Sportrádió: A lényeg, hogy kezdjen el úszni, utána beszélünk – Sós Csaba Milákról

M. B.M. B.
Vágólapra másolva!
2024.01.02. 17:34
null
Sós Csaba egyelőre nem von le következtetéseket Milák szilveszteri megjelenéséből (Fotó: Koncz Márton)
A Sportrádió Hazafutás című műsorában Szegő Tiborral beszélgetett Sós Csaba, a magyar úszóválogatott szövetségi kapitánya azzal kapcsolatban, hogy több hét után „előkerült” a tokiói olimpián aranyérmet nyerő úszó, Milák Kristóf.

„Én nem tudom ezt kommentálni, nyilván örülök annak, hogy megtörtént a kapcsolatfelvétel, de továbbra is azt tudom mondani, hogy ő a világ valaha volt egyik legtehetségesebb magyar úszója, akit visszavártunk eddig is és most is visszavárunk. – mondta Sós Csaba. – A lényeg, hogy ez a csodatehetség kezdjen el úszni. Ez a legfontosabb, utána fogunk tudni bármiről beszélgetni, amikor már látjuk, hogy tartósan edzésben van.”

Az úszóválogatott szövetségi kapitánya továbbá elmondta, hogy szerinte nem lehetetlen, hogy Hosszú Katinka adott esetben olimpiai döntőt ússzon Párizsban.

A teljes beszélgetés ide kattintva hallgatható meg.

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik