Gyilkos ösztönnel
Mexikó válogatottja tizenötödik vb-jén szerepel és csupán két alkalommal került a nyolc közé, mindkétszer hazai rendezésű, az 1970-es és az 1986-os tornán, és mindkétszer a későbbi döntős olaszoktól, illetve a németektől kapott ki, utóbbi esetben ráadásul tizenegyespárbajban. Hasonlóképpen vérzett el Bulgáriával szemben a nyolc közé jutásért 1994-ben. A mexikóiak Németországban (2006) az argentinoktól kaptak ki hosszabbítás után. Dél-Afrikában a nyolcaddöntőben estek ki. Számtalan nagy egyéniséget adtak a futballnak, az öt vb-n résztvevő kapustól, Antonio Carbajaltól kezdve Jared Borgettin, Manolo Negretén, Tomás Boyon, Hugo Sánchezen, Carlos Salcidón, Fernando Arcén, Luis Hernándezen, Cuauhtémoc Blancón át a maiakig, a több mint százszoros válogatott Andrés Guardadóig, Rafael Márquezig, Giovani dos Santosig vagy éppen Oribe Peraltáig, hogy a kapus Guillermo Ochoáról ne is beszéljünk.
Maradjunk a maiaknál. Miguel Herrera csapatában mocorog valami. Sőt, több mint valami, csak éppen ezt nehéz eredményességben megfogalmazni – már csak azért is, mert Mexikó a nyolc közé jutásért Hollandia az ellenfél. Peraltáék a csoportmeccseken jól játszottak Kamerun és Horvátország ellen, utóbbi meccsen egyenesen remekeltek, s a braziloknak is egyenrangú ellenfelei voltak, bár a mexikóiak a londoni olimpia aranyérme után – a döntőben éppen Peralta két góljával legyőzték a brazilokat – nem is vártak mást a vb-rendező ellen. Mégis, a mexikói vb-szereplés kulcsa a szövetségi kapitány, Miguel Herrera lehet. Szangvinikus szakvezető, annyi szent, nemcsak a taktikát építi fel ragyogóan, de örülni is nagyon tud, játékosaival fetrengve, viselkedésével máris a mémvilág sztárja – mondjuk ilyen tokával nehéz észrevétlen maradni. A taktikát leszámítva szűken vett szakmai értelemben a felsoroltak nem tényezők, egy valami mégis odasorolható pluszban: a gyilkos ösztön, ami talán eddig hiányzott a mexikóiak repertoárjából. A futballisták mintha példát vettek volna a remek mexikói bokszolókról, akik ha megérzik a vérszagot, végeznek ellenfeleikkel. A horvátoknak hármat vágtak tíz perc alatt, pedig döntetlennel is megvolt a továbbjutás.
Lehet, hogy az újdonság Herrera személyiségéből fakad. Sosem tagadta meg önmagát, sem játékosként, sem edzőként. Az argentin csatárhoz, Claudio Lópezhez hasonlóan neki is Tetű a beceneve. Játékosként egy nyilatkozat közben nekiment az ellenfél szurkolójának, aki inzultálta. Alig lehetett leszedni róla, dolgozott benne a gyilkos ösztön, hogy ártalmatlanná tegye ellenfelét – ez sikerült is neki.
Mexikó játékában mindig benne volt a lehetőség a jó szereplésre, volt úgy, hogy a válogatottnak nem volt szerencséje, és olyan is, hogy nem ragadta meg a lehetőséget. Mintha ebben lenne más ez a mexikói csapat, illetve más is, a feltételes mód azért kívánkozik mégis a mondatba, mert Hollandia következik. S hát a hollandokból se hiányzik a gyilkos ösztön, lásd a magyarok vagy éppen a spanyolok elleni győzelmüket.
Nagy adok-kapok lesz, az biztos.
Maradjunk a maiaknál. Miguel Herrera csapatában mocorog valami. Sőt, több mint valami, csak éppen ezt nehéz eredményességben megfogalmazni – már csak azért is, mert Mexikó a nyolc közé jutásért Hollandia az ellenfél. Peraltáék a csoportmeccseken jól játszottak Kamerun és Horvátország ellen, utóbbi meccsen egyenesen remekeltek, s a braziloknak is egyenrangú ellenfelei voltak, bár a mexikóiak a londoni olimpia aranyérme után – a döntőben éppen Peralta két góljával legyőzték a brazilokat – nem is vártak mást a vb-rendező ellen. Mégis, a mexikói vb-szereplés kulcsa a szövetségi kapitány, Miguel Herrera lehet. Szangvinikus szakvezető, annyi szent, nemcsak a taktikát építi fel ragyogóan, de örülni is nagyon tud, játékosaival fetrengve, viselkedésével máris a mémvilág sztárja – mondjuk ilyen tokával nehéz észrevétlen maradni. A taktikát leszámítva szűken vett szakmai értelemben a felsoroltak nem tényezők, egy valami mégis odasorolható pluszban: a gyilkos ösztön, ami talán eddig hiányzott a mexikóiak repertoárjából. A futballisták mintha példát vettek volna a remek mexikói bokszolókról, akik ha megérzik a vérszagot, végeznek ellenfeleikkel. A horvátoknak hármat vágtak tíz perc alatt, pedig döntetlennel is megvolt a továbbjutás.
Lehet, hogy az újdonság Herrera személyiségéből fakad. Sosem tagadta meg önmagát, sem játékosként, sem edzőként. Az argentin csatárhoz, Claudio Lópezhez hasonlóan neki is Tetű a beceneve. Játékosként egy nyilatkozat közben nekiment az ellenfél szurkolójának, aki inzultálta. Alig lehetett leszedni róla, dolgozott benne a gyilkos ösztön, hogy ártalmatlanná tegye ellenfelét – ez sikerült is neki.
Mexikó játékában mindig benne volt a lehetőség a jó szereplésre, volt úgy, hogy a válogatottnak nem volt szerencséje, és olyan is, hogy nem ragadta meg a lehetőséget. Mintha ebben lenne más ez a mexikói csapat, illetve más is, a feltételes mód azért kívánkozik mégis a mondatba, mert Hollandia következik. S hát a hollandokból se hiányzik a gyilkos ösztön, lásd a magyarok vagy éppen a spanyolok elleni győzelmüket.
Nagy adok-kapok lesz, az biztos.
