Vízilabdázóként már nyert olimpiát Märcz Tamás, szövetségi kapitányként először lesz lehetőségre győzelemre vezetnie csapatát ötkarikás játékokon (Fotó: Tumbász Hédi)

NS-SZAKÉRTŐ

Szabó Zoltán BEK-győztes: „Sohasem látott olimpia következik, kezdve azzal, hogy nem abban az évben rendezik, amelyikben kellett volna, folytatva azzal, hogy a pandémia miatt milyen szigorú intézkedéseket hoztak a szervezők, mint például a zárt kapus rendezés, vagy hogy a sportolók nem nézhetik meg egymás eseményeit sem, pedig ez a pezsgés mindig sokat adott az élményhez. Éppen ezért a sohasem modellezett körülményekhez leginkább alkalmazkodó csapat nyerhet, és nem feltétlenül a sportszakmailag legtöbbre tartott együttes. Sohasem volt benne ennyire a meglepetés a levegőben, a csoportban a négy-négy esélyes is meglepő eredményeket produkálhat egymás ellen, a negyeddöntő kimenetele pedig tényleg megjósolhatatlan. Remélem, a rajtig már nem változnak a tizenharmadik játékosra vonatkozó szabályok, de maga a tizenkettes meccskeret is számos érdekességet hozhat. Kíváncsian várom, hogyan oldják meg a csapatok a harmadik-negyedik negyedet a várható kipontozódások miatt, amikor már nem az ideális szerkezetben játszanak, hanem abban, amelyikben még tudnak. Vártam volna, hogy ezt tesztelik a felkészülési mérkőzéseken, de érdekes módon senki sem tette meg. Éppen ezért megnő a sokoldalú játékosok szerepe, ezen a téren mi meglehetősen jól állunk, nálunk sok olyan vízilabdázó van, aki a medence minden pontján elő tud fordulni. Ebből a szempontból jó esélyeink vannak, mert ezt a feladatot az átlagnál jobban meg tudjuk oldani.”

– A csapat már az akklimatizációs edzőtáborban készül az olimpiára Japánban, méghozzá a spanyolokkal együtt. Miért esett éppen rájuk a választás?
– Remek edzőpartner a spanyol válogatott, amely amellett, hogy nagyon jó csapat, rendkívül dinamikus vízilabdát játszik, és mindig nagy összpontosításra kényszeríti az ellenfelét – mondta Märcz Tamás, a férfi vízilabda-válogatott szövetségi kapitánya. – Nekünk éppen erre van szükségünk a felkészülés végén, ezért kezdeményeztem a közös edzőtáborozást hónapokkal ezelőtt. Nagyon örülök, hogy elfogadták a felkérést, és módosítottak a programjukon: nem az előzetesen kijelölt szállásukra érkeztek Japánba, hanem hozzánk hasonlóan a Magyar Olimpiai Bizottság partnerhelyszínére, Ojamába utaztak. Négy napot készülünk együtt, majd beköltözünk az olimpiai faluba, ahol már limitáltabbak lesznek az edzéslehetőségeink, de elégedett vagyok azzal, ahogyan haladunk.

– Az olimpiai faluról és az ottani életről mit tudnak előzetesen?
– Viszonylag kevés információ érkezett erről. Azt nyilván tudjuk, hogy tesztelések várnak ránk, láttuk, hogyan néz ki a szállásunk, de például az étkezésről nem tudunk semmit. Várjuk, hogy a klasszikus módon zajlik-e majd, vagyis egy étkezde lesz, és ott eszik minden sportoló, vagy ezen is módosítanak. Az biztos, hogy nem lesz ki-be járkálás, turistáskodásra esély sincs, pedig ezzel a hosszú verseny alatt egy-egy szünnapon minden sportoló élni szokott, nem csupán a vízilabdázók. Az uszodán és a szálláson kívül máshová nem mehetünk, de ezt tudtuk előre, nem jelenthet meglepetést, hogy a négy fal között töltjük az időnket.

– Az elutazás előtti hétvégén szabadjára engedte a játékosokat, hogy mentálisan is feltöltődjenek. De mivel frissül fel a kapitány?
– A játékosokhoz hasonlóan végzem a saját felkészülésemet, egyrészt igyekszem mentálisan is friss maradni, másrészt a saját fizikai állapotommal is foglalkozom. Szerintem fontos, hogy egy edző ne csak fejben, hanem fizikailag is a topon legyen, mert a kettő hat egymásra. És hát a stábomnak és nekem nem ér véget az edzés azzal, hogy belefújok egyet a sípba: közös videózások és beszélgetések következnek, amelyek nyilván időigényesek. Az olimpia előtti utolsó szabad hétvégét a Balatonon töltöttem a családommal, nagyon szeretek vízparton lenni, engem már a Balaton látványa is feltölt, ahogyan az is, ha a családommal lehetek. Szeretek teniszezni és szörfözni, ezen a hétvégén éppen szörföztem, így próbáltam feltöltődni.

– Még időben, az elutazás előtti héten megszületett a végső döntés a tizenharmadik játékossal kapcsolatban, eszerint mégsem csak egyszer lehet változtatni a tizenkettes meccskereten, hanem mérkőzésről mérkőzésre lehet cserélni. Megkönnyebbült?
– Mondhatom, már azzal számoltunk, hogy csak egyetlenegyszer lehet cserélni, aztán az utolsó pillanatban megkaptuk a jó hírt, ami nemcsak nekünk az, hanem az olimpiára készülő összes szakembernek. Egyrészt nem rekesztünk ki teljesen egy játékost, hiszen nem kell azonnal hazaküldeni a faluból az eredeti tizenkettőből kicserélt vízilabdázót. Másrészt meccsről meccsre dönthet az edző, melyik tizenkét játékosát szeretné a vízben látni. Ezzel elkerüljük azt a helyzetet, hogy ha a csere meghúzása után történne váratlan sérülés, akkor még kisebb létszámú legyen a csapat. Azt azért hozzátették az illetékesek, hogy ez egyszeri és kizárólag a tokiói olimpiára vonatkozó döntés.

– A női válogatottat irányító Bíró Attila kijelentette, hogy lesznek olyan mérkőzések, amelyekre nem két kapust és tíz mezőnyjátékost nevez, hanem csak egy kapust és tizenegy mezőnyjátékost. Ön tervez hasonlót?
– Reális forgatókönyv, hogy több mérkőzésnek is csak egy kapussal vágjunk neki. Ha tizenegy mezőnyjátékos szerepel a keretben, az frissebben tartja őket a következő mérkőzésre, hiszen az összecsapás nem jelent akkora fizikai megterhelést. Ezzel szemben, ha két kapust írunk be a jegyzőkönyvbe, a kieső mezőnyjátékos helyett a többieknek kell pluszperceket a vízben tölteniük. Ezeket is mérlegre téve tervezzük, hogy olykor egy kapussal játszunk.

A negyedik olimpiájára készülő Hosnyánszky Norbert az univerzális pólósok táborát erősíti: ha kell, gólokat lő, ha kell, bekkben birkózik az ellenfél centerével (Fotó: Árvai Károly)

ERŐS MEZŐNY, HAT FAVORITTAL

Aki mostanában látott vízilabda-világversenyt, azt nem érheti meglepetésként, hogy mindig ugyanaz a hat csapat esélyes a végső győzelemre. A jugoszláv utódállamok közül az utolsó nagy dobásukra készülő, ámde korosodó szerbek, a kissé korán formába lendülni látszó horvátok és az utóbbi években egyre stabilabb montenegróiak mindig mindenkire veszélyesek. Az olaszok világbajnokként érkeznek Tokióba, ráadásul Alessandro Campagna sok nagy csatát átélt már, többek között az olasz válogatott élén. A spanyolok az előző három világversenyen egyaránt döntőbe jutottak – a 2018-as Eb-n, a 2019-es vb-n és a 2020-as Eb-n –, ám mindegyiket elbukták. Ezzel David Martín látványosan játszó együttese az egyik legkiegyensúlyozottabb a jelenlegi mezőnyben, ráadásul Felipe Perronén nem fog a kor. A magyar válogatott legutóbbi három mérkőzése döntetlennel zárult a spanyolok ellen, de amikor kellett, a 2020-as Eb-döntőben ötméteresekkel a mieink nyertek. A hatodik, győzelemre esélyes válogatott természetesen Märcz Tamás együttese. Kellemetlen ellenfél az amerikai, az ausztrál és a görög is, a japánok furcsa stílusa ellen rendkívül fárasztó játszani, a színvonalas mezőnyből igazából csak a kazahok és a dél-afrikaiak lógnak ki lefelé.

– Mennyire nőtt meg az univerzális játékosok szerepe a tizenkettes meccskerettel?
– Mindenképpen előny, ha vannak ilyen játékosok a csapatban. Nálunk már az Európa-bajnokságon is voltak olyanok, akik a szélen játszottak, de hátvédfeladataik is voltak, mint Hosnyánszky Norbert és Erdélyi Balázs, illetve olyan védők, akik feltűntek centerposzton is, mint Angyal Dániel és Jansik Szilárd. Megvan erre a lehetőségünk, és biztos vagyok benne, több csapattól is látunk hasonlót az olimpián.

– Hogyan alakultak az erőviszonyok az olimpia előtt?
– Azért azt látjuk, hogy a világbajnok olasz és az utolsó három nagy tornán egyaránt döntőt játszó spanyol válogatott rendkívül jó, és mindkettővel számolni kell. A címvédő szerb csapat is nagyon készül, és potenciális ellenfél lehet, de a horvátok ellen sem indulhat senki biztos győzelmi eséllyel. Ha csak azt nézzük, hogy a világliga debreceni selejtezőtornáján a montenegrói és a görög együttes játszotta a döntőt, maga mögött tartva a többi, nagy esélyesnek mondott válogatottat, akkor ez nem lesz könnyű olimpia, és akkor még a tengerentúli két csapatról, az amerikaiakról és az ausztrálokról nem beszéltünk. Azt gondolom, hogy a japán válogatott hazai pályán esélyes arra, hogy a csoportunkban valakit maga mögé utasítson a dél-afrikaiakon kívül. Nagyon kellemetlen stílusban játszik, legtöbbször az amerikaiakat viccelte meg az elmúlt években, szerintem valamilyen úton-módon nyolc közé is juthat.

– Az előző két olimpián nem sikerült győzni a negyeddöntőben. Mondhatjuk, hogy addigra kell készen állnia a csapatnak?
– Azért attól mindenkit óva intenék, hogy már csak a negyeddöntőre gondoljon. Nagyon kellemetlenné tudnak válni a csoportmeccsek is, mert azért annál sokkal jobbak az ellenfelek, hogy ne foglalkozzunk velük. Láttuk, hogy az amerikaiak egy góllal kaptak ki a montenegróiaktól a világliga döntőjében, a görögökről és a japánokról már beszéltem, és akkor az olaszok elleni mérkőzést meg sem említettem, ami talán a legnagyobb rangadó lesz a csoportunkban. Úgyhogy miközben arról beszélünk, mennyire erős a másik csoport – ami alapvetően igaz is –, nálunk sem lesznek könnyű mérkőzések.

– A válogatottal játékosként elért eredményeit szépen megismételte kapitányként: vb-ezüst, világkupaarany, Európa-bajnoki arany. Játékosként éppenséggel olimpiát is nyert...
– El lehet játszani a gondolattal, hogy akár ismételheti magát a történelem, de a számmisztika sajnos kevés lesz ahhoz, hogy mérkőzéseket nyerjünk. Kemény felkészülés és kiemelkedő teljesítmény kell ahhoz, hogy esetleg teljesen reprodukáljuk ezt az eredménysort. Természetesen örülnék neki, ha így lenne, ez is a célunk. Azt szeretnénk, hogy érmes legyen a csapat, és lehetőleg minél fényesebb legyen az érem. Addig még jelentős akadályok állnak előttünk, amelyeket csak egyesével lehet legyőzni.