatban, annak megválaszolására elég csak „szemezgetni” az indulók között, és ezúttal csak olyanokat sorolunk fel, akik legalább egy rövid pályás világrekordot tartanak jelenleg, ők pedig a kanadai Summer McIntosh, az amerikai Regan Smith és Kate Douglass, a fehérorosz Ilija Szimanovics, a francia Léon Marchand, a japán Szeto Daija, a svájci Noé Ponti és az amerikai Luke Hobson – a sor végére hagytuk az amerikai Gretchen Walsht, aki tavaly decemberben, a budapesti rövid pályás világbajnokságon 9 (!) rekordot döntött meg.

És persze akkor még nem beszéltünk az olimpiai bajnokokról, például a három ausztrálról, Mollie O’Callaghanről, Lani Pallisterről és Kaylee McKeownról, vagy éppen a brit Adam Peatyről, de természetesen nekünk a mi bajnokunk a legfontosabb, ott lesz a vk-viadalokon Kós Hubert is – mégpedig magyar úszókkal (Jászó Ádám, Németh Nándor, Zombori Gábor, Márton Richárd, Fángli Henrietta, Senánszky Petra), Sárkány Zalán a második állomáson indul.

 

Legfrissebb hírek

Douglass megdöntötte a női 100 méteres gyorsúszás rövid pályás világcsúcsát

Úszás
20 órája

Újabb úszóvilágcsúcsok az amerikai rövid pályás vb-válogatón

Úszás
2026.10.31. 12:14

Három világrekordot is hozott az amerikai úszók rövid pályás vb-válogatója

Úszás
2026.10.30. 11:44

Népsport: világcsúcs üres medencében

Népsport
2026.10.24. 15:06

Pápai Olivér bronzérmes 400 méter gyorson a rövid pályás úszó-vk-n

Úszás
2026.10.16. 17:41

Úszás: Pápai 1500-on második a világkupafutamon

Utánpótlássport
2026.10.15. 12:14

Úszás: Európa-csúcs női 100 vegyesen a taskenti rövid pályás vk-viadalon

Úszás
2026.10.08. 17:22

„A vízilabdázás Szilícium-völgyébe érkeztem” – a kilencedik Sport és Innováció konferencia fókuszát már az olimpiai felkészülés adta

Egyéb egyéni
2026.10.07. 21:07