Tenisz: Babos Tímea győzelemmel kezdte az évet

MTI, N. T.MTI, N. T.
Vágólapra másolva!
2021.01.31. 09:39
null
Babos győzelemmel kezdte az évet (Fotó: AFP, archív)
Babos Tímea bejutott a második fordulóba a Gippsland Trophy elnevezésű melbourne-i, 448 ezer dollár (137 millió forint) összdíjazású kemény pályás női tenisztornán.

A világranglistán 115. játékos vasárnap – idei első mérkőzésén – az 56. helyen álló Patricia Maria Tiggel találkozott, és két szettben verte román ellenfelét.

 

A 68 perces első játszmában a magyar teniszező 3:1-re is vezetett, Tig azonban 5:5-nél utolérte őt, majd bréklabdáról mentette meg az adogatását. A rövidítésben Babos elhúzott 5–2-re, de ellenfele egyenlített. A magyar játékos ezután adogatóként jutott először szettlabdához, majd fogadóként lezárta a nyitó felvonást.

A második játszmában a soproni játékos 2:0 után elveszítette brékelőnyét, de a következő gémben újra elnyerte riválisa adogatását, majd sikeresen megőrizte előnyét, és kiszerválta a meccset. A találkozó 1 óta 59 percig tartott.

A legjobb 32 között a magyar játékos a 12. kiemelt francia Caroline Garciával csap össze. A szintén 27 éves ellenfél 44. a világranglistán, de 2018 szeptemberében negyedik is volt. A két teniszező eddig háromszor találkozott, párharcukban Garcia vezet 2-1-re.

Babos párosban is versenyez a héten, de érdekes módon nem a Gippsland Trophyn, hanem a párhuzamosan ugyanott zajló Yarra Valley Classicon indul a francia Kristina Mladenoviccsal, akivel címvédőként készülnek a február 8-án rajtoló Australian Openre.

 

GIPPSLAND TROPHY
1. FORDULÓ (A 32 KÖZÉ JUTÁSÉRT)
Babos–Tig (román) 7:6 (7–5), 6:3
TOVÁBBI EREDMÉNYEK
Begu (román)–Cseng (kínai, 11.) 3:6, 7:5, 6:4
Garcia (francia, 12.)–Rodionova (ausztrál) 6:3, 6:4
Ostapenko (lett, 13.)–Errani (olasz) 4:6, 6:3, 6:1
Hercog (szlovén, 15.)–Gaszparjan (orosz) 2:6, 6:3, 6:3
Potapova (orosz)–Osuigwe (amerikai) 6:3, 6:0
Schmiedlova (szlovák)–Szavinyih (orosz) 6:1, 6:3
Kanepi (észt)–Sharma (ausztrál) 1:6, 7:5, 6:2
Kaszatkina (orosz)–Buzarnescu (román) 6:1, 6:1
Paolini (olasz)–Marino (kanadai) 7:6 (7–2), 6:3
McNally (amerikai)–Sorribes Tormo (spanyol) 6:2, 6:7 (3–7), 6:3
Kovinics (montenegrói)–Zidansek (szlovén) 6:3, 6:3
Petkovic (német)–Trevisan (olasz) 6:1, 3:6, 7:5
Pera (amerikai)–Gadecki (ausztrál) 6:7 (2–7), 6:3, 6:3
Szasznovics (fehérorosz)–Curenko (ukrán) 3:6, 6:4, 6:4
Juvan (szlovén)–Vang (kínai) 4:6, 6:1, 6:4

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik