Roland Garros: Marozsán Fábiánnal hirdeti a torna honlapja a selejtezőket

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2023.05.22. 09:56
null
Marozsánról (is) szól a Garros oldalán a vezető anyag
A múlt héten a friss világelső Carlos Alcarazt legyőző, a szintén friss rangsorban 115. helyen álló Marozsán Fábián a 246. helyen rangsorolt ausztrál Tu Li ellen kezdi meg a selejtezőket hétfőn dél körül a francia nemzetközi salakpályás tenisztornán, amelynek honlapja egyébként Marozsán mellett Piros Zsombort is kiemelte a selejtezőket beharangozó írásában, külön felhívva a figyelmet mindkettejükre.

A világranglistán 115. játékos – aki egy hete legyőzte a friss világelső Carlos Alcarazt Rómában – a 246. helyen álló ausztrál Tu Livel csap össze hétfőn. A 23 éves magyar az ATP-rangsorban elfoglalt jelenlegi helyezésével már főtáblás lesz Wimbledonban, de a Roland Garroson még a korábbi ranglistája miatt selejteznie kell.

A verseny honlapja egyébként éppen Marozsánnal illusztrálja a hétfő délelőtt kezdődő selejtezőkről szóló cikkét, kiemelve róla a múlt heti világraszóló bravúrja kapcsán, hogy „az ismeretlen Marozsán »csak próbált valami különlegeset« csinálni a világelső ellen felfelé ívelő pályafutása eddigi legnagyobb meccsén Rómában”.

A rolandgarros.com írása megemlíti még a világranglistán korábban 14. helyen álló orosz Aszlan Karacevet, a Rómában Marozsánhoz hasonlóan a selejtezőből induló s vele ellentétben a negyeddöntőig jutó német Yannick Hanfmannt, a korábbi junior Garros-bajnok svájci Dominic Strickert és Piros Zsombort is, akiről azt írják, hogy nem is olyan régen sorozatban 10 meccset nyert egy horvátországi, illetve az azt követő portugáliai tornán, s csak egy szettet vesztett.

Piros Zsombor (125.) egyébként csak kedden kezd, Dominik Koepferrel (102.) csap össze, akivel eddig egyszer találkozott, s akkor a német nyert.

A kvalifikáció női mezőnyében Jani Rékára (154.) szintén kedden a dél-koreai Szu Dzsong Dzsang (116.) vár.

A selejtezőből három győzelemmel lehet feljutni a főtáblára, melynek küzdelmei vasárnap kezdődnek meg.

Az elitmezőnyben Fucsovics Márton, Bondár Anna, Gálfi Dalma és Udvardy Panna egyéniben és párosban, míg Babos Tímea párosban indul.

Legfrissebb hírek

Sinner győzelemmel tért vissza eltiltásából a római tenisztornán

Tenisz
19 órája

Marozsán Fábián legyőzte Andrej Rubljovot a római tenisztornán

Tenisz
Tegnap, 13:51

Marozsán Fábián továbbjutott Rómában, Rubljovval játszik a 64 között

Tenisz
2025.05.08. 15:20

Jól kezdett, de kiesett Bondár Anna a római tenisztornán

Tenisz
2025.05.07. 18:22

Gálfi Dalma: Bőven van még bennem, nem ragadok meg itt

Tenisz
2025.05.07. 10:54

Bondár Anna főtáblás a római salakpályás mesterversenyen

Tenisz
2025.05.06. 17:57

Gálfi Dalma: A siker kulcsa, hogy elengedtem a nevem mellett lévő világranglistaszámot

Tenisz
2025.05.06. 10:07

Fucsovics egy győzelemre a római tenisztorna főtáblájától

Tenisz
2025.05.05. 14:29
Ezek is érdekelhetik