Tenisz: megint olyan nyert tornát, aki kikapott a selejtezőben

NSO/MTI NSO/MTINSO/MTI NSO/MTI
Vágólapra másolva!
2017.07.30. 19:23
null
Leonardo Mayer a feleségével, Milagrosszal és a kisfiával, Valentinóval (Fotó: AFP)
Az argentin Leonardo Mayer nyerte meg a hamburgi salakpályás férfi tenisztornát, a vasárnapi fináléban három szettben bizonyult jobbnak a német Florian Mayernél.

 

Leonardo Mayer – az ATP-világranglista 138. helyezettje – a selejtezőből szerencsés vesztesként került a főtáblára, ahol az első fordulóban a torna első kiemeltjét, a spanyol Albert Ramos-Vinolast győzte le. Mayer a folytatásban sem hibázott – a nyolcad-, a negyed- és az elődöntőben még szettet sem veszített –, a döntőben pedig 1 óra 58 perc alatt gyűrte le az esélyesebb Florian Mayert (101.). A 30 éves argentin teniszező pályafutása második ATP-tornagyőzelmét aratta, először 2014-ben, szintén Hamburgban diadalmaskodott.

Érdekesség, hogy a múlt héten Andrej Rubljov nyert szerencsés vesztesként tornát Umagban.

A gstaadi salakpályás torna döntőjében az olasz Fabio Fognini nyert, ezzel ötödik ATP-tornagyőzelmét aratta.

A cseh Katerina Siniaková nyerte meg a bastadi salakpályás tornát, a vasárnapi döntőben két szettben legyőzve a dán Caroline Wozniackit. Siniaková a 110 perces fináléban ötször vette el a korábbi világelső szervajátékát.

A 21 éves cseh pályafutása második WTA-tornagyőzelmét aratta, januárban Sencsenben diadalmaskodott. Siniaková tavaly két WTA-döntőben kapott ki, először július közepén éppen Bastadban.

ATP 500-AS TORNA, HAMBURG (1 629 375 euró, salak)
DÖNTŐ

L. Mayer (argentin)–F. Mayer (német) 6:4, 4:6, 6:3

ATP 250-ES TORNA, GSTAAD (540 310 euró, salak)
DÖNTŐ
Fognini (olasz, 4.)–Hanfmann (német) 6:4, 7:5

WTA-TORNA, BASTAD (226 750 dollár, salak)
DÖNTŐ

Siniaková (cseh, 7.)–Wozniacki (dán, 1.) 6:3, 6:4

WTA-TORNA, NANCSANG (226 750 dollár, salak)
DÖNTŐ

Peng Suaj (kínai, 2.)–Hibino (japán) 6:3, 6:2

Legfrissebb hírek

„Már nem csak a kupákért teniszezem” – a visszatéréséről beszélt Novak Djokovics

Tenisz
11 órája

Stollárék legyőzték Babosékat, elődöntősök Pekingben

Tenisz
21 órája

Marozsán Fábián: Jó érzés, hogy legyőztem egy legendát

Tenisz
21 órája

Marozsán nagyszerű skalpja: legyőzte Wawrinkát Sanghajban

Tenisz
2025.10.01. 16:50

Tenisz: Gaël Monfils az utolsó idényét kezdi jövőre

Tenisz
2025.10.01. 13:22

Gálfi nem bírt az ötödik kiemelttel Szucsouban

Tenisz
2025.10.01. 11:50

Fucsovics máris búcsúzott Sanghajban

Tenisz
2025.10.01. 09:35

Carlos Alcaraz nyerte meg a tokiói tenisztornát

Tenisz
2025.09.30. 13:27
Ezek is érdekelhetik