K. Zs. 2022.09.02 23:42 Frissítve: 2022.09.03 01:19

US Open: Andy Murray nagyot küzdött, de kiesett

Két győzelem után elbúcsúzott a férfi egyestől Andy Murray: a 36. életévében járó brit játékos nagy csatára késztette Matteo Berrettinit, de négy játszmában kikapott tőle az amerikai nemzetközi teniszbajnokság (US Open) 3. fordulójának magyar idő szerint péntek esti programjában.

Andy Murray egy elveszített labdamenet után (Fotó: AFP)

 

Matteo Berrettini az első játszmát egy, a másodikat két brékkel elvitte, és a harmadikban is elég magabiztosan adogatott ahhoz, hogy lezárja a mérkőzést. Csakhogy Andy Murray legendásan nagy küzdő, nyolc brékpontot is hárított a harmadik szettben, majd a rövidítésben egyszerűen lelépte az olaszt.

A skót lendületből elvette Berrettini adogatását a negyedik szett elején, azonban rögtön elveszítette a sajátját (semmire), így megint fej fej mellett haladtak a felek – mígnem 4:3-nál az olasz megcsinálta azt a bréket, ami a győzelméhez kellett.

Egy kis stat: Berrettini kilencedszer jutott be a legjobb 16 közé Grand Slam-versenyen, ezzel megelőzte Adriano Panattát és Fabio Fogninit, ebben már ő az olasz rekorder az open éra 1968-as kezdete óta. (Opta)

Matteo Berrettini már a legjobb 16 között van (Fotó: AFP)

 

A briteknek nem volt jó napjuk, a szintén nagy csatába bonyolódó fiatal Jack Draper sérülés miatt kénytelen volt feladni a Karen Hacsanov elleni mérkőzését. Cameron Norrie és Dan Evans személyében két brit még versenyben van, ők szombaton küzdenek meg a legjobb 16 közé kerülésért.

Már ott van a nyolcaddöntőben Alejandro Davidovich, aki Fucsovics Márton kiejtése után ezúttal Daniel Elahi Galánt gyűrte le nagy csatában. A spanyol az első három játszma mindegyikét brékkel kezdte, kétszer meg is őrizte lépéselőnyét, aztán a negyedik szettet már neki kellett megfordítania 1:4-ről – megtette, így a Sztefanosz Cicipaszt kiejtő kolumbiai elbúcsúzott a versenytől.

Még mindig tartja magát a főtáblára szerencsés vesztesként feljutó Corentin Moutet: a 23 éves francia legyőzte Pedro Cachínt, életében először bejutott egy GS-verseny nyolcaddöntőjébe, ahol jutalmul megküzdhet Casper Ruuddal. Az ötödik helyen kiemelt norvég négy, végletekig kiélezett játszma után az utolsóban lelépte amerikai ellenfelét.

US OPEN, NEW YORK (60 millió dollár, kemény pálya)
FÉRFIAK, 3. FORDULÓ
Hacsanov (orosz, 27.)–Draper (brit) 6:4, 4:6, 6:5-nél Draper feladta
Davidovich (spanyol)–Galán (kolumbiai) 6:4, 5:7, 6:4, 6:4
Berrettini (olasz, 13.)–Murray (brit) 6:4, 6:4, 6:7 (1–7), 6:3
Moutet (francia)–Cachín (argentin) 6:3, 4:6, 6:2, 7:5
Ruud (norvég, 5.)–Paul (amerikai, 29.) 7:6, 6:7, 7:6, 5:7, 6:0

2022.10.01 23:58:04

Tenisz nemzetisport.hu

ALAPVONAL. Federert valahogy mindenki szerette. Hiszen ennyi siker mellett mindvégig megmaradt alázatosnak, játékostársnak, embernek, akinek sohasem volt balhéja (és feladott meccse sem, pedig 1500-szor lépett pályára!), akinek a tizenikszedik GS-trófea átvétele után is bármikor el tudott csuklani a hangja.

2022.09.22 23:42:31

Tenisz nemzetisport.hu

ALAPVONAL. Lénye, személye a csendes, mély szeretetet sugározza inkább, ezt hívja elő, s a sportban nemcsak a siker alkalmát leső lelket erre szólítja föl! A Federer-jelenség a Csik Ferenc, Papp László, Balczó András, Egerszegi Krisztina és az 1956 utáni, »szeretet emberévé« tisztuló Puskás Ferenc példájához hasonlatos.

2022.09.11 20:14:58

Tenisz nemzetisport.hu

Az ifjú spanyolnál fiatalabban senki nem ért a világranglista tetejére: négyjátszmás győzelme után hétfőtől ő a világelső.

2022.09.10 16:24:48

Tenisz nemzetisport.hu

Sokkal jobban kezdett Swiatek, de megingott a győzelem kapujában, a végére meg Dzsabur omlott össze.

2022.09.06 23:41:46

Tenisz MONCZ ATTILA

ALAPVONAL. Serena és nővére, az egyéniben hét GS-tornát nyerő Venus a szegény területekről származó, szerény körülmények között felnövő afroamerikai gyerekeket ösztönözték, hogy kezdjenek el játszani, washingtoni teniszközpontot alapítottak nekik, és az ötvenes években még gyakorlatilag csak fehérek által űzött sportágba behozták a sokszínűséget.