Jöhetnek az érmek! Kezdődik a nyílt vízi úszó Európa-bajnokság

K. E.K. E.
Vágólapra másolva!
2025.05.27. 21:36
null
Fotó: Magyar Úszószövetség
A 10 kilométeres versenyszámmal kezdődik meg szerdán az Adrián, Stari Gradnál a nyílt vízi úszók kontinensviadala.

Kétfelé figyel a magyar úszósport, szerdán kora estig biztosan, hiszen a Duna Arénában rendezik a tisztújító közgyűlést, miközben az egyik festői adriai szigeten, Stari Gradnál elrajtol a nyílt vízi úszók Európa-bajnoksága, amely egyébként 14 évnyi szünet után vált ismét önállóvá, a közel másfél évtizedben mindig a medencés úszás társaként szerepelt a sportág a kontinensviadalokon. 

Mivel Moszkva olimpiai bajnoka, a Magyar Úszószövetséget (MÚSZ) 2017 szeptembere óta irányító Wladár Sándor az egyedüli kandidáló az elnöki posztra, a közgyűlésen meglepetés nem várható, ám a küldötteknek szavazniuk azért kell (illik…), a Szegedi Úszó Egylet képviseletében pedig a nyílt vízi úszók kapitányának, Gellért Gábornak is jelenése van az eseményen, csak azután utazik el a másikra – információk nélkül persze így sem marad(t)unk, hiszen a mester korábbi tanítványa, a világbajnoki ezüstérmes Olasz Anna immár a MÚSZ kötelékében dolgozik, és rendre a nyílt vízi csapatot kíséri a versenyekre, illetve a versenyeken. Ő nyilatkozott lapunknak a horvátországi helyszínről: 

„Szerencsére itt minden rendben van. Bár kicsit kalandos volt az utunk, mert a szigetre csak este fél kilenckor indul a komp, emiatt valamivel hosszabb ideig tartott az út, de sok mindenhez hozzászoktak már a sportolók, úgyhogy ebből sem volt gond. A helyszín csodálatos, a versenyt egy hosszú öbölben rendezik meg, a pálya egy téglalap – ehhez lassan hozzászokhatunk, mert egy ideje már mindenki ragaszkodik ehhez a formához. Hétszáznyolcvan méter az egyik, ötven a másik oldal, és ebből a »körből« kell a szerdai tíz kilométer során hatot leúszni. A víz kicsit hűvös, tizenkilenc fokos. Fábián Bettina például szereti ezt, Betlehem Dávid már kevésbé, de a fiúk versenyét délután rendezik, akkora azért általában melegszik valamelyest a víz.”

A mieink közül néhány nappal ezelőtt kiesett Szimcsák Mira betegség miatt, így a fiúknál és a nőknél is három-három úszó képviseli a magyar színeket. Az öt és tíz kilométeres, valamint az új formátumú 3 km-es kieséses versenyen egyaránt indul Rasovszky Kristóf, Betlehem Dávid, Kovács-Seres Hunor, valamint Fábián Bettina és Mihályvári-Farkas Viktória, az évek után visszatérő Juhász Janka az olimpiai számra és a kieséses viadalra nevezett – az Eb záró számában, a csapatversenyben a Rasovszky, Betlehem, Fábián, Mihályvári-Farkas négyes indul harcba, ráadásul címvédőként. A duplázásra van esély, de arra is, hogy akár minden számban magyar éremnek örülhessünk a szerdától szombatig tartó kontinensviadalon. 

 

Legfrissebb hírek

Wladár Sándor újabb négy évig a Magyar Úszószövetség elnöke

Úszás
5 órája

Rasovszky Kristóf Európa-bajnok 10 kilométeren!

Úszás
9 órája

Két évre eltiltották az Eb-ezüstérmes orosz gyorsúszót

Úszás
2025.05.27. 15:59

Márton ezüstérmes a Mare Nostrum záró napján

Úszás
2025.05.25. 20:20

Wladár Sándor: A jövő eredményessége egyértelműen az edzők kezében van

Úszás
2025.05.25. 11:22

Két magyar érem a Mare Nostrum szombati állomásán

Úszás
2025.05.24. 20:47

Úszás: Remek formában várja a nyári versenyeket Kovács-Seres Hunor

Utánpótlássport
2025.05.24. 09:07

Nyílt vízi úszó Európa-bajnokság: egy fővel csökkent a magyar csapat létszáma

Úszás
2025.05.23. 18:19
Ezek is érdekelhetik