Videó: amikor bojkottal fenyegettük meg Moszkvában a szovjeteket

P. Gy.P. Gy.
2021.07.18. 10:56
null
Magyar Zoltán a kápák felett (Fotó: Getty Images, archív)
A vegyes úszó Darnyi Tamáshoz hasonlóan a tornász Magyar Zoltán is úgy fejezte be a pályafutását, hogy lólengésben 1973 és 1980 között egyetlen világversenyen – Eb, vb, olimpia – sem tudták legyőzni. A moszkvai ötkarikás játékokon azonban kis híján a politika áldozata lett: hiába volt neki a legerősebb a gyakorlata, megpróbálták lepontozni. A magyar csapat óvott, sőt, még az is felmerült, hogy ha nem a kiemelkedően legjobb Magyar Zoltánt hozzák ki győztesnek, esetleg holtversenyt hirdetnek, a csalás elleni tiltakozásul a teljes küldöttségünk egységesen levonul és hazautazik.

A Magyar Tornaszövetség elnöki tisztét 2011 óta betöltő Magyar Zoltán Jocha Károly: A lólengés magyar világklasszisai című könyvében emlékeztet rá, hogy a Szovjetunió afganisztáni bevonulása miatt számos nyugati sportnagyhatalom – többek között az Egyesült Államok, Kanada és Japán – távol maradt az 1980-as moszkvai olimpiától, így az élen szovjet–keletnémet párharc alakult ki.

„Mindkét óriás bevetette az összes sportdiplomáciai trükköt, befolyását azért, hogy a versenyzői minél több érmet szerezhessenek" – fogalmaz Magyar, aki utal arra, hogy miután a magyar ökölvívókat és különösen a birkózókat lepontozták – erről leginkább az ezüstérmes Tóth István tudna mesélni –, a szovjetek azzal is bepróbálkoztak, hogy lólengésben Alekszandr Gyityatyint és Magyart holtversenyben hozzák ki győztesnek. Szerintük ezzel mindenki jól járt volna, hiszen a magyar tornászról tudni lehetett, hogy a moszkvai lesz az utolsó versenye, a szovjet közönség pedig örült volna, hogy az összetettben első Gyityatyin újabb aranyéremmel gazdagodik.

Amikor Bordán Dezső, a magyar kapitány megtudta ezt, hevesen tiltakozni kezdett, mert tisztában volt vele, hogy versenyzője sokkal jobb a hazaiaknál. Azt gondolta, ha holtversenyt hoznak ki, tiltakozásul nem mennek fel átvenni az érmet. Erre tett rá még egy lapáttal Buda István, amikor közölte a szovjet elvtársakkal, hogy ha a döntőt elcsalják, a teljes magyar olimpiai küldöttség egységesen levonul és hazautazik.

Az azóta a Nemzet Sportolójának is megválasztott Magyar Zoltán szerint Buda úgy érezte, egyszerűen nem engedi meg, hogy amennyiben megcsinálja a gyakorlatát, ország-világ láttára kigúnyolják.

A selejtezőben hiába mutatott be hibátlan gyakorlatot Magyar, a pontozók mégis csak az ötödik helyre sorolták. A magyar csapat óvott, azt jogosnak ítélték, és 75 századpontot hozzáadtak az eredményéhez, így már az első helyről vághatott neki a döntőnek. Ott aztán szinte hibátlanul tornázott, megkapta a maximális 10 pontot kapott és újra olimpiai bajnok lett.

Ezt követően darabokra vágta a kézvédőjét, az öltözőben kinyitott egy üveg whiskyt, rágyújtott egy cigire, és soha nem versenyzett többet.


Legfrissebb hírek

Hétvégén rendezik az első Keleti Ágnes-emlékversenyt

Torna
2026.06.10. 12:56

Ijesztő üzenet a hétszeres olimpiai bajnoktól: Majdnem meghaltam...

Torna
2026.06.07. 10:50

Tíz díjazott a tornaszövetség Halhatatlanok Klubjának díszoklevél-átadási ünnepségén

Egyéb egyéni
2026.06.04. 17:29

Kovács Zsófia a világversenyeken is visszatérne a dobogóra, és megcélozza Los Angeles-i olimpiát

Torna
2026.06.02. 20:23

Két magyar döntős Taskentben a torna Challenge-vk-n

Torna
2026.05.22. 21:52

Torna: Szilágyi Nikolett gerendán ezüstérmes lett Várnában

Torna
2026.05.10. 19:47

Torna: Bácskay Csenge inspirációs díjat kapott Amerikában

Torna
2026.05.08. 21:55

Novak Djokovics támogatja a bojkottra készülőket

Tenisz
2026.05.08. 16:11
Ezek is érdekelhetik