Vizes vb: 2022 májusára halasztották a fukuokai világbajnokságot
A hétfői bejelentés szerint az eredetileg 2021. július 16. és augusztus 1. közé kiírt vb 2022. május 13-án kezdődik és 29-ig tart.
A FINA azután kezdett új időpontot keresni, hogy az idei tokiói olimpiát egy évvel elhalasztották és a két nagy esemény ütközött volna. A nemzetközi szervezet a döntés előtt egyeztetett a rendező várossal, a Japán Úszószövetséggel, a szervezőkkel, a versenyzőkkel és edzőkkel, valamint az illetékes bizottságokkal, a televíziós partnerekkel és a szponzorokkal. A hétfői közleményében jelezte: miután a közreműködőktől beérkeztek a visszajelzések, biztos abban, hogy a legjobb feltételeket tudják majd biztosítani a versenyzőknek.
„Egy olyan időszakban, amelyben még soha nem tapasztalt bizonytalanság uralkodik, a FINA reméli, hogy az új dátum bejelentésével segíti a tervezést az összes érintett számára” – fogalmazott Julio C. Maglione elnök.
A nemzetközi szövetség azt is közölte, hogy a masters-vb-t 2022. május 31. és június 9. között rendezik meg Kjúsú (Kyushu) szigetén.

Megalakult a 2027-es vizes vb szervezőbizottsága

Termék és csomagolás – Patai Gergely publicisztikája

Fekete Gergő új szintre emelte a játékát Szingapúrban

„Lehet ezt még fokozni!” – exkluzív interjú Kós Huberttel
