Tokió 2020: a tornász Kovács Zsófia döntős egyéni összetettben

Vágólapra másolva!
2021.07.25. 15:41
null
Kovács Zsófia bejutott az összetett döntőjébe (Fotó: Tumbász Hédi)
A tornász Kovács Zsófia a vasárnapi selejtezőből bejutott az egyéni összetett csütörtöki döntőjébe a tokiói olimpián, míg felemáskorláton a harmadik számú tartalék – közölte az MTI.

 

Az Ariake Tornaközpontban rendezett kvalifikációban a kétszeres Európa-bajnok Kovács 54.732 pontot szerzett, ezzel 16. lett, ám a 24-es fináléba országonként legfeljebb ketten juthatnak, így a magyar tornász a 11. legjobb eredménnyel rendelkezik.

Ugrásban 14.500 pontot kapott, felemáskorláton 14.433-mal a harmadik számú tartalék (a szer döntőjét jövő vasárnap rendezik), gerendán 13.133 pontot ért el, talajon pedig rontott, és be kellett érnie 12.666 ponttal.

Az amerikai Simone Biles – aki az elmúlt kilenc évben minden versenyén megnyerte az egyéni összetettet, így jelenleg négyszeres olimpiai és 19-szeres világbajnoknak mondhatja magát – most is remekelt, bár nem mindent szert „uralt″.

„Mondhatnám, hogy az egyik szemem sír, a másik nevet, mivel megvan az összetett döntő, de nincs meg a felemáskorlát fináléja. Most, közvetlenül a verseny után viszont csak azt tudom mondani, hogy mindkét szemem sír. Nagyon-nagyon szerettük volna a felemáskorlát döntőt, mégsem jött össze” – idézi a magyar szövetség sajtóközleménye Kovács Zsófiát.

A Dunaújvárosi KSE sportolója elmondta, hogy volt lábterpesztése, a Stalder sem úgy sikerült, ahogy szerette volna, a végén pedig legalább három-öt tizedpont „benne maradt" a gyakorlatban, mert ellépett a leugrásnál.

„Eddig mindez olyan jól ment, nem tudom, most miért nem sikerült. El vagyok keseredve, mert a titkos álmunk az volt, hogy ott legyek a fináléban. Alig tudtam összeszedni magamat a gerendára, ez látszott is” – magyarázta.

Kovács közölte, megpróbálja túltenni magát a felemáskorláton történteken, és az összetett döntőre koncentrálni. Hétfőn pihen, igyekszik sétával, filmnézéssel és olvasással feltöltődni, aztán kedden és szerdán már készül a fináléra.

Trenka János edző úgy fogalmazott, hogy megítélése szerint az összetett döntőbe jutás „egy alap volt”, igazándiból a felemáskorlát finálénak kellett volna sikerülnie. Hangsúlyozta, ha tanítványa úgy csinálta volna a gyakorlatát, ahogyan a pódiumedzésen, vagy ha jól sikerül az új cukaharás leugrása, ami eddig mindig ment, akkor simán továbbjut. Hozzátette, összességében 6-8 tizedpontot veszített Kovács.

„Nagyon sajnálom Zsófit, rengeteget készült rá, szétszakadt tenyérrel edzett, és mindketten azt reméltük, hogy ott lesz a legjobbak között felemáskorláton. Egy biztos, a gyakorlata alapján kijelenthető, hogy bármikor ott lehet a világ nyolc legjobb korlátosa között” – nyilatkozta Trenka.

Legfrissebb hírek

Torna: Mayer Gréta a 18., Székely Zója megsérült a vb-n

Torna
6 órája

Torna-vb: három magyar döntős hely!

Torna
2025.10.21. 19:28

Mészáros Krisztofer: két döntőbe is bejutott a világbajnokságon

Torna
2025.10.21. 09:15

Torna-vb: rontásokkal „tarkított” nap

Torna
2025.10.19. 17:42

„A NOB is elítéli az indonéz kormány bojkottját az izraeli tornászok ellen” – Csisztu Zsuzsa jelenti Lausanne-ból

Torna
2025.10.18. 11:56

Héder Barna továbbra sem fizet és a sajtót teszi felelőssé

Párizs 2024
2025.10.17. 21:36

Beütött a bojkott: a CAS döntése alapján Izrael tornászai végül nem indulhatnak a jakartai torna-vb-n

Torna
2025.10.14. 14:10

Gyász: elhunyt a tornász, aki egy olimpián nyolc érmet nyert

Torna
2025.10.14. 12:51
Ezek is érdekelhetik