Tokió 2020: kiderült, mi volt a baj, ezért tört meg Simone Biles

K. D.K. D.
Vágólapra másolva!
2021.08.05. 02:09
Mint ismert, óriási meglepetésre a Rióban négy aranyérmet szerző, 19-szeres világbajnok tornász, Simone Biles több számtól is visszalépett a tokiói olimpián. Az amerikai döntése után mentek a találgatások, mi állhatott a lelki problémák hátterében. Most megkaptuk a választ.

„A mentális egészségemre kell koncentrálnom, mert ez minden sportágban egyre fontosabb. Meg kell magunkat védeni, ahelyett, hogy kimennénk, és azt tennénk, amit a világ elvár tőlünk. Már nem bízom annyira magamban” – mondta az olimpia elején Biles.

Most pedig a CNN-nek nyilatkozva az amerikai tornász azt is elárulta, miért érezte úgy, hogy jobb, ha visszalép több versenytől, amelyben pedig egyértelmű aranyesélyes volt.

Biles elárulta, miért kellett több számtól is visszalépnie Tokióban (Fotó: AFP)
Biles elárulta, miért kellett több számtól is visszalépnie Tokióban (Fotó: AFP)

„Két nappal a versenyek előtt a nagynéném váratlanul elhunyt. Sok mindenre számítottam az olimpián, erre nem... Szóval nem árt, ha a kommentelők átgondolják egy kicsit, mit írnak, mielőtt ítélkeznek, mert nem tudhatják, a sportoló, akit szidnak, min megy épp keresztül” – mondta a gerendán bronzérmes Biles.

„Mindennap vizsgálatokon estem át, és naponta kétszer ültem le a sportpszichológussal, hogy megkapjam az engedélyt az indulásra. Őszintén megmondom, nem gondoltam, hogy végül akár egyetlen versenyen is ott lehetek, még a gerenda előtti estén is azt hittem, nem fogják engedni, hogy elinduljak” – tette hozzá Biles.

Legfrissebb hírek

„A NOB is elítéli az indonéz kormány bojkottját az izraeli tornászok ellen” – Csisztu Zsuzsa jelenti Lausanne-ból

Torna
3 órája

Elkezdődött a visszaszámlálás: 1000 nap van hátra a Los Angeles-i olimpiáig

Egyéb egyéni
6 órája

Ezer nap Los Angelesig – Thury Gábor jegyzete

Egyéb egyéni
15 órája

Fábián László a helyszínről: Los Angeles azonnal alkalmas az olimpia megrendezésére

Egyéb egyéni
22 órája

Kaliforniai álom – Halász Bencével indul vasárnap az M4 Sport új olimpiai portrésorozata

Egyéb egyéni
Tegnap, 12:19

LA10: tíz arany a cél Los Angelesre – portréfilmsorozat készül az esélyesekről

Egyéb egyéni
2025.10.15. 14:26

Beütött a bojkott: a CAS döntése alapján Izrael tornászai végül nem indulhatnak a jakartai torna-vb-n

Torna
2025.10.14. 14:10

Gyász: elhunyt a tornász, aki egy olimpián nyolc érmet nyert

Torna
2025.10.14. 12:51
Ezek is érdekelhetik