Úszó-vk: Most, hogy megtudtam az időmet, még boldogabb vagyok – Németh Nándor

2023.10.20. 20:45
A magyar úszók többsége úgy szállt ki a vízből a budapesti világkupa első napján, hogy jól érezte magát a medencében, és ahhoz képest, ahol a felkészülésben tartanak, jó időt is úsztak. Németh Nándor kifejezetten boldog volt, miután megtudta, mennyit úszot a 4x100-as gyorsváltó tagjaként, s Márton Richárdnak is tetszett, amit a 100 pillangó első ötvenén teljesített. Szabó Szebasztián kissé kimerült, miután két számot úszott egymás után. 

Kapás Boglárka: Ugráltam, meg minden, mindenki nevetett rajtam

„Jó volt, és így, hogy megtudtam az időmet még boldogabb vagyok, nem számítottam, hogy ennyi kijön belőlem” – mondta Németh Nándor a 4x100-as gyorsváltó döntője után az NSO Tv-nek.

Alapvetően a magyar úszók elégedettek voltak azzal, amit a budapesti világkupa első napján úsztak, talán csak Szabó Szebasztián volt kimerültebb a többieknél, hiszen neki az 50 gyors után azonnal jelenése volt a váltóban. Videónkban rajtuk kívül megszólal Márton Richárd, Késely Ajna és Rasovszky Kristóf is, aki a nyílt vízi úszásból rándult át a medencék világába.

VILÁGKUPA-SOROZAT, 3. ÁLLOMÁS, DUNA ARÉNA
Magyar érdekeltségű eredmények
Férfiak. 50 m gyors:
1. Benjamin Proud (brit) 21.77, ...6. Szabó Szebasztián 22.21.400 m gyors:1. Samuel Short (ausztrál) 3:44.51, ...4. Sárkány Zalán 3:49.26, ...7. Betlehem Dávid 3:51.79, 8. Rasovszky Kristóf 3:51.80.200 m hát:1. Roman Mityukov (svájci) 1:56.96, ...3. Telegdy Ádám és Krisztu (görög) 1:58.62, ... 7. Kovács Benedek 1:59.60. 100 m pillangó: 1. Noe Ponti (svájci) 51.38, ...6. Márton Richárd 52.28.4x100 m gyorsváltó:1. Auszrália 3:14.54, ...3. Magyarország (Márton Richárd, Szabó Szebasztián, Magda Boldizsár, Németh Nándor) 3:18.88

Nők. 400 m gyors:1. Erika Fairweather (új-zélandi) 4:02.35, ...5. Késely Ajna 4:06.55, 5. Pádár Nikolett 4:11.12.50 m hát:1. Kaylee McKeown (ausztrál) 26.86 – világcsúcs, régi: 26.98, Liu Hsziang, 2018, ...7. Komoroczy Lora 28.60.200 m mell:1. Tes Schouten (holland) 2:21.52, ... 8. Békési Eszter 2:31.57.200 m pillangó:1. Csang Jü-fej (kínai) 2:05.65, ...3. Kapás Boglárka 2:10.27, ...5. Sebestyén Dalma 2:11.54, ...7. Miszlai Mira 2:14.38, 8. Abonyi-Tóth Glenda 2:15.09

Legfrissebb hírek

„Nagyon odatettük magunkat!” – örömszavak az ezüst után

Úszás
9 órája

Élje át újra, ahogy ezüstérmes lett a női 4x200-as gyorsváltó

Úszás
10 órája

Úszó Eb: ezüstérmes a női 4x200-as gyorsváltó!

Úszás
11 órája

Márton Richárd Eb-szintet úszott 200 pillangón

Úszás
2026.06.27. 20:00

Németh Nándor: Álom a Milákkal felálló váltó

Úszás
2026.06.17. 07:52

Úszás: Zombori és Márton is dobogós a Mare Nostrumon

Úszás
2026.05.31. 20:18

Milák és Márton is győzött a Mare Nostrumon

Úszás
2026.05.23. 19:52

Milák Kristóf megtörte Szabó Szebasztián nagy sorozatát

Úszás
2026.04.17. 20:16