Roland Garros: Krejcíková a harmadik elődöntős a nőknél

MTI/H. D.MTI/H. D.
2021.06.09. 13:55
null
Barbora Krejcíková a harmadik elődöntős a nőknél (Fotó: AFP)
Harmadikként a cseh Barbora Krejcíková jutott be az elődöntőbe női egyesben a Párizsban zajló francia nyílt teniszbajnokságon – írja az MTI.

 

A világranglistán 33. játékos – aki párosban is ott van a négy között – a nála nyolc évvel fiatalabb, 17 esztendős amerikai Cori Gauff-fal csapott össze szerdán, s a gyenge kezdést követően rövidítésben megnyerte az első szettet.

Az 1 óra 12 perces első felvonást követően aztán, kihasználva a rivális összeomlását, 17 perc alatt 5:0-s előnyt szedett össze, s bár Gauffnak még sikerült szépítenie, a hatodik meccslabdáját már kihasználta, s így pályafutása során először egyesben is bejutott egy Grand Slam-torna elődöntőjébe.

A párosban ötszörös GS-győztes Krejcíková előtt az orosz Anasztaszija Pavljucsenkova és a szlovén Tamara Zidansek került be a legjobb négy közé.

Az utolsó női negyeddöntőben a címvédő lengyel Iga Swiatek és a görög Maria Szakkari csap össze, ennek a párharcnak a továbbjutója lesz Krejcíková következő ellenfele.

ROLAND GARROS, PÁRIZS (34 367 215 euró, salak)
NŐI EGYES, NEGYEDDÖNTŐ

Krejcíková (cseh)–Gauff (amerikai, 24.) 7:6 (8–6), 6:3
Később
Szakkari (görög, 17.)–Swiatek (lengyel, 8.)

KEDDEN JÁTSZOTTÁK
Zidansek (szlovén)–Badosa (spanyol, 33.) 7:5, 4:6, 8:6
Pavljucsenkova (orosz, 31.)–Ribakina (kazah, 21.) 6:7 (2–7), 6:2, 9:7

(MTI)

Legfrissebb hírek

Arina Szabalenka Torontóban is korán kiesett

Tenisz
2026.08.09. 21:50

Sinner nem indul a US Opent felvezető cincinnati versenyen

Tenisz
2026.08.09. 19:53

Marozsán és Medvegyev negyeddöntős párosban a montreali tenisztornán

Tenisz
2026.08.08. 22:03

Stollárék párosa kiesett a nyolcaddöntőben a torontói tenisztornán

Tenisz
2026.08.08. 20:31

Marozsán nyolcaddöntős Medvegyevvel párosban a montreali tenisztornán

Tenisz
2026.08.07. 06:59

Tenisz: Marozsán ismét kikapott Arnalditól

Tenisz
2026.08.06. 08:20

Alcaraz a cincinnati tornát is kihagyja, kétséges a US Open-részvétele

Tenisz
2026.08.05. 08:55

Szabalenka a kötelező nemi vizsgálat mellett érvelt

Tenisz
2026.08.04. 14:09