Három és fél órás küzdelemben kapott ki Fucsovics Fogninitől

HARMATH ÁKOS (közvetítés), KLEIN RON (tudósítás)HARMATH ÁKOS (közvetítés), KLEIN RON (tudósítás)
Vágólapra másolva!
2019.07.04. 17:25
null
Fucsovics Márton kiesett (Fotó: Zádor Péter)
A Londonban zajló angol füves pályás nemzetközi teniszbajnokság férfi egyesének 2. fordulójában búcsúzott Fucsovics Márton, miután 3 óra 37 perces, ötszettes mérkőzésen vereséget szenvedett a torna 12. kiemeltjétől, a világranglistán 10. helyen álló, olasz Fabio Fogninitől.

 

ANGOL NEMZETKÖZI BAJNOKSÁG, WIMBLEDON (38 000 000 font, fű)
FÉRFI EGYES, 2. FORDULÓ
(a 32 közé jutásért)
Fucsovics Márton–Fabio Fognini (olasz, 12.) 7:6 (8–6), 4:6, 6:7 (3–7), 6:2, 3:6

ÖSSZEFOGLALÓ

Az első forduló után a másodikban a négyes helyett a hármas pályán kapott lehetőséget Fucsovics Márton az angol nyílt nemzetközi bajnokságon, de a különbség nem egy „egységnyi” volt. A négyes klasszikus sétálópálya zajjal, állandó mászkálással és zavaró „elemekkel”, a hármas viszont igazi stadionos pálya lelátóval, a labdamenetek alatt csönddel és a helyükön ülő rajongókkal.

A hangulat nagyszerű volt, a kétezer férőhelyes nézőtér nagyjából megtelt a kezdésre, sok magyar és olasz szurkoló támogatta kedvenceit – az MTK teniszezőjének ellenfele, a világranglistán 10. Fabio Fognini viselkedése egyébként is garancia volt arra, hogy nem egy csöndesen csordogáló mérkőzést láthatunk.

Eddig kétszer találkoztak, Pekingben Fognini, Bécsben Fucsovics nyert. A wimbledoni folytatást az egyetlen magyar egyesbeli főtáblásunk kezdte jobban: 1:1-nél brékelt, és bár az előnyét nem tudta megtartani, a rövidítésben értékesítette harmadik szettlabdáját. Bár mind a ketten nem juthattak tovább, már ekkor feljegyezhettük, hogy kifejezetten magas színvonalú mérkőzést produkáltak a játékosok, nem véletlen, hogy a második szett elején már sorban álltak a bejáratok előtt a nézők, hogy valamelyik üres széket megkaparinthassák.

A második játszmában Fognini háromból az egyik fogadóelőnyét értékesítette, Fucsovics viszont háromból semmit, így az olasz egyenlített – tegyük hozzá, a játék képe alapján megérdemelten. A harmadik játékrész elveszítésért viszont nagyon nagy kár…

A két teniszező 5:4-ig összességében magabiztosan hozta a saját adogatójátékait, amikor 5:4-es vezetésnél Fucsovics két bréklabdához jutott – Fognini nagyszerű ütésekkel hárította ezeket, az viszont már fájó hiba volt, hogy egyenlőnél a 27 éves nyíregyházi sportoló megállította a játékot, mert érzése szerint a labda kint pattant le. Nos, a játékszer éppen a vonalon landolt, tehát Fognini nyerte meg a pontot, a következő labdamenetben pedig egyenlíteni tudott. Ettől még Fucsovics behúzhatta volna a szettet, ám a rövidítésben az olasz bravúros megoldásokkal nyerte meg a fontos pontokat, így átvette a vezetést.

A negyedik játszma tökéletesen indult, hiszen Fucsovics azonnal el tudta venni Fognini szervagémét, aztán 3:1-nél megint, mire az olasz gyakorlatilag „eldobta” a szettet – 2 óra 59 perc után jöhetett a döntő játékrész.

A hosszú szünetet követően – mind a ketten elmentek a mosdóba, de Fognini jóval tovább maradt – az olasz klasszis hozta az adogatójátékát, majd elvette Fucsovicsét, ami egy fizikailag ennyire kimerítő párharcban óriási előny. Igaz, egyszer még visszabrékelt a magyar teniszező, de aztán 4:3-nál – többek között egy rettentően szerencsés, hálón megpattanó labdának hála – megint Fognini állt nyerésre, és 5:3-nál, adogatóként, új labdákkal már nem hibázott.

Fognini az első fordulóban az amerikai Frances Tiafoe-t, a másodikban Fucsovics Mártont búcsúztatta öt szettben: a magyar játékos ellen 3 óra 38 perc alatt 6:7, 6:4, 7:6, 2:6, 6:3-ra győzött.

WIMBLEDON 2019

Az év harmadik Grand Slam-tornájának párosításai és eredményei.

FÉRFI EGYESNŐI EGYES

JÁTÉKRÓL JÁTÉKRA

Köszönjük olvasóink megtisztelő figyelmét, hamarosan jelentkezünk a mérkőzés összefoglalójával.

Ezzel Fucsovics Márton számára véget ért az idei Wimbledon.

5. JÁTSZMA

9. JÁTÉK – FOGNINI A MECCSÉRT ADOGAT 7:6 (8–6), 4:6, 6:7 (3–7), 6:2, 3:5

Fognini egy nyerő tenyeres után hibára kényszeríti Fucsovicsot, 30:0, majd beüti a meccsén 8. ászát, amivel meccslabdához jut. S viszonylag gyorsan ki is használja, s a magyar fiú újabb hibája után 3 óra 37 perc alatt legyőzi Fucsovics Mártont, 3:6.

8. JÁTÉK – FUCSOVICS ADOGAT 7:6 (8–6), 4:6, 6:7 (3–7), 6:2, 3:4

Fucsovics elrontja az első két szerváját, 0:30, ám két hiba az olasztól és máris 30:30. Nagyon hosszú labdamenet végén az Fognini ront: szélesre tesz egy tenyeres keresztet, 40:30. Az olasz folyamatosan reklamál, szövegel magában, vagy edzői stábja felé, roppant idegesítő és nem túl sportszerű. Ettől függetlenül Marci hosszút üt, így 40:40. Ráadásul még szerencséje is van, egy megpattanó labdával bréklabdához jutott.Elsőre meg is csinálta, szétfuttatta Fucsovicsot az alapvonalnál, aki nem érte be tenyeresét, 3:5.

7. JÁTÉK – FOGNINI ADOGAT 7:6 (8–6), 4:6, 6:7 (3–7), 6:2, 3:3

Egy pont itt, egy ott, majd Fognini újabb csúnya hibája után – megint hosszúra püföl egy röptét… – 15:30. Fucsovics azonban nem kap több pontot az olasztól, aki kihasználva ellenfele három hibáját hozza a gémet.

6. JÁTÉK – FUCSOVICS ADOGAT 7:6 (8–6), 4:6, 6:7 (3–7), 6:2, 2:3

Fucsovics fonákkal hálót talál az alapvonaltól, 0:15. Válaszul Fognini szintúgy: 15:15.Tanítani való szerva-röpte játék után 30:15 – szép lecsapással, sőt, egy labdára a 3:3-tól. Ehelyett azonban jön a kilencedik kettős hiba, és egyenlő. Fogadóelőny és bréklabda, Fognini szép egyenessel hozta. Fognini próbálta talán Fucsovicsot eltalálni a magyar fiú rövidítése utáni kétkezes fonákjával, ám kiütötte hosszúra, ezt követően pedig Fucsovics behúzta a gémet, 3:3.

5. JÁTÉK – FOGNINI ADOGAT 7:6 (8–6), 4:6, 6:7 (3–7), 6:2, 1:3

Kettős hiba Fognininél, ami után egy mozgalmas pont végén az olasz egyenlít, majd egy mozgalmas ponttal átveszi a vezetést, 15:30. Fucsovics remek kereszttenyeresére nincs válasz az olasztól, s egy újabb jó kereszttel, bréklabda Marcinál! Elsőre visszavette, 2:3!

4. JÁTÉK – FUCSOVICS ADOGAT 7:6 (8–6), 4:6, 6:7 (3–7), 6:2, 0:3

Úgy tűnik, Fucsovics összeszedte magát, egy ász értékű szerva, egy jó adogatást követő Fognini-hiba és a menetrendszerű ász (16. a mérkőzésen) után egy visszaadhatatlan szervával hozta a játékot, 1:3. Tovább tartott leírni ezt a gémet, mint megnyerni.

3. JÁTÉK – FOGNINI ADOGAT 7:6 (8–6), 4:6, 6:7 (3–7), 6:2, 0:2

Fognini befutja Fucsovics nem túl jó rövidítését és szép pontot csinál belőle, majd a hálótól egy röptével, szállítja az újabb pontot, 0:30. Fucsovics megint a hálóba üt egy fonákot, Fognini meg egy remek ásszal fejezi be a játékot, 0:3.

2. JÁTÉK – FUCSOVICS ADOGAT 7:6 (8–6), 4:6, 6:7 (3–7), 6:2, 0:1

Első két szerváját elpasszolja Fucsovics két ki nem kényszerített hibát üt tenyeressel, 0:30. Főleg a második volt bosszantó, közelről a hálóba bombázott egy könnyű tenyerest. Két jó szervával gyorsan visszajött – a második után egy hosszabb menet végén Fognini rontott.30 egál. Újabb háló Marcitól, bréklabda az olasznak. Megcsinálja elsőre: hosszú menet végén Fucsovics a hálóba ütött egy tenyerest, 0:2.

1. JÁTÉK – FOGNINI ADOGAT 7:6 (8–6), 4:6, 6:7 (3–7), 6:2

Egy szélessel nyit az olasz, 0:15. Fucsovics rontott tenyeressel kétszer, másodjára egy röptét a hálónál... 30:15. Újabb háló Fucsovicstól és egy ászt érő szerva, 0:1.

Visszajött, folytatjuk.

Fogninire várunk, megint bement az öltözőbe. Marci kint maradt, melegít, nyújt.

Fucsovics pályafutása eddigi ötszettes meccsein 4 győzelem, 2 döntetlen a mérlege.

4. JÁTSZMA

8. JÁTÉK – FUCSOVICS A JÁTSZMÁÉRT ADOGAT 7:6 (8–6), 4:6, 6:7 (3–7), 5:2

Marci jól kezdi a játékot, hozza az első pontot, majd szépen elküldi az olaszt az ellenkező oldalra egy tenyeressel, 30:0. Egy rontott tenyeres után újabb három szettlabda! Fognini az egész idei Wimbledon talán legelbaltázottabb ütését mutatja be: megpróbálja átemelni Fucsovicsot, de a labda körülbelül másfél méterrel a pályán kívül, valahol a T-vonal magasságában landol, ezzel 6:2-re Marcié a játszma.

7. JÁTÉK – FOGNINI A JÁTSZMÁBAN MARADÁSÉRT ADOGAT 7:6 (8–6), 4:6, 6:7 (3–7), 5:1

Fognini teljesen szétesett, hibát hibára halmozva kezd, hamar 0:40, azaz három szettlabda Marcinak! Hiába, mindent hárítja az olasz, sőt, egy remek fonákkal előnybe kerül, de Fucsovics visszaveri, sőt, előnybe kerül, miután az olasz újabb kettős hibát vét. Ezt a szettlabdát sem tudja azonban megcsinálni. Előnybe kerül az olasz jó fonák keresztütésével, és végül egy tenyeressel hozza a játékot, 5:2.

6. JÁTÉK – FUCSOVICS ADOGAT 7:6 (8–6), 4:6, 6:7 (3–7), 4:1

Az olasz egy néhány centivel szélesre tett fonákjára Fucsovics kettős hibával felel, 15:15. Egy pont ide, egy oda, majd két remek ász Fucsovicstól, közte egy 202 kmn/h-s. 5:1.

5. JÁTÉK – FOGNINI ADOGAT 7:6 (8–6), 4:6, 6:7 (3–7), 3:1

Marci nagyon beindult, két remek fogadással 0:30, és a harmadik nagyszerű ritörnje is csak centikkel csúszott túl a vonalon. Ezt követően viszont újabb két hibára kényszerítette az olaszt a magyar fiú, így 16 perc alatt kétszer brékelte ellenfelét, 4:1-re vezet.

4. JÁTÉK – FUCSOVICS ADOGAT 7:6 (8–6), 4:6, 6:7 (3–7), 2:1

Fucsovics két remek tenyeresét az olasz kétszer is csak a hálóba tudja ütni, 30:0.Sőt, egy fonákröpte után z olasz ismét a hálót találja el, s végül Marci be is húzza a játékot, 3:1.

3. JÁTÉK – FOGNINI ADOGAT 7:6 (8–6), 4:6, 6:7 (3–7), 2:0

Ez alkalommal Fognini mutat be remek adogatójátékot, hamar ellép 40:0-re, aztán egy kettős hibát azért bemutat, de végül behúzza a játékot, 2:1

2. JÁTÉK – FUCSOVICS ADOGAT 7:6 (8–6), 4:6, 6:7 (3–7), 1:0

Fucsovics kettős hibával kezd, de után egy lecsapással egyenlít, és ugyan ismét csinál egy pontot az olasz,15:30-ról nem kap több lehetőséget: Marci három nyerővel behúzza a játékot, 2:0.

1. JÁTÉK – FOGNINI ADOGAT 7:6 (8–6), 4:6, 6:7 (3–7), 0:0

Egy pont ide, egy oda, majd Fognini hibája után Fucsovics egy röptével két bréklabdához jutott, amiből a másodikat ki is használta! 1:0.

3. JÁTSZMA

RÖVIDÍTÉS

Fucsovics kezdte az adogatást, és hozta saját szerváját. Fognini sem hibázott a két szervájánál, 1–2. Fucsovics viszont mind a két adogatását elvesztette, így 4–1-re meglépett Fognini. Innen már nem is hibázott, és 7–3-ra nyerte a tie-breaket.

12. JÁTÉK – FOGNINI A RÖVIDÍTÉSÉRT ADOGAT 7:6 (8–6), 4:6, 6:5

Ásszal kezd, ász értékűvel folytatja az olasz, majd egy hosszú fonák után 40:0. Kettős hibája után 15-re nyeri a gémet, 6:6.

11. JÁTÉK – FUCSOVICS ADOGAT 7:6 (8–6), 4:6, 5:5

Egy ász értékű szervával indít a magyar, majd egy hosszabb menet végén behúzza a második pontot is, aztán… Fognini úgy15 centivel az alapvonal mögé üt egy hosszút, rákéri a sólymot, majd legyint, 40:0. Végül Marci második szervára ászt ütve viszi a gémet, 6:5.

10. JÁTÉK – FOGNINI A JÁTSZMÁBAN MARADÁSÉRT ADOGAT 7:6 (8–6), 4:6, 5:4

Gyorsan behúzza Fucsovics az első pontot, majd Fognini egy nem akármilyen fonákkal egyenlít, s egy lecsapás után máris az övé az előny, 30:15. Fognini hosszút üt, szettlabda! Kivédi az olasz. Utána viszont a meccs egyik legszebb pontjával jut újabb szettlabdához Marci: remekül emeli át a hálóhoz bejövő olaszt, de ezt is kivédi. Fucsovics sólyomszemet kér Fognini fonákjára, de téved, adogatóelőny. Fognini megint bejön a hálóhoz, Marci megpróbálta elütni mellette, nem sikerült, az olaszé a gém, 5:5.

„Gyerünk Marci, erősebb vagy!” – jön a biztatás Fucsovicsnak a lelátóról a játék előtt.

9. JÁTÉK – FUCSOVICS ADOGAT 7:6 (8–6), 4:6, 4:4

Remek tenyeres után a 12. ásszal máris 30:0. Egy ász értékű után pedig már 40:0. Végül egy remek adogatást fogadás után úgy teker vissza tenyeressel az alapvonal elé centikkel, hogy Fognininek esélye sem volt elérni, 5:4.

8. JÁTÉK – FOGNINI ADOGAT 7:6 (8–6), 4:6, 4:3

Fucsovics kér sólyomszemet az olasz szervájára, csípte a vonalat, az olaszé a pont, 15:0. Hosszabb menet végén egy szép röptével, 30:0. Újabb röpte, 40:0. Egy nyerő tenyeressel pedig máris 4:4.

7. JÁTÉK – FUCSOVICS ADOGAT 7:6 (8–6), 4:6, 3:3

Egy ász nyitásként, ez volt a 11. neki. Fognininek kettő van. Marci hibája után Fognini üt hálót, 30:15. Az olasz hosszú tenyerese után 40:15. Fognini fonákkal ront, 40–30. Aztán az olasz sólyomszemet kér egy olyan tenyeresére, ami tíz centivel a vonal mögött landolt, ezzel 4:3.

6. JÁTÉK – FOGNINI ADOGAT 7:6 (8–6), 4:6, 3:2

Fucsovics tesz szélesre egy könnyű röptét, majd fonákkal is ront egyet, 0:30. Az olasz a hálóba üt egy tenyerest, majd egy fonákot, 30 egál. A magyar fiú két rossz fonákjával Fogninié a játék, 3:3.

5. JÁTÉK – FUCSOVICS ADOGAT 7:6 (8–6), 4:6, 2:2

Fucsovics megütötte hatodik kettős hibáját is. Fognini rossz ritörnjével egyenlít Marci, 15 egál. Egy tenyeres a hálóba Fucsovicstól, amikor átlépte a játékidő a két órát. Egy csodás tenyeres elütéssel, 30:30. Fonákkal most hosszút üt Fucsovics, bréklabda. Némi szerencsével hárítja, a hálón pattant meg. Fognini üt hosszút, amit az ütője bán… Ezután Marci be is fejezte a gémet, 3:2.

4. JÁTÉK – FOGNINI ADOGAT 7:6 (8–6), 4:6, 2:1

Fognini ki nem kényszerített hibával kezd, aztán némi szerencsével egyenlít. Nagyjából eddig volt sansza Fucsovicsnak ebben a játékban, az olasz gyorsan behúzta a gémet 15-re, 2:2.

3. JÁTÉK – FUCSOVICS ADOGAT 7:6 (8–6), 4:6, 1:1

Rossz adogatásfogadás az olasztól, egy ászértékű szerva Marcitól, egy rossz challenge Fogninitől, majd egy újabb ász, és meg is volt a játék, 2:1

2. JÁTÉK – FOGNINI ADOGAT 7:6 (8–6), 4:6, 1:0

Fognini szép tenyeres röptéjére pazar fonák rövidítés a válasz Fucsovicstól, 15:15. Remek tenyeres Marcitól, Fognini nem tudott rá reagálni, 15:30. Két ász értékű adogatás az olasztól, 40:30. Remek tenyeres egyenes, amit aztán Fognini lemásol, ott az előny. Marci hosszút fogad, az olaszé a játék, 1:1.

1. JÁTÉK – FUCSOVICS ADOGAT 7:6 (8–6), 4:6, 0:0

Az olaszé az első pont, Marci tenyeres keresztütése éppen kicsúszott. Utána viszont Fognini küld a lelátóra egy tenyerest, majd a hálóba egy másik tenyerest 30:15. Ez – tenyeres a hálóba – Fucsovicsnak is megy, 30 egál. Fucsovics szépen „behúzza” az olaszt a hálóhoz, s jól üt el mellette, aztán behúzza a gémet, 1:0.

Visszatért. Elég leharcoltnak tűnik, ránézésre. Folytatjuk.

Az első két szett kereken 100 percig tartott. Fognini még sehol.

A magyar fiú jött vissza hamarabb, úgy néz ki, nem ápolták.

Fucsovics a szett előtt bement az öltözőbe. Fognini sincs a székében, tehát ő is az öltözőben regenerálódik.

2. JÁTSZMA

10. JÁTÉK – FOGNINI A JÁTSZMÁÉRT ADOGAT 7:6 (8–6), 4:5

Fognini hamar hozza az első pontot, ám Fucsovics egy hosszabb menet végén szépen lecsapja az olasz gyatra átemelését, 15:15. Hosszabb menet végén Marci a hálóba tesz egy keresztfonákot, 30:15. Egy szép fonákkal egyenlít Marci, 30 egál. Újabb challenge az olasztól, és igaza van, szettlabdához jut ezzel, és meg is csinálja, 4:6

A szünetben Fognini jegeli a jobb tenyerét. Korábbi bokaproblémáinak egyelőre nyoma veszett.

9. JÁTÉK – FUCSOVICS ADOGAT 7:6 (8–6), 3:5

Fucsovics is hasonló tempóban gyűjtötte a pontokat, 15:15 után az olasz egy szélest ütött, a magyar fiú meg két ászt, ezzel 4:5.

8. JÁTÉK – FOGNINI ADOGAT 7:6 (8–6), 3:4

Nem sokat vacakolt az olasz, gyorsan behúzta az első két pontot, aztán egy challenge utáni ásszal már 40:0, után pontot tett a végére a játéknak, 3:5.

7. JÁTÉK – FUCSOVICS ADOGAT 7:6 (8–6), 2:4

Fucsovicsé az első pont, amire az olasz egy megsemmisítő fonák fogadással válaszol, 15 egyenlő. Fognini rossz rövidítéssel folytatja, 30:15. Ász értékű szerva után 40:15. Fognini újabb szenzációs fonák fogadása, 40:30. Fucsovics ász értékű szervával hozza a gémet, 3:4.

6. JÁTÉK – FOGNINI ADOGAT 7:6 (8–6), 2:3

Fognini könnyű helyzetben a hálóba üt, majd egy pimasz rövidítés után egyenlít, 15:15. Újabb hiba az olasztól, majd egy nyerő fonák egy hosszú labdamenet végén, 30 egyenlő. Fonákröptével bréklabda Marcinál! Gyorsan hárítja Fognini, majd két gyors ponttal viszi a játékot, 2:4

5. JÁTÉK – FUCSOVICS ADOGAT 7:6 (8–6), 1:3

Kettős hibával kezd a magyar fiú, 0:15. Fognini fonákkal mutat be két rossz fogadást, 30:15, majd szélesre üt egy tenyerest, Fucsovics végül egy ász értékű szervával zárja le a gémet, 2:3.

4. JÁTÉK – FOGNINI ADOGAT 7:6 (8–6), 1:2

Közel tíz percig tartott az előző játék, nagy kérdés, hogy ebből hogy tud visszajönni Marci. Úgy néz ki, jól: egy kiváló egyenes elütés után a hálónál pimasz pontot szerez, 0:30. Hosszúra mér egy tenyerest, 15:30. Nagyszerű egyenes tenyeressel jut két bréklabdához a magyar fiú. Ász értékűvel hárítja az olasz az elsőt, 30:40. Fognini kiütötte a lelátóra labdát rossz első szervája után, hosszasan tárgyalták a felek, hogy mi legyen – már kapott egy büntetést az olasz korábban. Nem lett semmi… Csak annyi, hogy hárította a második bréklabdát is, miután folytatódott a mérkőzés. Fucsovics szélesre tett egy tenyerest, aztán az olasz is, ám ezt követően már be tudta húzni a játékot, 1:3.

3. JÁTÉK – FUCSOVICS ADOGAT 7:6 (8–6), 1:1

Marci szélesre húzott egy fonákot, 0:15. Sok nyerő ütést nem hoz a játék, egymás hibáiból szereznek pontot a felek. Fognini tenyeressel ront kettőt, aztán Fucsovics is, 30:30. Fognini visszanézeti Fucsovics szerváját, kint volt valóban, ott a pont, aztán egy újabb Fognini-hiba után egy nyerő, az olasztól, remek egyenes elütés a bizonytalankodó Fucsovics mellett, bréklabda. Hárítva. Fucsovics fonákröptéje jó, de nem sikerül lezárni a játékot. Sőt, két újabb kettős hiba és már az olasznál az előny, bréklabda. Fucsovics adogatására sólyomszemet kér az olasz, és téved, egyenlő. Hosszú menet, 20 ütés, végén Fucsovics a hálóba tesz egy fonákot, újabb bréklabda. Ezt már megcsinálja az olasz egy remek fonákkal, 1:2.

2. JÁTÉK – FOGNINI ADOGAT 7:6 (8–6), 1:0

Az olasz folyamatosan nyújt a szünetekben, a szervák között pedig húzza a lábát. Ettől függetlenül azért a játékán – még – nem látszik, hogy sérült lenne, simán 15-re hozza adogatását, 1:1.

1. JÁTÉK – FUCSOVICS ADOGAT 7:6 (8–6), 0:0

Fognini piszok dühösen fejezte be az előző szettet, most Marci odaadja neki az első pontot egy kettős hibával, reméljük ezzel be is fejezi az olasz engesztelését, vigasztalását. 0:15.Úgy tűnik, az olasz még mindig idegben van, két pontot is elszór, aztán Marci üt egy ászt, és egy rossz fonák után lezárja a gémet, 1:0.

1. JÁTSZMA

RÖVIDÍTÉS

Fognini hozza az adogatását egy kiváló tenyeressel, 0–1. Fucsovics adogatása végén az olaszé a minibrék, 0–2. Ász! 1–2. Fognini adogat, és hozza a pontot, hibára kényszerítve ellenfelét, 1–3. Aztán hálót üt, 2–3. Az olasz elkerekíti mondandóját a bajsza alatt, figyelmeztetik. Marci ász értékű szervával egyenlít, 3–3. Fognini hosszú tenyeresével 4–3. Az olasz egyenlít első szervájával, 4–4. Ott a minibrék! Fognini a hálóba püföl egy tenyerest, 5–4! Marci lezárhatja az első szettet a következő két szervájával. Az első egy ász értékű szervával meg is van, 6–4, játszmalabda! Újabb rossz challenge Fucsovicstól, hosszúra ütött egy fonákot, de challenget kért rá, tévesen, 6–5. Ráadásul, a második szettlabdáját is elveszti, Fognini adogatásánál, 6–6. Fonákkal ront Fognini, aztán majdnem kiüti a labdát a stadionból, 7–6. Újabb szettlabda! Stílusosan, egy ásszal meg is csinálja Fucsovics! 8–6!

12. JÁTÉK – FUCSOVICS ADOGAT A RÖVIDÍTÉSÉRT 5:6

Marci ásszal nyit, Fognini challenget kér, aztán visszavonja. Utána viszont Fucsovics kér sólyomszemet egytenyerese után, de megint tévedett, 15:15. Egy-egy rossz tenyeres mindkét oldalon, 30 egál. Fognini kér challenget az alapvonalnál, és nem volt igaza, Marcié a pont, 40:30. Ász, de az olasz megint a bíróhoz fordul, és igaza van, második szerva. Ebből hosszabb labdamenet alakul ki, aminek a végén az olasz üt hosszút, jöhet a rövidítés, 6:6.

11. JÁTÉK – FOGNINI ADOGAT 5:5

Remek rövidítés Fogninitől, bár Marci majdnem elérte, 15:0. Széles ritörn Fucsovicstól, 30:0. Fognini nagy szerencsével hozza az újabb pontot, aztán vét egy kettős hibát, 40:15. Micsoda pontot nyer Marci! Fognini kétkezes fonákröptéjét a parádés fonák keresztütéssel teszi vissza, az olasz nem is számított rá. Utána viszont egy lecsapással lezárja a játékot, 5:6.

10. JÁTÉK – FUCSOVICS ADOGAT A JÁTSZMÁBAN MARADÁSÉRT 4:5

Jó kezdés, kétszer is hibába hajszolja az olaszt, 30:0. A második két pontját is gyorsan hozza Fucsovics, alig több mint egy perc alatt hozza a szervagémjét Marci, 5:5.

9. JÁTÉK – FOGNINI ADOGAT 4:4

Kettős hibával kezd az olasz, 0:15. 19 ütéses labdamenet végén a meccs eddigi legszebb pontja az olaszé, Marci hibázott és ütött fonákkal a hálóba. Az olasz is tud hálót ütni, 15:30. Jól készítette elő Fucsovics a pontot, de a tenyerese hosszú lett, az olasz nem érte volna el, kár érte. Egy szép röptével 40:30 Fognininek. Szélesre fogad Marci, zsinórban három játékot nyer, 4:5.

8. JÁTÉK – FUCSOVICS ADOGAT 4:3

Marci nem kezd jól, bukja az első két szerváját, két ki nem kényszerített hibával: először közelről a hálóba üt, aztán hosszúra mér egy tenyerest, 0:30. Három bréklabda… Hosszúra tett Fucsovics egy fonákot, Marci challenget kért, de tévedett, 0:40. Az elsőt megcsinálja az olasz egy remek fogadással, 4:4.

A Fognini fanclub is ott van a helyszínen, hangosan skandálják a nevét a pihenő alatt.

7. JÁTÉK – FOGNINI ADOGAT 4:2

Fognini lágy fonákja éppen hosszú lett, 0:15. Jól futtatta meg Fucsovicsot, aki a hálóba küldte kétségbeesett fonákját, 15 egyenlő. Hosszút üt az olasz, 15:30. Aztán üt egy ászt, 30 egál. Marci tenyerese a hálón megpattan, de Fognini észlel és jól rövidítve hozza pontot, 40:30. Az olasz a hálóba küld egy fonákot, egyenlő. Marci rossz tenyerese után adogatóelőny, amit elsőre meg is csinál, 4:3.

6. JÁTÉK – FUCSOVICS ADOGAT 3:2

Ami szép, az szép, Fognini keresztütése tenyeressel az volt, de kívül volt, 15:0. Az olasz még egy széleset üt, 30:0, utána viszont nyerő fogadással vág vissza, 30:15. Kettős hiba… 30:30. Újabb parádés tenyeres elütés az olasztól, bréklabda. Marci hárítja egy remek tenyeressel. 40:40. Ász, előny! Nem tudja megcsinálni a magyar fiú, rosszul rövidít, egyenlő. Hosszúra tesz az olasz egy tenyerest, újabb adogatóelőny! Ez most már megvan, fonákkal hálóba fogad, 4:2!

5. JÁTÉK – FOGNINI ADOGAT 3:1

Fogni egy pontos fonákkal kezd, válaszul kap egy kegyetlenül pontos, nyesett fonákot, 15:15. Fucsovics jó tenyeresére agresszív játék a válasz, 30:30. Ki nem kényszerített hiba fonákkal itt is, ott is, egyenlő. Ász értékű adogatás az olasztól második szervára, ami után Fognini behúzza a játékot, 3:2.

4. JÁTÉK – FUCSOVICS ADOGAT 2:1

Fognini mutat be jobbra tenyeressel, majd könnyen balra pöttyint, szép pont, 0:15. Válaszképp kap egy ászt, 15:15.Fucsovics két pont után enged egyet az olasznak,de végül behúzza a játékot, 3:1.

3. JÁTÉK – FOGNINI ADOGAT 1:1

Fognininek most nem megy, elveszti az első két pontját, majd Marci is hibáz egyet, 15:30. Végül egy nagyon hosszú menet végén Marci kiváló kereszt tenyeresével szerez két bréklabdát és az elsővel el is lopja az olasz szerváját, 2:1.

2. JÁTÉK – FUCSOVICS ADOGAT 0:1

Marci jól jön be a hálóhoz, de a fonák röptét szélesre üti, 0:15. Az olasz tenyeressel hálót talál, 15 egál. Remek fonák Fogninitól, 15:30. Ász értékű szerva Marcitól, majd egy ász is, 40:30. Fucsovics 198 kilométeres sebességgel ütötte az ászt, majd hibára kényszeríti az olasz, 1:1.

1. JÁTÉK – FOGNINI ADOGAT

Rögtön egy hosszabb menet, ami után Fucsovicsé a pont: Fognini szélesre ütött egy tenyerest. Utána viszont két rossz tenyeres Marcitól, majd egy nyerő az olasztól, és egy kettős hiba, 40:30. Végül egy rontott fonák Fucsovicstól, 0:1.

Sorsoltak, Fognini kezdi a szervát.

„Elég meleg van, ennek ellenére a nagyjából kétezer néző befogadására képes hármas pálya lelátóin körülbelül 1500-an foglalnak helyet” – jelenti Klein Ron a helyszínről.

A játékosok már a pályán, zajlik a bemelegítés.

Köszöntjük olvasóinkat, hamarosan megkezdődik Fucsovics Márton mérkőzése az olasz Fabio Fognini ellen. Tartsanak velünk!

ELŐZMÉNYEK, ÉRDEKESSÉGEK

Az egyesben egyetlen magyar főtáblás, Fucsovics Márton a világranglistán 104. Dennis Novakkal találkozott az első fordulóban, s négyjátszmás győzelmet aratott osztrák ellenfele fölött. Mai ellenfele, a 32 éves Fabio Fognini a 10. helyet foglalja el a világranglistán, ám a szokásoktól eltérő wimbledoni kiemelési rendszer miatt csak a 12. kiemeltje a versenynek. Az olasz az első fordulóban az amerikai Frances Tiafoe-t győzte le hosszú, ötjátszmás mérkőzésen.

Fucsovics korábban kétszer indult Wimbledonban egyesben, de mindkét első körös összecsapását elvesztette: 2017-ben a negyeddöntőig menetelő, s közben Rafael Nadalt is kiejtő luxemburgi Gilles Müller győzte le, tavaly három szettben verte meg őt a francia Julien Benneteau, akit a 2. fordulóban épp a fentebb említett Tiafoe búcsúztatott.

Fognini 11. alkalommal indul Wimbledonban, s eddig négyszer jutott el a harmadik fordulóig, ott azonban rendre búcsúzni kényszerült. Ami a többi Grand Slam-tornát illeti: a Roland Garrosról egy negyeddöntő a legjobb eredménye, amit még 2011-ben ért el. Legalábbis egyesben, párosban ugyanis megnyerte a 2015-ös Australian Opent – mégpedig Simone Bolelli oldalán.

Az olasz egyébként kimondottan későn érő teniszezőnek nevezhető, mivel a világranglistán jelenleg elfoglalt tizedik helye pályafutása legjobbja.

Fognini és Fucsovics eddig háromszor találkozott egymással, mindhárom alkalommal tavaly októberben futottak össze. Első meccsüket Fognini nyerte meg Pekingben, két hét múlva Bécsben Fucsovics visszavágott. Egy hét múlva Párizsban lett volna az újabb randevújuk, de Fucsovics kiújuló sérülése miatt azt a mérkőzést végül nem játszották le.

Az eseményről a Nemzeti Sportot tudósítja: Klein Ron

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik