Tenisz: A. Radwanska nyolc hónap után ismét tornát nyert

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2013.09.22. 10:17
Az első helyen kiemelt Agnieszka Radwanska győzelmével zárult a Szöulban rendezett kemény pályás női tenisztorna. A lengyel hölgy a két és háromnegyed órán át tartó döntőben az orosz Anasztaszija Pavljucsenkovát fektette két vállra.

Radwanskának minden esélye megvolt, hogy az első szettet is megnyerje, hiszen a végül elveszített játszmában már 3:0-ra is vezetett, majd 6:5-nél fogadóként négy szettlabdája volt, ám azok kihasználatlanul maradtak, ez pedig a rövidítésben megbosszulta magát (6:7).

A második játszmában a lengyel versenyző dupla brékelőnnyel kezdett, és ismét elhúzott 3:0-ra, ám ezúttal a folytatásban is irányítása alatt tartotta a szettet, amelyet 6:3-ra meg is nyert.

A mindent eldöntő játszmában Radwanska csak egyszer brékelt, de azt a legjobbkor, 5:4-nél, így január 11-e óta az első, az idén a harmadik, míg pályafutása során a 13. tornagyőzelmét aratta.

Ebben a naptári esztendőben három vagy annál több versenyt a lengyel hölgyön kívül csak Viktorija Azarenka (hármat), Simona Halep (négyet) és Serena Williams (kilencet) tudott nyerni.

Radwanska egyébként nem ünnepelhet sokáig, hiszen a jövő héten már a tokiói versenyen lesz jelenése, amelyet 2011-ben egyszer már megnyert, míg tavaly a döntőben maradt alul.

WTA-TORNA, HANSOL KOREA OPEN, SZÖUL (235 000 dollár, kemény pálya)
EGYES, DÖNTŐ
A. Radwanska (lengyel, 1.)–Pavljucsenkova (orosz, 3.) 6:7, 6:3, 6:4

Legfrissebb hírek

Wimbledon: az idén is semlegességi nyilatkozatot várnak el az orosz teniszezőktől

Tenisz
Tegnap, 11:16

’s-hertogenboschi tenisztorna: Stollár Fanny döntős párosban

Tenisz
2025.06.13. 13:29

Baboséknak a negyeddöntő jelentette a londoni végállomást

Tenisz
2025.06.12. 16:53

Hét százalékkal nő a pénzdíj Wimbledonban

Tenisz
2025.06.12. 13:53

Stollárék párosa elődöntős a ’s-hertogenboschi tenisztornán

Tenisz
2025.06.11. 18:17

Fucsovics Márton negyeddöntős Stuttgartban

Tenisz
2025.06.11. 13:03

Fucsovics két szoros játszmában nyert, bejutott a nyolcaddöntőbe Stuttgartban

Tenisz
2025.06.10. 13:39

Bondár Anna elvesztette a döntőt Bariban

Tenisz
2025.06.08. 23:04
Ezek is érdekelhetik