Úszás: Risztov két évre aláírt a Kőbánya SC-hez – hivatalos

MTI MTIMTI MTI
2015.10.01. 13:14
Egy plusz egy évre szerződött a Kőbánya SC-hez Risztov Éva nyílt vízen olimpiai bajnok, normál medencében háromszoros vb- és hatszoros Eb-ezüstérmes, rövid pályán hatszoros kontinenselső úszó.

A megállapodást csütörtökön írta alá Risztov Éva György István klubelnökkel, Gyárfás Tamásnak, az úszószövetség (MÚSZ) elnökének, Kiss Lászlónak, a válogatott szövetségi kapitányának és Turi György vezetőedzőnek a jelenlétében.A megállapodást csütörtökön írta alá Risztov Éva György István klubelnökkel, Gyárfás Tamásnak, az úszószövetség (MÚSZ) elnökének, Kiss Lászlónak, a válogatott szövetségi kapitányának és Turi György vezetőedzőnek a jelenlétében.

A londoni olimpia 10 kilométeres versenyének aranyérmese a sajtótájékoztatón a klubváltásról szólva emlékeztetett rá, hogy Debrecenben lejárt a szerződése, közös megegyezéssel távozott, és folytatja immár korábbi egyesületénél, egykori mesterével, Turi Györggyel a felkészülést a jövő évi ötkarikás játékokra. Úgy fogalmazott, arra készül, hogy „nagyon szépen” zárja le a pályafutását.

„Mindent megteszek, hogy Rióban eredményes legyek, és éremmel térjek haza” – jelentette ki a harmincéves úszó.

A klubelnök arról beszélt, hogy kellenek a példaképek, és Risztov Éva visszatérésével ilyen szempontból is erősödtek. Szavai szerint Risztov, aki 2005-ben volt már a Kőbánya SC úszója, most hazatért.

Turi György elmondta, hogy a találkozásuk meggyőzte, „Évi komolyan gondolja a közös munkát.” Felidézte a közös múltat, megemlítve, hogy irodájában még mindig fő helyen van az úszónő fotója.

Gyárfás Tamás MÚSZ-elnök hangsúlyozta, Kőbánya, a klub folyamatos eredményessége is garancia rá, hogy ismét sikeres lesz a Turi, Risztov kettős.

„Bízom benne – tette hozzá –, hogy Rio után még a 2017-es magyarországi világbajnokságon is indul Risztov Éva.”

Az olimpiai címvédő a nyári kazanyi világbajnokságon tizedik lett 10 kilométeren, ezzel szerezte meg a riói ötkarikás kvótát.

Turi Györgynél edz az ifjúsági olimpiai bajnok Késely Ajna, viszont Cseh László, Bernek Péter, Kozma Dominik és Szilágyi Liliána távozott tőle.

 

Legfrissebb hírek

Risztov Éva: Anyukám feláldozta értem az életét

Úszás
2026.03.08. 11:06

Fontos meccs vár az MTK-ra a nőnapon; visszavághatunk Dániának

E-újság
2026.03.08. 00:38

A Retro Rádió reggeli műsorába „igazolt” Risztov Éva, távozik a Nemzeti Sportrádióból

Egyéb egyéni
2026.02.16. 17:11

Vége a találgatásnak: Gulácsi hosszabbított a Lipcsével

Légiósok
2026.02.09. 18:40

Gerevich-díj: Turi Varga Zsuzsannának a Kőér utca a szentély

Utánpótlássport
2025.11.21. 09:02

Ne hidd, hogy nem vagy képes rá! – Risztov Éva 40 éves

Képes Sport
2025.08.30. 07:06

Nem minden a pénz: ilyen csapatot lehet összehozni ingyen a La Ligában

Spanyol labdarúgás
2025.08.18. 12:41

A kieső csapatok játékosainak fizetése automatikusan negyedével csökken Olaszországban

Olasz labdarúgás
2025.08.06. 15:46
Ezek is érdekelhetik