Tokió 2020: a szerb férfi vízilabdázók őrült meccsen jutottak döntőbe

Vágólapra másolva!
2021.08.06. 14:06
null
Szerbia drámai csatában győzte le Spanyolországot (Fotó: Getty Images)
Szerbia lesz Görögország ellenfele a tokiói olimpia férfi vízilabdatornájának döntőjében, miután az elődöntőben 10–9-re legyőzte Spanyolországot.

 

A mieink ellen sima görög győzelmet (9–6) hozó párharcnál sokkal izgalmasabb és fordulatosabb mérkőzést hozott a második elődöntő. Szerbia álomszerűen kezdte a spanyolok elleni csatát, az első negyedet 2–0-val megnyerte. Ezt követően viszont egy időre jelentősen visszaesett déli szomszédaink teljesítménye, a spanyolok pedig a második játékrészben megfordították a találkozót.

A szerbek ezt követően futottak az eredmény után, majd az utolsó negyedben elsősorban Filip Filipovics és Dusan Mandics szenzációs játékának köszönhetően visszajöttek a mérkőzésbe, bő egy perccel a vége előtt egyenlített (9–9), majd 26 másodperccel a lefújást megelőzően a maga javára fordította a mérkőzés állását (10–9).

A vesztes spanyolok vasárnap magyar idő szerint 6.40-kor játsszák a mieink elleni bronzmérkőzést, míg a görög–szerb döntőt aznap 9.30-tól rendezik. A 7. helyért montenegrói–olasz, az 5.-ért pedig horvát–amerikai összecsapást játszanak majd.

TOKIÓ 2020
FÉRFI VÍZILABDA
ELŐDÖNTŐ
Szerbia–Spanyolország 10–9
(2–0, 2–5, 1–2, 5–2)

Korábban
Görögország–Magyarország 9–6
(2–1, 1–1, 2–2, 4–2)

HELYOSZTÓK, AZ 5–8. HELYÉRT
Montenegró–Horvátország 10–12 (0–1, 4–5, 3–3, 3–3)
Olaszország–Egyesült Államok 6–7 (2–2, 1–3, 2–0, 1–2)
Legfrissebb hírek

Hollandia elődöntős, a görögökkel játszunk a döntőért a női vízilabda Eb-n

Vízilabda
2026.02.01. 22:54

Az alsó ágon a szerbek és a britek nyerték a csoportot a női vízilabda Eb-n

Vízilabda
2026.02.01. 17:56

Izland élt a mieink adta lehetőséggel, s 16 év után elődöntős a férfi kézi Eb-n

Kézilabda
2026.01.28. 17:35

Fáradt befutó – Malonyai Péter jegyzete

Vízilabda
2026.01.25. 23:01

A második félidő döntött, Szerbia nyerte meg a férfi vízilabda Európa-bajnokságot

Vízilabda
2026.01.25. 21:39

Közleményt adott ki a vízilabda-szövetség, miután nem tiltották el a szerb játékost

Vízilabda
2026.01.24. 17:20

Fölényes győzelmével Szerbia lesz Magyarország ellenfele a vízilabda Eb-döntőben

Vízilabda
2026.01.23. 21:51

Ötméteresekkel legyőzte a spanyolokat, Eb-elődöntőbe jutott a magyar válogatott!

Vízilabda
2026.01.20. 19:30
Ezek is érdekelhetik