Gyurta Dániel: Még az amerikaiak számára is hátborzongató a Duna Aréna hangulata

„A Nemzetközi Úszószövetség egyre nagyobb hangsúlyt fektet a rövid pályára, ezért is van kétévente vb. A sportolók szempontjából nagyon jó átmenetet tud képezni. Nagyon sokat segít ebben a világkupa-sorozat, pénz szempontjából is jó a sportolóknak, és a felkészülésbe is beépítik. Én nagyon szerettem rövid pályán versenyezni. Kicsit mindig úgy fogtam fel, hogy nagyon sokat tudok belőle tanulni, egyre népszerűbb az összes úszó körében” – mondta Gyurta Dániel a budapesti rövid pályás vb kapcsán, majd a várható hangulatra is reagált.
„Itt behoznék egy személyes történetet. Egy amerikai az országos válogatók miatt hozzá van szokva a remek hangulathoz, a nézők ezreihez a lelátón. Na most, 2017-ben tisztán emlékszem arra a napra, amikor a magyar férfiváltó felállt a rajtkőre. Mellettem álltak az amerikai edzők, versenyzők…, tátott szájjal nézték azt, ahogy a magyar szurkolók buzdították a mieinket. Még az amerikaiak számára is hátborzongató a Duna Aréna hangulata. A szurkolás a sporton keresztül mindig összehozza a magyarokat, ezeken a hazai rendezésű versenyeken ez mindig megvan” – hangsúlyozta, majd várakozásaira is rátért.
„Nagyon sajnálom, hogy Milák Kristóf és Léon Marchand sem indul rövid pályán, nagyon megnéztem volna a csatájukat. Ettől függetlenül látva a nevezési listát, nagyon sok nagy név érkezik. Nyilván mi főképp Kós Hubertre fogunk figyelni, de természetesen minden magyarnak nagyon fogunk szurkolni!”

Ismét Kós Hubert az év egyetemi úszója az Egyesült Államokban

Horrorisztikus részletek Ábrahám Minna sérüléséről

Úszás: zajlik az edzői mentorprogram

Megkezdte a felkészülést a vb-re a női hokiválogatott




