Úszás: megszületett a döntés a Kenderesit érintő doppingügyben – sajtóhír

B. D. K.B. D. K.
2023.05.18. 15:52
null
Kenderesi Tamás (Fotó: Török Attila)
A Mandiner információi szerint megszületett az elsőfokú döntés a több magyar sportolót, köztük az olimpiai bronzérmes Kenderesi Tamást is érintő doppingügyben.

 

Mint arról mi is beszámoltunk, Kenderesi Tamást doppingeljárás alá vonták. A 26 éves úszó ellen azután indult meg az eljárás, hogy biológiai útlevelének vizsgálata során a WADA-akkreditált osztrák laboratórium szakértője eltéréseket talált a korábbi hematológiai paramétereihez képest.

Az adatokat különböző, egymástól függetlenül dolgozó hematológus szakemberek is megvizsgálták, majd lezajlott a több körös bizonyítási eljárás. Ennek eredményéről a Magyar Antidopping Csoport (MACS) ügyvezetője úgy fogalmazott, „a WADA-szakértők ezután is masszívan fenntartották a véleményüket” – írja a Mandiner.

Az ítélet elsőfokú, így egyelőre nem jogerős. A döntéssel szemben a sportolóknak, a Nemzetközi Doppingellenes Ügynökségnek és a Nemzetközi Úszószövetségnek is joga van fellebbezni. Amennyiben így határoznak, az ügyben a Nemzetközi Sportdöntőbíróság határoz.

A döntés részletei egyelőre nem ismertek, de a Mandiner úgy tudja, legvalószínűbb, hogy a sportoló kér majd jogorvoslatot az ügyben. Ezen információból arra lehet következtetni, hogy a sportolót elmarasztaló döntés született.

Legfrissebb hírek

Doppingvétség miatt eltiltották a férfi 100 méter 2022-es világbajnokát

Atlétika
2026.03.07. 10:38

Olimpiai bronzérmes és paralimpiai bajnok is szerepel a négy év után visszatérő Exatlonban

Egyéb egyéni
2026.03.06. 12:21

Doppingvétség miatt felfüggesztették 27 kenyai sportoló versenyzési jogát

Egyéb egyéni
2026.03.03. 11:27

Eltiltották Diribe Welteji vb-ezüstérmes etióp középtávfutót

Atlétika
2026.02.26. 19:24

Téli olimpia: a CAS az olasz hatóságokhoz irányította a doppingvizsgálaton fennakadt olasz sílövőt

Téli olimpia 2026
2026.02.11. 16:12

NHL: doppingvétség miatt tiltották el 20 mérkőzésre a Pittsburgh védőjét

Amerikai sportok
2026.02.06. 09:39

Visszatért a jégre Kamila Valijeva orosz műkorcsolyázó

Téli sportok
2026.02.02. 10:19

Rio 2016: újabb hét sportoló bukott meg a doppingtesztek folytatódó újraelemzésekor

Egyéb egyéni
2026.01.24. 15:03
Ezek is érdekelhetik