Vizes-vb: Gyurta Gergely a végén szakadt le 25 km-en

MTI/NSO MTI/NSOMTI/NSO MTI/NSO
Vágólapra másolva!
2013.07.27. 13:11
Gyurta Gergely a 13. helyen végzett 25 km-en a barcelonai vizes világbajnokságon nyílt vízi úszásban.

Az újpestiek 21 éves, medencében vb- és Eb-bronzérmes úszója 10 kilométeren már bemutatkozott a katalán fővárosban, ám az ott produkált 18. helynél a maratoni távon többet s jobbat remélt, akárcsak mestere, az olimpiai bajnok báttyal, Gyurta Dániellel közös edzője, Széles Sándor. A szakember a rajt előtt azt mondta, ha nem lesz túl meleg a barcelonai kikötő, a Port Vell vize, Gergely akár dobogón is végezhet.

A magyar versenyző az élmezőnyben haladt, 20 km-nél 3.1 másodperccel lemaradva harmadik, míg az utolsó kör előtt 5.5-tel a hetedik helyen mérték, de végül 1:36 perces hátránnyal a 13. pozícióban ért célba.

„Az első tízben akartam lenni, úgy is úsztam, a vége azonban már nagyon fájt – mondta Gyurta Gergely. – A kezemet is alig bírtam már emelni, de azért van bennem elégedettség is, mert mégiscsak leküzdöttem a 25 kilométert, s mint a mezőny egyik legfiatalabbja mondhatom: azért nem olyan rossz tizenharmadiknak lenni a világon.”

VIZES-VB, NYÍLT VÍZI ÚSZÁS, 25 KM
1. Peter Thomas Lurz (német) 4:47:27
2. Brian Ryckeman (belga) +0.4 másodperc hátrány
3. Jevgenyij Drattcev (orosz) +1.1 mp h.
...
13. Gyurta Gergely (magyar) +1:36 perc hátrány

Legfrissebb hírek

Ez ám a jó reggel! Molnár Dóra második idővel elődöntős 200 háton

Vizes vb 2025
55 perce

Kínai győzelem női toronyugrásban a vizes vb-n

Vizes vb 2025
17 órája

Vizes vb: Marchand döbbenetes világcsúccsal, Kós ötödikként döntős 200 vegyesen

Vizes vb 2025
2025.07.30. 14:52

Műugrásban lett meg az olaszok első aranyérme a vizes vb-n

Vizes vb 2025
2025.07.30. 13:23

Hajdú Kata: Kell még kis idő, hogy megszépüljön az ezüstérem

Vizes vb 2025
2025.07.30. 10:10

Szingapúri szintlépés – Patai Gergely publicisztikája

Vizes vb 2025
2025.07.29. 23:38

Vizes vb: nagy csatában dőlt el a férfi szinkrontoronyugrás döntője

Vizes vb 2025
2025.07.29. 13:13

Videó: Kapu Tibor „űrsebességet” küldött Kós Hubertnek a férfi 100 hát döntője előtt

Vizes vb 2025
2025.07.29. 12:09
Ezek is érdekelhetik