Tokió 2020: Vadnai Benjamin hetedik hellyel kezdett!

TÓTH ANITATÓTH ANITA
2021.07.25. 12:46
null
Vadnai Benjamin remekül kezdett (Fotó: Getty Images)
A Laser osztály versenyei is elkezdődtek Enosimában, itt csak egy futamot tudtak megtartani (a másikat az időjárási viszonyok miatt elhalasztották), amelyen Vadnai Benjamin a nagyon erős hetedik hellyel kezdett.

 

„Benji jól rajtolt, jó volt a sebessége és végig magabiztosan vitorlázott: ezeket a top tízes helyeket nagyon meg kell becsülni – nyilatkozta az NSO-nak Kelemen Tamás, a magyar válogatott csapatvezetője. – A második futamra leállt a szél, ami irreálissá tette a futam folytatását, de Vadnai abban is jól állt, ami reményt keltő. A hangulatra egyébként nem lehet panasz, mindenki külön kis csapatban dolgozik, mindenki elvégezte a munkát, amit a verseny előtti időszakra tervezett, az egy kicsit furcsa, hogy nem egy helyen lakunk, ahol szoktunk, a csapat egy része szállodában van, de egyébként jók a körülmények. Nagy meleg van, azzal foglalkozni is kell, de van rá egy jó stábunk, fizioterapeutával és felszerelésekkel – vannak jégtárolók, jégakkuk, hűtőmellények. Úgyhogy készen állunk a folytatásra.”

Amely rögtön hétfőn el is következik, hiszen a női és a férfi Laser osztály számára is két futamot terveznek holnapra.

VITORLÁZÁS

Laser. Az állás 1 futam után: 1. Jean Baptiste Bernaz (francia) 1 helyezési pont, 2. Kaarle Tapper (finn) 2, 3. Hermann Tomasgaard (norvég) 3, ...7. Vadnai Benjamin (magyar) 7


Legfrissebb hírek

Münchennel pályázik Németország az olimpiarendezésre

Egyéb egyéni
8 órája

Berlin nem rendez olimpiát, visszalépett a pályázattól

Egyéb egyéni
2026.09.24. 12:01

Tokmac Nguennek hiányzik a Ferencváros, és tudja, ez az érzés sohasem múlik el

Minden más foci
2026.09.23. 10:52

Brisbane 2032: az MMA rács és vér nélkül szeretne programba kerülni

Egyéb egyéni
2026.09.22. 21:45

A tartományi választások után új helyzet állt elő Berlin olimpiai pályázatában

Egyéb egyéni
2026.09.22. 21:25

Kovács István: Három és fél évig ezzel keltem-feküdtem, hogy én olimpiai bajnok nem szeretnék, hanem akarok lenni!

Ökölvívás
2026.09.17. 17:44

Melbourne, Montreal és Atlanta olimpiai érmeseit köszöntötte a MOB – képek

Egyéb egyéni
2026.09.17. 16:38

Kőbán Rita: Tudtam, ha olimpiai bajnok akarok lenni, minden résztávot meg kell nyernem!

Kajak-kenu
2026.09.17. 15:19