Megvan, ki irányítja Milák Kristóf felkészülését

K. B.K. B.
Vágólapra másolva!
2024.11.10. 08:27
Milák Kristóf egy arany- és egy ezüstéremmel tért haza a párizsi olimpiáról (Fotó: Árvai Károly)
A Magyar Úszószövetség az Indexnek megerősítette, hogy a kétszeres olimpiai és háromszoros világbajnok úszó, Milák Kristóf felkészülését Szabó Álmos irányítja a folytatásban.

A MÚSZ a párizsi olimpiát követően abban állapodott meg Milák Kristóf egyesületével, a Budapesti Honvéddel, hogy egy kapcsolattartót jelölnek ki, aki folyamatosan tájékoztatást ad a kétszeres olimpiai bajnok felkészüléséről, illetve edzőtáborozási, versenyzési és egyéb igényeiről. A felek ezzel is szerették volna maguk mögött tudni az olimpiát megelőző turbulens időszakot, egyszersmind új alapokra helyezni a kapcsolatukat.

A transzparencia és a kölcsönös tájékoztatás eredményeként a szövetség hivatalosan is meg tudja erősíteni, hogy Milák Kristóf ezentúl Szabó Álmos irányítása mellett kíván felkészülni a versenyekre, és hamarosan döntés születik a kétszeres olimpiai bajnokot segítő teljes stáb összetételéről is.

Szabó Álmos és Milák Kristóf 2020-ban az Év Sportolója Gálán

„Az egyeztetések alapján abban maradtunk, hogy Kristóf nem áll rajthoz a decemberi, budapesti rövid pályás világbajnokságon, felkészülésének fókuszában a 2025-ös szingapúri világbajnokság (július 11.–augusztus 3.) lesz, ahol hasonló eredményeket szeretne elérni, mint 2022-ben, amikor legutóbb szerepelt vébén” – mondta az Indexnek a bejelentést kommentálva Wladár Sándor, a MÚSZ elnöke.

Hozzátette, Milák Kristóf új edzője hamarosan összeállítja a jövő nyárig szóló felkészülési és versenyprogramot, amelyet a szövetség teljes mértékben támogatni kíván.

Szabó Álmos egyszer már felügyelte Kristóf edzéseit, amikor a korábbi mester, Virth Balázs a februári, dohai világbajnokságon járt csapatának többi tagjával. A szakember korábban maga is úszóversenyző volt; edzőként egy darabig a Jövő SC-nél dolgozott, majd később a Vasashoz csatlakozott. Ott 2016 óta paraúszókkal foglalkozik, mégpedig kimagasló eredménnyel, hiszen az ő tanítványa – mások mellett – a paralimpiai bajnok Illés Fanni és Pap Bianka is.

Lapunk vasárnap megjelent számában írtuk: Vasárnap lesz némi „mozgolódás” a kétszeres olimpiai bajnok körül: bejelentés legalábbis biztosan – úgy tudjuk, napvilágot lát az a nyilatkozat, mely lerántja a leplet a titokról, kiderül, kivel folytatja a pályafutását Milák. Túl nagy meglepetést nem hoz majd az edző személye, hiszen már a párizsi játékok előtt is előfordult, hogy Szabó Álmos segítette Milákot a felkészülésben. Akkor ugyan még valóban csak „besegítésről” szólt a fáma – úgy tudjuk, innentől hivatalosan is Szabó Álmos lesz Milák Kristóf edzője” – írta lapunk a ma megjelenő lapszámában.


 

 

 

 

Legfrissebb hírek

Vizes vb: Marchand döbbenetes világcsúccsal, Kós ötödikként döntős 200 vegyesen

Vizes vb 2025
13 órája

A száz tanulsága: tovább, tanulás!

Vizes vb 2025
20 órája

Vizes vb: Németh 100 gyorson, Kós 200 vegyesen magabiztosan jutott középdöntőbe

Vizes vb 2025
21 órája

Úszás: jön az utánpótlás-bajnokságokat záró ifi ob

Utánpótlássport
2025.07.29. 17:14

Kós Hubert, miután lemaradt az éremről: Előreléptem, de még nem tartok ott 100 háton, ahol a többiek

Vizes vb 2025
2025.07.29. 14:23

Kós Hubert új országos csúcsot úszott, de lemaradt a dobogóról 100 méter háton a vizes vb-n

Vizes vb 2025
2025.07.29. 14:07

Videó: Kapu Tibor „űrsebességet” küldött Kós Hubertnek a férfi 100 hát döntője előtt

Vizes vb 2025
2025.07.29. 12:09

2026-ban Pekingben rendezik a rövidpályás úszó-világbajnokságot

Úszás
2025.07.29. 08:45
Ezek is érdekelhetik