Tenisz: Bondár Anna tornagyőztes Buenos Airesben!

2021.11.07. 19:10
null
Bondár Anna tornagyőztes! (Fotó: WTA/Oscar Roberto Castro)<br />
Bondár Anna nyerte meg a Buenos Airesben rendezett, 125 ezer dollár (38.8 millió forint) összdíjazású salakpályás női tenisztornát.

 

A harmadik helyen kiemelt játékos – aki 135. a világranglistán – az elődöntőben az első kiemelt, egyiptomi Majar Serifet búcsúztatta, a színmagyar finálé viszont nem jött össze, mivel a másik ágon az ötödikként rangsorolt Udvardy Panna (128.) kikapott a francia Diane Parrytól (174.).

A challengerviadal vasárnapi döntőjében a 24 éves Bondár 3:2-nél és 5:3-nál is elvette ellenfele szerváját, majd 40 perc alatt besöpörte a nyitószettet. Ezután 2:1-nél brékelt ismét, s innen már nem volt visszaút Parry számára. A találkozó 1 óra 18 percig tartott.

A Hajdúszoboszló SE-t erősítő Bondár augusztus végén még a 199. volt a WTA-rangsorban, jövő héttől viszont várhatóan a 107. helyen jegyzik, így ő lesz az első számú magyar női teniszező, és szinte biztosan ott lesz a januári Australian Open főtábláján. Ez lesz élete első Grand Slam-főtáblája.

A két magyar játékos párosa az elődöntőig jutott az argentin fővárosban.

TENISZ, BUENOS AIRES (125 ezer dollár, salak pálya)
DÖNTŐ

Bondár Anna (3.)–Diane Parry (francia, 7.) 6:3, 6:3

Legfrissebb hírek

Bondár viszonylag simán, Gálfi heroikus küzdelemben veszített Miamiban

Tenisz
2026.03.19. 19:52

Tenisz: eső miatt csúszik a program Miamiban

Tenisz
2026.03.18. 20:32

Váratlan visszalépés miatt Gálfi Dalma főtáblás Miamiban

Tenisz
2026.03.16. 18:59

Öt magyar az első százban a tenisz-világranglistán

Tenisz
2026.03.16. 09:56

Szabalenka visszavágott a melbourne-i vereségért Ribakinának Indian Wellsben

Tenisz
2026.03.15. 21:57

Sinner először döntőzhet Indian Wellsben

Tenisz
2026.03.14. 23:38

Indian Wells: Jack Draper döntő szettes meccsen győzte le Novak Djokovicsot

Tenisz
2026.03.12. 09:55

Billie Jean King-kupa: a legerősebb összeállításban játszik a magyar válogatott áprilisban

Tenisz
2026.03.09. 18:26
Ezek is érdekelhetik