Tenisz: Babos nagyot meccselt Kerberrel, de kikapott

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2016.03.29. 06:53
null
Babos egyesben három győzelem után búcsúzott Miamiban (Fotó: APF-archív)
Búcsúzott a Miamiban zajló WTA-tornától Babos Tímea, miután a nyolcaddöntőben három szettben kikapott a második helyen kiemelt, az idei Australian Opent megnyerő német Angelique Kerbertől. A mérkőzés 131 percig tartott.
BABOS MÉRGES ÉS BOLDOG
„Nagy meccs volt, nyerhettem volna! De nyilván nem egyszerű a világranglista harmadik helyezettje ellen… Ő is küzdött, ahogy bírt, és a végén ő volt a jobb. Kicsit mérges vagyok, de ugyanakkor boldog is. Fantasztikus élmény volt a centeren játszani, remélem, hogy a párosban javítok” – nyilatkozta Babos Tímea a babostimea.hu-nak.

Babos elbukott szervajátékával indult a mérkőzés, viszont Kerber hozta a sajátját, így 2:0-ra meglépett. A magyar játékos 1:3-as hátránynál ismét elveszítette az adogatását, és utána hiába jutott brékhez, 2:4 után Kerber azonnal visszabrékkelt, még mielőbb nagyobb lett volna a baj, majd saját adogatásából befejezte a 31 percig tartó szettet.

A második játszmában Babosnak sikerült összekapnia magát. Hozta a saját adogatásait, miközben Kerberét azonnal elvette. 4:1-es magyar vezetésnél csupán be kellett fejezni a szettet, ám egy brék meghozta Kerber kedvét. Babosnak sikerült visszabrékelni, majd saját szervájából kiegyenlíteni a szetthátrányát, ám az utolsó három gémbe mindkét fél nagy erőket tett bele. Különösen a záróba. Kerbernek volt bréklabdája az 5:4-hez, ám Babos hárított, majd a harmadik játszmalabdát kihasználva egalizált. Ez a szett már 46 percig tartott.

A záró felvonás pedig még tovább, 54 percig! Az első hat gém során négyszer vették el egymás adogatójátékát, így 3:3-nél jártak, viszont négy gémben is végtelenül izgalmas, kiélezett csatába bocsátkoztak. Babos 3:1-es előnynél két bréklabdát hagyott kihasználatlanul, és ez fordulópont volt. 4:1 után aligha lett volna visszaút Kerber számára. A német azonban hozta az adogatását, majd brékelt, 3:3 után jött a 4:4, utána a német előbb a saját, aztán riválisa adogatását is megnyerve továbbjutott.

WTA-TORNA, MIAMI (6 134 605 dollár, kemény pálya)
NYOLCADDÖNTŐ

Kerber (német, 2.)–Babos (magyar) 6:2, 3:6, 6:4
Keys (amerikai, 22.)–Begu (román) 6:3, 6:1
A NEGYEDDÖNTŐ PÁROSÍTÁSA (ÁGRAJZ SZERINT)
Kuznyecova (orosz, 15.)–Makarova (orosz, 30.)
Bacsinszky (svájci, 19.)–Halep (román, 5.)
Konta (brit, 24.)–Azarenka (fehérorosz, 13.)
Keys (amerikai, 22.)–Kerber (német, 2.)

ATP 1000-ES TORNA, MIAMI (7 037 595 dollár, kemény)
3. FORDULÓ

Dimitrov (bolgár, 26.)–Murray (brit, 2.) 6:7, 6:4, 6:3
Monfils (francia, 16.)–Cuevas (uruguayi, 23.) 6:3, 6:4
Dzumhur (bosnyák)–Kukuskin (kazah) 4:6, 6:1, 6:2
Raonic (kanadai, 12.)–Sock (amerikai, 22.) 7:6, 6:4
Kyrgios (ausztrál, 24.)–Smyczek (amerikai) 6:4, 6:4
A NYOLCADDÖNTŐ PÁROSÍTÁSA (ÁGRAJZ SZERINT)
Djokovics (szerb, 1.)–Thiem (osztrák, 14.)
Gasquet (francia, 10.)–Berdych (cseh, 7.)
Zeballos (argentin)–Goffin (belga, 15.)
Simon (francia, 18.)–Pouille (francia)
Dzumhur (bosnyák)–Raonic (kanadai, 12.)
Kyrgios (ausztrál, 24.)–Kuznetsov (amerikai)
Nisikori (japán, 6.)–Bautista-Agut (spanyol, 17.)
Monfils (francia, 16.)–Dimitrov (bolgár, 26.)

Legfrissebb hírek

Marozsán búcsúzott Torontóban

Tenisz
1 órája

Babos és Stefani nagy csatában kikapott a montreali teniszversenyen

Tenisz
11 órája

Stollárék két szoros szettben kikaptak Gaufféktól a montreali teniszversenyen; Babosék továbbjutottak

Tenisz
2025.07.31. 03:00

Bondár Anna nehéz első szett után jutott tovább Varsóban

Tenisz
2025.07.29. 19:18

Marozsán Fábián könnyed győzelemmel kezdett Torontóban

Tenisz
2025.07.29. 08:30

Oszaka tíz hónap közös munka után elköszönt a sztáredzőtől

Tenisz
2025.07.28. 12:28

Marozsán és Bondár is rontott a világranglistán

Tenisz
2025.07.28. 09:33

Leylah Fernandez 70 perc alatt lemosta Anna Kalinszkaját a washingtoni döntőben

Tenisz
2025.07.27. 22:34
Ezek is érdekelhetik