Az én olimpiám: És csak sírtunk... – Nemcsik Zsolt

K. E.K. E.
Vágólapra másolva!
2021.06.07. 11:25
null
Nemcsik Zsolt nem tudta kizárni a gondolataiból a tragédiát (Fotó: Nemzeti Sport)
Hatalmas lelki teherrel utazott Kínába a négy évvel korábban a kard egyéni versenyében ezüstérmes vívó, Nemcsik Zsolt.

 

Olimpiai ezüstérem Athénban az egyéni versenyben, majd világbajnoki cím a csapattal 2007-ben Szentpéterváron – így, ilyen mérföldkövek után készült Nemcsik Zsolt a pekingi játékokra, ám az edzések mellett valami másra is figyelnie kellett. Pontosabban valaki másra…

Gerevich György Nemcsik és a szintén pekingi olimpiai induló Szi­lá­gyi Áron edzője volt, és akkor már hosszú ideje küzdött betegségével, ám hogy hogyan is teltek, milyenek is voltak a 2008-as játékok előtti hónapok, hetek, napok, arról Athén ezüstérmese beszélt nekünk.

„Gyuri bácsi több műtéten is átesett, láttuk, hogy nagy a baj, hogy szinte állandóan be van dagadva a lába, hogy nem bírja behajlítani, de ő mindig csak nevetett, elbagatellizálta a betegségét – ez volt az egyik baj… Persze mi nem mertünk nagyon szólni, azt mondogattuk egymás között és magunknak is, hogy biztosan tudja, mit miért csinál. Foglalkozott velünk, adott nekünk iskolát; az utolsó hónapokban már valamivel többet kellett mozognunk a páston, mert ő leginkább csak egy helyben állt, de megoldotta a feladatát. Mi legalábbis nem szenvedtük kárát a betegségének – ő azonban biztosan megszenvedte ezt az egészet…”

Az olimpiai kvalifikáció legalább rendben volt, hiszen a szentpétervári világbajnoki aranyérem sínre tette a pekingi indulást, de biztos, ami biztos alapon Nemcsik azért még nyert egy világkupa-viadalt is, ugyanakkor volt olyan vk-verseny, amelyikre el sem tudott utazni, mert térdsérüléssel küszködött. A 2008-as kontinensviadalon pástra lépett, és ott volt Kijevben Gerevich György is.

Nemcsik Zsoltnak az edzések mellett másra is figyelnie kellett
Nemcsik Zsoltnak az edzések mellett másra is figyelnie kellett

 

„Ott már menni is alig bírt, a szobából követte az Európa-bajnokságot, a verseny végén mentő vitte a reptérre, és Ferihegyen is mentő várta    – mondta Nemcsik Zsolt.–    Nem ment jól akkortájt a vívás, és nem csak a sérülésem akadályozott… Nem beszéltünk a helyzetről, belapátoltunk mindent a szőnyeg alá, közeledett az olimpia, Gyuri bácsi az utolsó hónapban már nem volt velünk, emlékszem, volt olyan, hogy a tatai edzőtáborból jöttünk Pestre Szilá­gyi Áronnal, és mentünk hozzá a kórházba. Az utolsó ilyen alkalommal még viccelődött is velünk a mester. Aztán augusztus másodikán, az indulás napján épp borotválkoztam, amikor megszólalt a telefonom: Nébald György hívott, s tudtam, mit fog mondani… Fogalmam sincs, hogy értem oda a Syma-csarnokhoz – onnan indult az olimpiai csapat Pekingbe. A srácokkal összeölelkeztünk, és csak sírtunk. És sírtunk a buszon is, ám amikor kiértünk a reptérre, megbeszéltük, hogy megpróbálunk a feladatra koncentrálni, és ha majd hazajöttünk Pekingből, gyászolunk. Vagyis megint besöpörtünk mindent a szőnyeg alá, majd az amerikaiak elleni negyeddöntőt, amelyet meg kellett volna nyerni, elveszítettük… Akkor sem fogtam és most sem fognám ezt a kudarcot a helyzetre, de az biztos, hogy néhány nap alatt nem tudtam egy ilyen tragédiát elfelejteni, nehéz volt úgy tenni, mintha semmi sem történt volna – a helyzet nekem gyakorlatilag megoldhatatlannak bizonyult. Aki látta, hogyan vívtam Pekingben, az talán megerősítheti.”   

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik