Balaton-átúszás: elindult a nevezés

2023.02.22. 11:43
null
Balaton-átúszás (Fotó: Kovács Tibor/Somogyi Hírlap)
Már lehet nevezni a július 22-i, 41. Lidl Balaton-átúszásra. A szervezők szerdán közleményben jelezték, hogy "az ország legnépszerűbb nyílt vízi szabadidősport-eseményén" a célba érést követően ezúttal is színes programok várják a résztvevőket.

„A szervezők legfontosabb törekvése idén is az, hogy a résztvevők biztonságos körülmények között tegyék meg a távokat, így a Balaton-átúszást csak ideális időjárási viszonyok között rendezik meg” – jelezték.

Tavaly a Magyar Sportújságírók Szövetsége „Az év szabadidős sporteseményének” választotta a Balaton-átúszást, amelyen 2022-ben több mint tízezer amatőr és profi sportoló vett részt az ország 1072 településéről. Az 5.2 kilométeres távot 1979 óta 217 402 fő teljesítette.

A balatoni megméretés előtt négy héttel, június 24-én a Kopaszi-gátnál rendezik meg idén először a budapesti Öbölátúszást, amelynek négy távjára (500 m, 1500 m, 3000 m, 4500 m) szintén lehet már nevezni.

(MTI)

Legfrissebb hírek

Kisebb változtatásokkal rendezik meg a hétvégén a vitorlázók Mihálkovics Kupáját

Egyéb egyéni
2026.06.10. 09:50

Betelt a nevezési lista a Balaton-átúszásra

Úszás
2026.06.09. 09:28

MotoGP: Márquez indulhat az élről a Magyar Nagydíjon

Egyéb autó-motor
2026.06.06. 12:19

Ultrabalaton: hétvégén több mint 35 ezren futnak a Balaton körül

Atlétika
2026.04.24. 09:41

Jubileumi évre készül az Ultrabalaton

Atlétika
2026.01.22. 18:39

KS-ajánló: a Balaton bűvöletében

Képes Sport
2025.12.01. 16:49

Több mint tízezren úszták át a Balatont – a leggyorsabban Lengyeltóti Bence és Barabás Imre

Csupasport
2025.08.09. 20:04

Több mint tízezren teljesítették a Balaton-átúszást

Egyéb egyéni
2025.08.09. 16:19
Ezek is érdekelhetik