Tokió 2020: Hárspataki Gábor biztos érmes! Videón az utolsó másodperces fejrúgása!

KRASZNAI BENCEKRASZNAI BENCE
Vágólapra másolva!
2021.08.06. 12:24
null
Hárspataki Gábor biztos érmes Tokióban! (Fotó: Kovács Tamás)
Hárspataki Gábor 3–1-re legyőzte a japán Nisimura Kent a férfi karatékák 75 kilogrammos versenyének A-csoportjában, az ötösét megnyerve bejutott az elődöntőbe, tehát legrosszabb esetben is a dobogó harmadik fokára állhat! Az elődöntőt a tervek szerint 13.22 órakor rendezik, de a programban nagyjából 30 perc csúszás van.


Ahogyan azt megírtuk, ha Hárspataki Gábor az utolsó meccsén legyőzi a japán Nisimura Kent, elődöntőbe jut. Az MTK Budapest sportolója 1:0-s hátrányban egy másodperccel a vége előtt fejre rúgott, és a bírák úgy döntöttek, ippont, tehát három pontot ért a mozdulat, 3:1 lett tehát a vége! Hárspataki immár biztos érmes, hiszen a négy között a vesztes karatékák a dobogó harmadik fokára állhatnak!

„El sem tudom mondani, mennyi minden játszódott le a fejemben, de bíztam magamban, és fejbe rúgtam. Nagyon büszke vagyok, mindent az edzőmnek köszönhetek. A célom természetesen az, hogy a döntőbe jussak, mindent megteszek érte. Hogy ki ellen szeretnék küzdeni az elődöntőben? Teljesen mindegy, szét fogom verni!” – nyilatkozta a sportoló az M4 Sportnak közvetlenül a meccs után.

Azóta kiderült, hogy a fináléért a B-csoport második helyezettjével szemben, az ötszörös világbajnok azeri Rafael Aghayev ellen lép tatamira – a tervek szerint 13.22 órakor rendezik, de a programban nagyjából 30 perc csúszás van.

TOKIÓ 2020
KARATE, FÉRFI 75 KG, KUMITE
Hárspataki Gábor mérkőzései az A-csoportban

Hárspataki Gábor–Abdalla Abdelaziz (egyiptomi) 2–2 – előbb szerzett ponttal.
Thomas Scott (amerikai)–Hárspataki Gábor 8–3
Hárspataki Gábor–Sztaniszlav Horuna (ukrán) 0–0
Hárspataki Gábor–Nisimura Ken 3:1

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik