Tokió 2020: Siklósi Gergely búcsúztatta a címvédőt és bejutott a négy közé

Vágólapra másolva!
2021.07.25. 09:44
null
Siklósi címvédőt vert és éremért vívhat a tokiói olimpia második versenynapján (Fotó: AFP)
Siklósi Gergely 15:12-re legyőzte az előző olimpián győztes Pak Szang Jungot a férfi párbajtőrözők versenyében Tokióban, ezzel a legjobb négy közé jutott egyéniben.

 

Siklósi pályafutása során eddig háromszor találkozott a dél-koreaival: a legutóbbi két alkalommal, a 2020-as heidenhemi világkupaversenyen (15:14) és a 2019-es budapesti vb-n (10:9) győzött, csupán egyszer, a 2019-es párizsi világkupa-viadalon kapott ki (15:13).

Ahogy az előző két asszójában, ezúttal is kifejezetten türelmesen, higgadt vívással kezdett Siklósi, aki jó 30 másodperc elteltével adta az első tust, magához ragadva a kezdeményezést. A második sikeres akció is 2019 világbajnokáé volt, majd egy látványos kiszúrás után szépített Pak. A folytatásban is inkább Siklósi akarata érvényesült, aki 4:2-es vezetésnél egy kisebb ütközés után bicegve kért néhány másodpercet.

Két együttes találat következett, majd két sikeres Pak-akció zárta az első három percet, így 6:6-os állásnál vonulhattak rövid szünetre a felek.

SIKLÓSI ESZIK ÉS ALSZIK EGYET A NÉGYES DÖNTŐIG
„Nagyon jól éreztem magam a páston – mondta Siklósi Gergely az M4 Sportnak. – Arra gondoltam, hogy mikor, ha nem most. Ha nem félsz, ha jól érzed magad a páston, akkor jól jön ki. Úgy éreztem, a dél-koreai fél tőlem, mert nem akart megtámadni. A korábbiakhoz képest eltérő taktikával vívtam, és összességében a taktika bevált.”

S hogy mivel tölti az időt a délben kezdődő elődöntőig?

„Eszem egy keveset, aztán alszom. Egy átlagos világversenyhez képest talán még feszesebb is ez a tempó, nem lesz gond” – tette hozzá Siklósi, aki egész nap arról beszélt, igyekszik lehetőségként és nem teherként megélni első olimpiáját. A jelek szerint eddig sikerrel teszi.

Ahogyan eddigi három találkozójuk, úgy ez is kifejezetten szorosan alakult: a második három percet Pak kezdte tussal, így az asszó során először került előnybe a dél-koreai, a következő találatot viszont ismét Siklósi adta a pást végébe szorítva Pakot (7:7). 9:8-ig felváltva találtak, a sorozatot a dél-koreai tudta megtörni, aki így néhány pillanatra kéttusos előnybe került – a második három percet azonban egy Siklósi-tus zárta, így 10:9-cel fordultak az utolsó felvonásra.

Siklósi az újrakezdés után másodpercek alatt egyenlített, majd a vezetést is visszaszerezte egy látványos akcióval (11:10). Siklósi egy újabb egylámpás találattal növelte előnyét (12:10), majd jött egy újabb együttes (13:11), így 2019 világbajnoka két tusra került a sikertől.

Zárkózott a dél-koreai, hiába próbált közbeszúrni Siklósi, nem sikerült (13:12), de aztán jött egy újabb tiszta találat a magyar fiútól (14:12). A dél-koreai a pást végébe hátrált, egy-egy hirtelen kiszúrással próbálta meglepni Siklósit, ám ezek rendre rövidek voltak, míg a Honvéd párbajtőrözője találni tudott, és ezzel lezárta az asszót! (15:12)

Ezzel a 23 éves Siklósi Gergely bejutott a legjobb négy közé Tokióban!

Világbajnokunk az olasz Andrea Santarellivel vív a döntőért. A programterv szerint 12 órakor kezdődik az asszó.

FÉRFI PÁRBAJTŐR, EGYÉNI
A legjobb 32 között
Siklósi Gergely (1.)–Tung Csao (kínai, 33.) 15:9
A nyolcaddöntőben
Siklósi Gergely–
Husszam Elkord (marokkói, 16.) 15:13
A negyeddöntőben
Siklósi Gergely
–Pak Szang Jung (dél-koreai, 8.) 15:12

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik