Úszás: serkentővel bukott le a kínaiak olimpiai és világbajnoka

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2014.11.24. 10:13
Három hónapos eltiltást kapott Szun Jang olimpiai és világbajnok kínai úszó, akinek szervezetében serkentőt találtak. A büntetést már az év közepén letöltötte.

A versenyző még a májusi országos bajnokságon produkált pozitív mintát trimetazidinnal. Ez a szer az idén került fel a doppinglistára, és csak versenyen nem lehet használni.

A büntetést letöltötte, így augusztusban már szerepelhetett az Ázsia Játékokon, amelyen három számban is aranyérmes lett (400 és 1500 méter gyors, 4x100-as gyorsváltó).

A kínai sportvezetés indoklása szerint azért csak most hozta nyilvánosságra Szun esetét, mert most érkezett el a határideje a doppingteszteredmények és a fegyelmi határozatok közzétételének.

Az úszó mellett a csapatdoktor és az edzői stáb is büntetést kapott, de azt nem közölték, hogy milyen mértékűt.

Szun a 2012-es londoni olimpián négy számban állt dobogóra: megnyerte a 400 és világcsúccsal az 1500 méter gyorsot, második lett 200 méter gyorson, míg a 4x200-as gyorsváltó tagjaként a harmadik helyen végzett. Világbajnokságon ötször diadalmaskodott.

Júniusban az orosz Kszenyija Rizsova világ- és Európa-bajnok atlétát tiltották el trimetazidin miatt, ő kilenc hónapig nem versenyezhet.

Legfrissebb hírek

Megbukott a doppingteszten az angol dartsos, azonnal kizárták a vb-ről

Egyéb egyéni
2025.12.19. 18:14

Harmincnégy kínai doppingeset volt még 2024-ben

Egyéb egyéni
2025.12.19. 12:00

Csökkentették a török birkózósztár doppingvétség miatti büntetését

Birkózás
2025.11.23. 12:25

A svájci bíróság elutasította a műkorcsolyázó Valijeva utolsó fellebbezését is

Téli sportok
2025.10.31. 11:41

Három évre eltiltották a női maratoni futás világcsúcstartóját

Atlétika
2025.10.23. 16:47

Doppingolt a vb-érmes orosz Irina Ologonova, másfél évig nem birkózhat

Birkózás
2025.10.16. 15:34

Tiszeker Ágnes: A „doppingolimpiának” nagyon rossz üzenete van a sport számára

Egyéb egyéni
2025.10.06. 21:28

Lejár az eltiltása, visszatér doppingvétsége után az orosz műkorcsolyázó

Téli sportok
2025.10.02. 19:28
Ezek is érdekelhetik