Tenisz: Raonic-Thiem és Gulbis-Fognini elődöntő az Arénában

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2014.11.06. 14:22
A kanadai Milos Raonic az osztrák Dominic Thiemmel, a lett Ernests Gulbis pedig az olasz Fabio Fogninivel csap össze november 18-án a budapesti hetedik Tennis Classics gálán.

„A párosítást a legfrissebb rangsor alapján állítottuk össze, így Raonic, aki jelenleg 8. a világranglistán, játszik a 39. Thiemmel, majd a másik ágon a jelenleg 13. Gulbis a 20. helyen rangsorolt Fognini ellen lép pályára” – idézte a szervezők csütörtöki tájékoztatása Taróczy Balázs versenyigazgatót, aki emlékeztetett arra, hogy Raonic a párizsi torna döntőjébe jutással elnyerte a jogot a szereplésre a vasárnap kezdődő londoni ATP-világbajnokságon.Taróczy Balázs versenyigazgatót, aki emlékeztetett arra, hogy Raonic a párizsi torna döntőjébe jutással elnyerte a jogot a szereplésre a vasárnap kezdődő londoni ATP-világbajnokságon.

Raonic és Thiem még nem játszott egymással, míg Gulbis 4–1-es mérleget mondhat magáénak Fogninival szemben, legutóbb, egy hónapja Pekingben 6:3, 6:4-re győzött ellene.

A Papp László Budapest Sportarénában sorra kerülő gálán az elődöntők győztesei csapnak össze a fináléban, a vesztesek pedig az iráni-francia Manszur Bahramival és az idén párosban wimbledoni döntős Babos Tímeával játszanak páros meccset.

TENNIS CLASSICS (PAPP LÁSZLÓ SPORTARÉNA)
PROGRAM

kapunyitás 15.30
ünnepélyes megnyitó
Ernests Gulbis–Fabio Fognini elődöntő 16.30
Milos Raonic–Dominic Thiem elődöntő 17.45
páros mérkőzés Manszur Bahramival és Babos Tímeával 18.45
döntő 19.30

Legfrissebb hírek

Anisimova legyőzte a világelsőt, és először döntős Wimbledonban

Tenisz
15 órája

Megdőlt a magyar győzelmi csúcs Wimbledonban

Tenisz
17 órája

Gálfi Dalma feladta a bastadi negyeddöntőt

Tenisz
21 órája

Wimbledon: érvényesült a papírforma, kiestek Babosék

Tenisz
2025.07.09. 18:05

Gálfi Dalma bejutott a negyeddöntőbe a bastadi tenisztornán

Tenisz
2025.07.09. 17:33

Bejelentette visszavonulását a tenisz egyik legszínesebb egyénisége

Tenisz
2025.07.09. 16:21

Nincs meglepetés: Alcaraz Fritzcel játszik a zsinórban harmadik wimbledoni döntőjéért

Tenisz
2025.07.08. 20:33

Babosék két szettben kikaptak a vegyes páros wimbledoni elődöntőjében

Tenisz
2025.07.08. 19:48
Ezek is érdekelhetik