Tenisz: Fucsovics kikapott, mégis főtáblára jutott a winston-salemi tornán

Vágólapra másolva!
2022.08.21. 22:29
null
Fucsovicsnak ezúttal nem ment (Fotó: AFP)
Fucsovics Márton kikapott a selejtező 2. fordulójában a winston-salemi kemény pályás férfi tenisztornán, azonban szerencsés vesztesként játszhat a főtáblán, míg a Cincinnatiben rendezett női kemény pályás torna döntőjét a francia Caroline Garcia nyerte – közölte az MTI.

A kvalifikáció nyitó körében az amerikai Andres Martint (569. a világranglistán) búcsúztató magyar játékos (91.) a főtábláért az ausztrál Jason Kublerrel (118.) csapott össze. A brisbane-i ellenfél 29 éves létére csak a 91. helyig jutott, főként hat térdműtétje miatt.

Az eddigi két találkozójukat megnyerő nyíregyházi teniszező bukta el elsőként a szerváját 2:3-nál, majd mind a hat bréklabdáját elpuskázta 3:4-nél. Ezután adogatóként hárított öt szettlabdát, ám Kubler a folytatásban kiszerválta a játszmát.

A második játszmában az ausztrál rögtön brékelt, majd 20 perc alatt 3:0-ra elhúzott. Fucsovics innentől már nem tanúsított komoly ellenállást, és sorozatban hét játékot veszítve, 1 óra 26 perc alatt kikapott.

A 30 éves Fucsovics ennek ellenére a főtáblán játszhat, ahol az első körben a tajvani Ceng Csün-hszinnel (85.) találkozik a hétfői programban. A párharc győztese a következő körben a 15. kiemelt, első körben erőnyerő spanyol a spanyol Jaume Munarral játszik.

ATP 250-ES TORNA, WINSTON-SALEM (823 420 dollár, kemény pálya)
SELEJTEZŐ, 2. FORDULÓ

Jason Kubler (ausztrál, 5.)–Fucsovics Márton (2.) 6:4, 6:0

A francia Caroline Garcia nyerte meg a Cincinnatiben zajló kemény pályás tenisztorna női versenyét, mivel a vasárnapi döntőben legyőzte a cseh Petra Kvitovát.

A 28 éves bajnok pályafutása 10. trófeáját gyűjtötte be, és 2017 óta ez az első idénye, amikor kettőnél több versenyen diadalmaskodott. Az idén eddig Bad Homburgban és Varsóban sem talált legyőzőre.

A kétszeres wimbledoni bajnok Kvitová 40. WTA-tornadöntőjében szerepelt – Cincinnatiben még sosem jutott el korábban a fináléig –, és ezeken 29/11-re rontotta a mérlegét.

WTA 1000-ES TORNA, CINCINNATI (2 527 250 dollár, kemény pálya)
Garcia (francia)–Kvitová (cseh) 6:2, 6:4

(MTI)

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik