Tenisz: Babost a hideg is kirázza, ha arra gondol, amit 2019-ben elért

GYŐRI FERENCGYŐRI FERENC
Vágólapra másolva!
2019.11.28. 11:49
Babos Tímea megerősítette, jövőre is Kristina Mladenoviccsal párosozik, míg az amerikai tréner, Michael Joyce a stábjában marad.
Babos Tímea onnan folytatná 2020-ban, ahol idén abbahagyta (Fotó: Dömötör Csaba)
A KÉPRE KATTINTVA GALÉRIA NYÍLIK!
Babos Tímea onnan folytatná 2020-ban, ahol idén abbahagyta (Fotó: Dömötör Csaba) A KÉPRE KATTINTVA GALÉRIA NYÍLIK!

Korábban azt mondta, szeretné becsületesen befejezni az évet, ami sikerült is, hiszen egyesben döntőzött Tajvanon. Elégedett volt a játékával?
– A játékommal nem feltétlenül, de azzal mindenképp, ahogy végigküzdöttem a versenyt – felelte Babos Tímea, aki Budapesten először nyilatkozott a Nemzeti Sportnak háromszoros párosvilágbajnokként és kétszeres Grand Slam-győztesként. – Az volt a cél, hogy legalább az elődöntőig jussak, hogy garantálva legyen az Australian Open-főtábla. Ez a verseny arról volt híres, hogy nagyon gyors a borítás, és hihetetlenül rövidek a labdamenetek. Amikor legutóbb ott játszottam, úgy nyertem meg a tornát, hogy nem veszítettem el az adogatásomat öt meccs alatt. Ehhez képest úgy indult a verseny, hogy azonnal elbuktam a szervagémemet. Teljesen más, lassú, rossz minőségű volt a pálya, és tesztlabdákkal játszottunk. Például sosem láttam még logó nélküli labdát... Családi okok miatt az edzőm sem tudott eljönni, úgyhogy egyedül maradtam ilyen nyomás alatt. A játékom talán – az elődöntőt leszámítva – nem volt szép, sérülésekkel is küszködtem, ám büszke vagyok rá, ahogy végigküzdöttem és zártam a tornát.

Kilencvenedik az egyéni ranglistán, májusban volt száznegyvennyolcadik is. Jövőre lehet folytatni a dinamikus előrelépést?
– Igen, az év elején nem voltak túl jó eredményeim, de remélem, az elmúlt néhány hónapban jó útra léptem, és egyre jobban fogok játszani. Nagyon bízom a csapatban, amely mellettem áll, és a segítségével folytatódhat az előrelépés.

Michael Joyce érkezésével javult a teljesítménye. Folytatja az együttműködést az amerikai edzővel?
– Hogyne! Michael, valamint a lengyel fizioterapeuta és kondiedző, Maciej Ryszczuk – aki a nehezebb időszakokban is mellettem dolgozott – a stábomban marad. Michaellel pozitív a mérlegem, rengeteg meccset nyertem, és valóban javult a játékom, a hozzáállásom, újra élvezem a teniszt. Örülök, hogy ő is motivált, és tetszik neki a közös munka.

November elején háromszoros világbajnok lett párosban, ez szinte hihetetlen. Hogy érzi, kellően megbecsülik már az eredményeit Magyarországon?
– Egyre jobban, amiért boldog és hálás vagyok, hiszen a miénk nem klasszikus tenisznemzet. Szerencsére az emberektől csupa pozitív visszajelzést kapok, és a média is jobban odafigyel a teniszre, igyekszik bevinni a köztudatba, milyen nehéz ez a sportág.

Leülepedett már, mekkora bravúr sorozatban háromszor győzni a WTA-vébén? Egész évben mosolyogva járkálhatna...
– Most volt nagytakarítás otthon, pakolgattam a szebb kupáimat. A tévé mellett, a polcokon találhatók a fontosabb trófeáim – egymás mellé sorakoztattam a három vébékupát, és nagyon jól nézett ki! Eddig nem is volt időm rá, hogy felfogjam, amit elértem, hiszen a győzelem után másnap már menni kellett tovább. „Durva” kimondani, hogy az idén Grand Slam-viadalt és világbajnokságot is nyertem, most ki is rázott a hideg...

Ki tudott kapcsolódni az elmúlt másfél hétben, vagy inkább decemberben lesz rá lehetősége?
– Tajvan után elrepültem három napra Párizsba egy barátommal, meglátogattam Kikit, hiszen olyan régen találkoztunk... Körbejártuk a várost, és elmentünk Disneylandbe. Azóta otthon voltam, és sok megkeresésnek, fotózásnak kellett eleget tennem. A hétvégén wellnessezünk a családdal, aztán hétfőn kezdődik a felkészülés, Budapestre jön a kondiedzőm, később pedig Floridába utazom, és Mike irányítása alatt dolgozom tovább.

Állandó párostársa, Kiki, vagyis a francia Kristina Mladenovic 2016-ban az olimpia miatt honfitársával, Caroline Garciával is párosozott, hiszen csak egy nemzetbeliek szerepelhetnek együtt a nyári játékokon. Így lesz 2020-ban is?
– Nem! Sőt mondta, meg kellene oldanunk, hogy az olimpián is együtt játszhassunk valahogy. Vagyis együtt maradunk. Az idén viszonylag kevés versenyen tudtunk együtt játszani, ami az újdonság erejével hatott, ugyanakkor az jó, hogy hét verseny alapján is kvalifikáltuk magunkat a vébére. Jövőre szeretnénk több nagyobb tornán indulni, ebben az évben kimaradt például Madrid, Róma, Doha, Toronto és Cincinnati.

Indul-e vegyes párosban a jövő évi Grand Slameken?
– Ezt nehéz megmondani. Ha indulok, csak Fucsovics Marcival, ám ő hosszú egyéni meccseket játszik a GS-eken, a következő héten mindig van verseny, és nekem is ott az egyéni meg a páros, tehát ezt meg kell beszélnünk. De nyilván az olimpia a cél, úgyhogy feltehetően a nyári Grand Slameken játszunk együtt, mert gyakorlásnak jó lenne.

Fontolgatta már, hogy párosban ki lehetne a partnere Tokióban?
– Igazából nem, még messze van. Most a harmadik helyen állok a ranglistán, közel vagyok hozzá, hogy top tízes játékos maradjak, de ezt még biztossá kell tennem kell a részvételhez. Ha meglesz, inkább a pillanatnyi forma dönt majd, meglátjuk, a kvalifikáció környékén hogy állunk. Nem bánnám, ha mindhárom számban képviselhetném a magyar színeket az olimpián!

Áprilisban Budapest rendezik a Fed-kupa döntőjét, folynak a tárgyalások a válogatottbeli szereplésével kapcsolatban?
– Természetesen nagyon-nagyon szeretnék játszani! Bízom benne, hogy sikerül, ez nagyon fontos. Eleve szeretek a Fed-kupában játszani, azt hiszem, csak egyszer hagytam ki korábban. Magyarországon szerepelhetnék nagy versenyen, amelyen a Davis-kupához hasonlóan elindulnak a legjobb játékosok is. Azon vagyunk, hogy ott lehessek a tornán.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik