A WA elnöke újévi köszöntőjében méltatta a budapesti rövid pályás úszó-világbajnokságot

MTI/B. D. K.MTI/B. D. K.
Vágólapra másolva!
2025.01.04. 12:33
Huszain al-Muszallam dicsérte a budapesti vébét (Fotó: Getty Images, archív)
A World Aquatics (WA) elnöke, Huszain al-Muszallam szerint a vizes sportok világszövetségének életében mérföldkő volt a 2024-es esztendő, amely decemberben a budapesti rövid pályás úszó-világbajnoksággal csúcsosodott ki.

Huszain al-Muszallam múlt évet értékelő és 2025-öt köszöntő beszédében méltatta a Duna Arénában rendezett vb-t, amelyet különösen értékessé tett, hogy a versenyzők 30 világrekordot, 13 junior világcsúcsot, 46 világbajnoki rekordot és 63 kontinenscsúcsot értek el.

A WA honlapján közzétett összegzésében az elnök azért is történelminek minősítette 2024-et, mert a WA a vizes eseményeken nyújtott teljesítményük elismeréseképpen a sportolóknak 11.1 millió dollárt fizetett ki, amely a legmagasabb összeg a szövetség 116 éves történetében.

Al-Muszallam visszatekintésében kitért rá, hogy a februári, katari vizes világbajnokságon 204 ország 2600 sportolója vett részt, majd a nyári párizsi olimpia szolgált újabb felejthetetlen élményekkel.

„A három lenyűgöző helyszínen megrendezett esemény rekordokat döntött meg a televíziós közvetítésekben és a közösségi médiában is” – hangoztatta az elnök, utóbbit illetően kiemelte, hogy a csaknem 1.3 milliárd médiamegjelenéssel – 621 millió bejegyzéssel és 609 millió videó-megtekintéssel – a vizes sportok soha nem látott globális közönséget értek el.

Megemlítette azt is, hogy a versenyeken túlmenően a WA tavaly jelentős összegeket fektetett a nemzetközi ösztöndíj- és mentorprogramokba is.

 

Legfrissebb hírek

Vízidémonok – Csinta Samu publicisztikája

Úszás
6 órája

Így lett Kós Hubert fantasztikus úszással világbajnok 200 háton – videó

Vizes vb 2025
14 órája

Kós Hubert ismét világbajnok 200 méter háton, ráadásul Európa-csúccsal

Vizes vb 2025
15 órája

Ismét elhalasztották a Balaton-átúszást

Úszás
18 órája

Ez ám a jó reggel! Molnár Dóra második idővel középdöntős 200 háton

Vizes vb 2025
22 órája

Kós Hubert a vb-bronz után bejelentette, hogy nem indul 100 méter pillangón

Vizes vb 2025
2025.07.31. 16:14

Kós Hubert bronzérmet szerzett 200 méter vegyesen a vizes vb-n!

Vizes vb 2025
2025.07.31. 13:30

Vizes vb: 200 háton Kós a 9., Kovács a 4. idővel középdöntős; a női 4x200 méteres gyorsváltónk döntős

Vizes vb 2025
2025.07.31. 06:58
Ezek is érdekelhetik