Tokió 2020: apja kettétört álmát valósítaná meg a golf éllovasa

Vágólapra másolva!
2021.07.30. 11:58
null
A második nap után az amerikai Xander Schauffele áll az élen (Fotó: AFP)
A tokiói olimpia golfversenyének második napja után az amerikai Xander Schauffele vezet, megelőzve a mexikói Carlos Ortizt.

Pénteken a nyitó naphoz hasonlóan meg kellett szakítani a versenyt villámlásveszély miatt, az utolsó kényszerszünet után vissza sem engedték a még pályán lévő 16 versenyzőt, akiknek szombat reggel kell befejezniük a harmadik szakaszt.

Az élen álló Schauffele végigment a pályán, pénteken 63 ütéssel zárt, ami mínusz nyolcas eredményt jelent, s a két nap után 11-gyel par alatt állva vezet.

Schauffele érdekes figurája az olimpiának, 1993-ban San Diegóban született francia-német apától és tajvani anyától. Édesapja, Stefan Schauffele német színekben éremesélyesként készült az 1988-as szöuli olimpia tízpróbájára, amikor autóbalesetben fél szemére megvakult. Fia golfpályafutását a kezdetek óta egyengeti, olimpiai álmait a fia teljesítheti be.

Schauffele mögött a mexikói Carlos Ortiz áll –10-zel, aztán négyes együttállásban –8-cal harmadik a csütörtöki éllovas osztrák Sepp Straka, a chilei Mito Pereira, a svéd Alex Noren és a japán Macujama Hideki. A házigazdák major tornagyőztes sztárja az egyike azoknak, akik nem tudták befejezni a második napot, még két lyuk hátravan neki ebből az etapból.

Az olimpiai golfversenyen nincs mezőnyfelezés, mind a 60 induló végigmegy a négy napon.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik