Berecz Zsombor: A jóisten eddig is fogta a kezemet...

KARÁDI ZOLTÁNKARÁDI ZOLTÁN
Vágólapra másolva!
2021.08.01. 11:05
null
Világ- és Európa-bajnok vitorlázónk futamgyőztes akar lenni az éremversenyen (Fotó: Getty Images)
A második helyről várja a finndingi hajóosztály keddi éremfutamát világ- és Európa-bajnok vitorlázónk, Berecz Zsombor. A versenyző a vasárnapi futamokon elért két negyedik helye után nyilatkozott az M4 Sportnak. A mindent eldöntő éremverseny magyar idő szerint kedden reggel 7.33-kor kezdődik majd a tervek szerint.

 

„Nagyon jó nap volt, szeretem az ilyen küzdelmes versenyeket. Amikor hátulról kell visszaküzdenem magam, az mindig extra motiváció a számomra. Nem volt könnyű nap, eléggé fáradt vagyok, úgyhogy örülök is, hogy holnap pihenőnap lesz. De hát azért jöttem, hogy itt mindent kiadjak magamból.”

A magyar versenyző a két vasárnapi negyedik hellyel összetettben feljött a második helyre, két ponttal megelőzve spanyol riválisát, s kilencre feljött Scott mögé. Ez azt jelenti, hogy ha az éremfutamon egy hellyel is megelőzi Cardonát, akkor biztos ezüstérmes, ha pedig öttel a britet, akkor olimpiai bajnok. Az éremről viszont akkor csúszna le, ha ő végez öt hellyel az új-zélandi Josh Junior mögött.

„Meg kell nyernem az utolsó futamot, de a jóisten eddig is fogta a kezemet, ezután sem fogja elengedni, úgyhogy bizakodó vagyok. Az éremfutam kicsit másabb verseny, mint az eddigiek. Kevesebben is leszünk, ilyenkor sűrűbbek a bójavételek, rengeteg akció lesz, de én nagyon szeretem ezeket. És ha végre eltalálnám azt is, hogy melyik oldalon kell menni, akkor bármi előfordulhat.”

A dupla szorzójú éremfutamot a hétfői szünnapot követően augusztus 3-án, kedden rendezik a tervek szerint reggel 7.33-tól.

Ha Berecz meg tudná tartani második helyét, vagy olimpiai bajnok lesz, az a magyar vitorlássport eddigi legjobb olimpiai eredménye lenne, hiszen jelenleg ebben a sportágban az 1980-as moszkvai olimpián a Detre testvérek bronzérme a legjobb teljesítmény, amit repülőhollandi hajóosztályban értek el.

TOKIÓ 2020
VITORLÁZÁS, FINNDINGI
Az állás az éremfutam előtt:
1. Giles Scott (brit) 28 pont
2. BERECZ ZSOMBOR 37
3. Joan Cardona (spanyol) 39
4. Josh Junior (új-zélandi) 47
5. Nicholas Heiner (holland) 52
6. Facundo Olezza (argentin) 52

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik