Tenisz: Fucsovics 13 perc alatt jutott a legjobb 8 közé Bázelben

Vágólapra másolva!
2017.10.26. 13:32
null
Fucsovics gyorsan letudta a mai meccsét (Fotó: facebook.com)
A bázeli kemény pályás tenisztorna 2. fordulójában (nyolcaddöntőjében) a világranglista 100. helyén álló Fucsovics Márton az 52.-ként rangsorolt Leonardo Mayer ellen mindössze 13 perc alatt jutott tovább, miután az argentin az első játszmában Fucsovics 3:0-s vezetésénél feladta a mérkőzést.

Fucsovics a selejtezőből küzdötte fel magát a bázeli kemény pályás férfi tenisztorna főtáblájára, ahol az első fordulóban a világranglista 50. helyén álló amerikai Jared Donaldsont verte meg impozáns játékkal 6:0, 6:1-re. A második körben az 52. helyen álló argentin Leonardo Mayer várt a szárnyaló magyar éljátékosra, aki remekül kezdett.

Fucsovics rögtön a második szervájával egy remek ászt ütött, hamar megnyerte az első gémet, és érezni lehetett, mit sem vesztett eddigi bázeli formájából, főleg, miután azonnal elvette a meglehetősen idegesen kezdő argentin adogatását.

Mayer olyannyira zaklatottan kezdett, hogy amikor Fucsovics már 30:0-re vezetett a harmadik gémben, az argentin a földhöz csapva széttörte ütőjét alig 8 perc játék után. Ezek után nem is lehetett kérdés, hogy néhány pillanattal később már a magyar 3:0-s előnyét mutatja az eredményjelző, miután Fucsovics hozta a saját adogatását.

A harmadik gém után Mayer ápolást kért, noha eladdig nem tűnt úgy, hogy bármi baja lenne. Úgy tűnt, mintha rosszullét környékezné, s az argentin az orvosokkal történt néhány perces konzultáció után a mérkőzés feladása mellett döntött. Ezzel a 14-ből 12 labdamenetet megnyerő Fucsovics bejutott a svájci torna legjobb nyolc játékosa közé.

„Ha rosszul is volt az ellenfél, azt hiszem, tettem róla, hogy el is menjen a kedve a játéktól. Természetesen ezúton is jobbulást kívánok neki” – nyilatkozta közösségi oldalán Fucsovics.

„Jól éreztem magamat a pályán, jól is ment a játék. Nem értettem azt a kirohanását, amikor összetörte az ütőjét, de akkor is igyekeztem csak a magam játékával foglalkozni. Fura, de életem első megnyert ATP500-as nyolcaddöntője után el kellett mennem edzeni, hogy meglegyen a terhelés” – mesélte a nyíregyházi sportoló, aki elsősorban az adogatást gyakorolta.

Fucsovics ezt követően belenézett leendő ellenfelének meccsébe: a második helyen kiemelt horvát Marin Cilic három szettben legyőzte honfitársát, Borna Coricot. A pénteki találkozót biztosan a centerpályán játsszák, hiszen a negyeddöntőben már minden meccset ott rendeznek.

Fucsovicsék mérkőzése 17 óra után kezdődik a hivatalos program szerint.

Az biztos, hogy a Bázelben szerzett pontjainak köszönhetően Fucsovics a jövő heti világranglistán újabb helyeket javít, nagy valószínűséggel bekerül a legjobb 85-be.

ATP 500-AS TORNA, BÁZEL (2 291 860 euró, kemény pálya)
EGYES, NYOLCADDÖNTŐ

Fucsovics (magyar)–L. Mayer (argentin) 3:0-nál Mayer feladta
Cilic (horvát, 2.)–Coric (horvát) 6:3, 3:6, 6:3
Federer (svájci, 1.)–Paire (francia) 6:1, 6:3
Del Potro (argentin, 4.)–Benneteau (francia) 6:4, 6:4

ATP 500-AS TORNA, BÉCS (2 621 850 euró, kemény pálya)
EGYES, NYOLCADDÖNTŐ

Tsonga (francia, 8.)–Dzumhur (bosnyák) 6:7 (5–7), 7:6 (9–7), 6:1
Struff (német)–Ramos (spanyol) 6:7 (5–7), 6:2, 7:6 (7–1)
Edmund (brit)–Novak (osztrák) 7:6 (7–2), 6:7 (5–7), 7:6 (7–3)
Schwartzman (argentin)–Carreno-Busta (spanyol, 4.) 5:7, 6:1, 6:1
Pouille (francia)–García-López (spanyol) 6:3, 7:6 (10–8)

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik