Úszás: Cseh László és még öt elnökségi tag lemondott

Vágólapra másolva!
2017.08.03. 11:51
null
Cseh László és még öt elnökségi tag lemondott (Fotó: Földi Imre)
A Magyar Úszószövetség elnökségének hat tagja benyújtotta lemondását a szervezet megújulását és az elnök távozását követelve. Alább a lemondó elnökségi tagok közleményét idézzük változtatás nélkül.

„Közlemény

Budapest, 2017. augusztus 3.

Lemondanak a MÚSZ elnökségi tagjai

A magyar úszósport mielőbbi szervezeti megújulása érdekében a Magyar Úszószövetség alulírott elnökségi tagjai sajnálattal ugyan, de a mai nappal benyújtják lemondásukat.

Büszkék vagyunk arra, hogy elnökségi tagságunk alatt a magyar úszósport kiválóságai – élükön Sós Csaba szövetségi kapitánnyal – kiemelkedő teljesítményt nyújtottak, többek között a budapesti vizes világbajnokságon is.

A szakmai sikerektől függetlenül úgy látjuk: a MÚSZ jelenlegi elnöke sem az elnökséget, sem a közvéleményt nem tájékoztatja tényszerűen a szervezet tevékenységéről, illetve a meghatározó döntésekről.

A kialakult helyzetre való tekintettel az elnökség alulírott tagjai úgy döntöttek, miután a továbbiakban nem tudják hitelesen ellátni feladatukat a jelenlegi elnök vezetése alatt, ezért nem marad más választásuk, mint lemondani tisztségükről.

Becsky András

Cseh László

Danks Emese

Dr. Török Enikő

Törös Károly

Wladár Sándor”

Legfrissebb hírek

A MÚSZ javasolja a Széchy Tamás nevét viselő uszoda nevének megváltoztatását

Úszás
2026.01.29. 18:18

Cseh László májusban bekerül a Nemzetközi Úszó Hírességek Csarnokába

Úszás
2026.01.08. 17:34

Ismét Konkoly Zsófia lett az Év paraúszója

Úszás
2025.12.19. 16:56

„Negyven? Az már sok…” – születésnapi interjú Cseh Lászlóval

Képes Sport
2025.12.03. 07:50

Úszás: tovább gondozzák a tehetségeket

Utánpótlássport
2025.11.06. 17:19

Új alapokra helyezik az úszóválogatottak felkészülését

Úszás
2025.10.02. 14:22

Sértettek jelentkezését várja a Széchy-ügyben a vizsgálóbizottság

Úszás
2025.07.24. 17:35

Széchy Tamás magatartása miatt vizsgálóbizottságot alakított a MÚSZ

Úszás
2025.07.15. 12:55
Ezek is érdekelhetik