Tenisz: Cicipasz fordulatos meccsen elődöntős Monte-Carlóban

M. D.M. D.
2022.04.15. 23:37
null
Sztefanosz Cicipasz továbbra is harcban a címvédésért (Fotó: AFP)
A címvédő Sztefanosz Cicipasz mellett Alexander Zverev, Grigor Dimitrov és a Novak Djokovicsot is kiejtő Alejandro Davidovich jutott be a legjobb négy közé a monte-carlói salakpályás ATP 1000-es tenisztornán.

 

A harmadik helyen kiemelt görög Sztefanosz Cicipasz három játszmában győzött a 12. helyen rangsorolt argentin Diego Schwartzman ellen. A címvédő a döntő szettet 0:4-es állásról fordította meg. Az összecsapás 2 óra 45 perc percig tartott. Schwartzman a második fordulóban Fucsovics Mártont búcsúztatta.


Cicipasz ellenfele az elődöntőben az olimpiai és ATP-világbajnok Alexander Zverev lesz, aki három játszmában kerekedett az olasz Jannik Sinner fölé. A második helyen kiemelt német teniszező az első játszmában 4:1-re elhúzott, de Sinner innen fordított, és szettelőnyhöz jutott. A második játszmában az olasz brékelt először, de Zverev gyorsan rendezte sorait, és könnyedén egyenlítette ki szetthátrányát. A harmadik felvonásban – a másodikhoz hasonlóan – rögtön 1:1 után jött brékváltás, aztán a folytatásban még egyszer sikerült elvenniük egymás adogatógémjét. A döntés a rövidítésre maradt, amelyből Zverev jött ki jobban.

A mérkőzés 3 óra 8 percig tartott, a két játékos negyedik összecsapásán Zverev harmadszor nyert, így 2018 óta először elődöntős a monte-carlói 1000-esen.


A bolgár Grigor Dimitrov döntő szett rövidítésben kerekedett a lengyel Hubert Hurkacz fölé. Az első játszma elején 1:1 után Dimitrov brékelt elsőként, amelyből megélt, és szettelőnyre tett szert. Hurkacz a második játszmában 3:2-es vezetésénél vette el riválisa adogatójátékát, majd egyenlített. A döntő szett brékváltással kezdődött, amit 4:4-es állást követően megismételtek, mindkétszer Hurkacznál volt a helyzeti előny. Végül aztán a rövidítésre maradt a döntés, amelyben a bolgár bizonyult jobbnak.

Az összecsapás 2 óra 25 percig tartott.

Egy körrel ezelőtt a negyedik kiemelt norvég Casper Ruudot kiejtő Dimitrov elődöntős ellenfele a spanyol Alejandro Davidovich lesz, aki a világelső Novak Djokovicsot búcsúztatta a második fordulóban.

A monte-carlói mestertorna történetében most először fordult elő, hogy mindegyik negyeddöntő három szettben dőlt el. További érdekesség, hogy tavaly Daniel Evans és Ruud, idén Davidovich és Dimitrov személyében két nem kiemelt játékos is bejutott a legjobb négy közé.

ATP 1000-ES TORNA, MONTE-CARLO (5 802 475 euró, salak)
NEGYEDDÖNTŐ

A. Zverev (német, 2.)–Sinner (olasz, 9.) 5:7, 6:3, 7:6 (7–5)
Cicipasz (görög, 3.)–Schwartzman (argentin, 12.) 6:2, 6:7 (3–7), 6:4
Dimitrov (bolgár)–Hurkacz (lengyel, 11.) 6:4, 3:6, 7:6 (7–2)
Davidovich (spanyol)–Fritz (amerikai, 10.) 2:6, 6:4, 6:3
AZ ELŐDÖNTŐBEN
Davidovich–Dimitrov
Cicipasz–A. Zverev

(MTI)

Legfrissebb hírek

Serena Williamsék párosa visszalépett a londoni tenisztornától

Tenisz
2026.06.10. 19:43

Jekyll, Hyde és a Garros – Moncz Attila publicisztikája

Tenisz
2026.06.09. 23:21

Stollárék búcsúztak párosban a londoni tenisztornán

Tenisz
2026.06.09. 15:38

Alexander Zverev a legjobb játékos GS-cím nélkül? Többé már nem!

Tenisz
2026.06.09. 10:39

Udvardy Panna kiejtette az első kiemeltet

Tenisz
2026.06.08. 12:55

Roland Garros: Cobolli szerint Zverev pályafutása miatt is megérdemelte a Grand Slam-győzelmet

Tenisz
2026.06.08. 08:47

Zverev megcsinálta, óriási mérkőzésen nyerte meg első GS-tornáját Cobolli ellen

Tenisz
2026.06.07. 19:53

Cseh-amerikai győzelem női párosban a Roland Garroson

Tenisz
2026.06.07. 13:41
Ezek is érdekelhetik